Óév – Újév – a life coach szemével

Lépjünk most túl a Szilveszter és az Újév kliséin. Konfettiket és szerpentineket dobálunk, megfújjuk a trombitákat, durrogtatjuk a petárdákat, fellőjük a tűzijátékokat. Pezsgő kitöltve, malac megsütve, lencse és virsli a napi menüben letudva. Csillognak a flitterek a selyemruhán, szól a techno vagy a retro-diszkó. De mi zajlik legbelül?

Valahogy az óévből az újévbe való átmenet mindenkiben a zajkeltést, a társaságban bulizást jelenti, pedig van ennek az egésznek egy belső folyamata is. Jó esetben az ember nemcsak a haverjaival iszik, hanem a lelkében lezárja az előző évet, és felkészül az újra.

Érdemes az év vége felé közeledve elővenni a naptárunkat, és összegezni a felírt eseményeket. Mennyi helyre utaztunk, milyen programokon vettünk részt? Milyen változások álltak be családunk életében? Miket tanultunk és/vagy dolgoztunk?

Csináljunk mérleget: mi jó és mi rossz történt velünk ebben az évben? Egyik kedvenc módszerem a pozitív-negatív lista, ahol ideális esetben sikerül legalább annyi dolgot írni a jó oldalra, mint amennyit a rosszra.

Időzzünk ezután el egy kicsit a látszólag rossz eseményeken. Vajon tényleg annyira rossz történt? Mit tanultam belőle? Milyen változást idézett elő bennem ez a negatív esemény?

Egyáltalán, az elmúlt év során mennyire változtam meg én magam? Mennyire váltam érettebbé, tudatosabbá? Mennyit lett más a jellemem, a személyiségem?

A számvetés után köszönjük meg azt a sok jót, ami minket ért az óévben!

Ezek után fordítsuk figyelmünket az előttünk álló új esztendőre. A múltat lezárni egy dolog, de utána gondolatban tovább kell lépni a jövőbe. Szerintem ez a kulcsa annak, hogy az ember aztán a jelenben tudjon élni.

Ismert dolog, hogy az újévi fogadalmak nagy részét az emberek soha nem tartják be. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy hirtelen felindulásból döntenek egy változás mellett, valódi elhatározások nélkül. Vagy esetleg az, hogy túl nagyot akartak markolni, és nincs reális alapja a célkitűzéseiknek. Nyilvánvalóan irreális elképzelés 3 hónapon belül 20 kilónyi fogyást betervezni. Vagy a következő évre úgy álmodozni esküvőről, hogy még csak nem is regisztráltunk egyelten társkereső oldalon sem.

Gondoljuk át, minek akarunk véget vetni. Megszakíthatjuk például a kapcsolatot az olyan emberekkel, akik csak leszívják energiáinkat, vagy felhagyhatunk egy káros szokással.

Vegyük eztán sorra, mi az, amit tovább akarunk vinni. Folytathatjuk például tanulmányainkat, vagy kitarthatunk a működőképes párkapcsolatunk mellett.

Legvégül térjünk rá az újdonságokra. Ha életmód-váltást tervezünk, itt az ideje fitness-bérletet vásárolni. Ha munkahelyet szeretnénk változtatni, már újév napján megírhatjuk az önéletrajzunkat.

A célkitűzések után pedig kérjük azt gondolatban, hogy az újév boldog és sikeres legyen.

Ne higgy a szerencsepatkónak, négylevelű lóherének és kéményseprőnek. A boldogság nem hullik az öledbe, neked is meg kell érte dolgoznod. 

Ha pedig úgy érzed, a változtatásokhoz segítségre van szükséged, egy life coach biztosan jó választás ehhez!

Meghitt légkör - Hogyan teremti meg a life coach?

A life coaching egy bizalomra épülő kapcsolatot feltételez.

Több olyan helyzet van, amikor az embernek meg kell nyitnia magát egy vadidegen előtt. Orvosnál a testét, meztelen lényét megmutatva, pszichológusnál pedig a lelkét, bensője legmélyét feltárva.

Az orvosi vizsgálathoz kénytelen-kelletlen levetkőzik az ember, mert kell, kötelező, mert a vizsgálat az egészségéhez segít hozzá. A pszichológus már nehezebb eset, mert, akármennyire is furcsának tűnik, a lelkét valahogy még nehezebben nyitja meg mások előtt. Hát még egy life coach!

Mi a francnak teregessem ki a családi szennyest egy akárki előtt? Mi köze van ennek a nőnek (férfinak) ahhoz, hogy nekem nem megy a párkapcsolat, hogy bajom van az anyámmal/apámmal, meg úgy egyáltalán: Mi köze neki az én életemhez?

Ha már eljut odáig valaki, hogy ezen a sztereotípiás kérdésen túllép, és felkeres egy szakembert, megtette az első és egyik legfontosabb lépést. De amikor belép az illető terébe, kapcsolódik annak személyiségéhez, vajon le tudja-e bontani a maga köré épített páncélokat? Felszabadultnak érzi-e ott magát annyira, hogy megossza mással a legféltettebb titkait?

Ehhez az kell, hogy a life coach megteremtse a kellőképp meghitt légkört. Ehhez kétféle eszköze van, egyrészt a tér, amibe fogadja ügyfelét, másrészt a személyisége.

Puha drapériák az otthonosság érzését, mécsesek-gyertyák a meleg fényeket, a kényelmes ülőbútorok a belesüppedős ellazulást biztosíthatják. Nem mindegy, hogy hideg-rideg fém- vagy barátságos fabútorok fogadják az illetőt. Van, aki a letisztult, semleges színeket kedveli, mások a színskála kissé élénkebb árnyalatait. Az biztos, hogy vibráló sárgákkal, lángoló vörösökkel körülvéve nehezebben lazul el az ügyfél, úgyhogy a színeknek inkább tompább, pasztellesebb árnyalata javasolt a fogadó-szobába, a sok szürke meg fekete viszont lehangolttá tesz, ezeket ajánlatos kerülni.

Mégis mi ez a life coach? Lakberendező vagy mentálhigiénés szakember? Természetesen ez utóbbi, de nagyon nem mindegy, hogy ez a szakember milyen környezetben végzi a munkáját. „Mindenki ott szüljön, ahol biztonságban érzi magát.” – szól Geréb Ági egyik szlogenje. Rám vonatkoztatva: „Mindenki oda menjen coaching-ra, ahol biztonságban érzi magát.” Az otthonos tér erre mindenképp rádob egy-két lapáttal.

De mit sem ér a kellemes környezet, ha olyan a coach, hogy a kedves ügyfél legszívesebben már az ajtóból visszafordulna. Pökhendi, lekezelő hozzáállás, túlzottan erőteljes, markáns egyéniség, hűvös távolságtartás – ezek mind garanciák arra, hogy a légkör is fagyos lesz.

Sok olyan hivatás van, ahol a személyiség legalább annyira fontos, mint a szaktudás. Erre van is egy jó példám. Pontosan 13 évvel ezelőtt egy ideig fejlesztő pedagógusként dolgoztam egy családok átmeneti otthonában. Amikor a felvételi beszélgetésre mentem, körülöttem csupa szakvégzettséggel rendelkező, és/vagy sokéves tapasztalattal bíró jelölt várakozott. Én az esélytelenek nyugalmával őszintén elmondtam, hogy papírom erről ugyan nincs, csak szeretem a gyerekeket, és anyuka lévén talán valamelyest értek is hozzájuk. Másnap felhívtak, hogy én lettem a befutó. Mikor csodálkozva megkérdeztem, hogy miért, akkor a válasz egyértelműen a pozitív kisugárzásom volt. A gyerekek nem a diplomámra voltak kíváncsiak, hanem a szeretetteljes gondoskodásomra.

Jó persze, ha egy life coach úgy kezd bele a vállalkozásába, hogy elvégez egy képzést, és szerez róla egy papírt. De ha nem megfelelő a személyisége, akkor nem fogja tudni megteremteni azt a meghitt légkört, ami elengedhetetlen a munkájához. Mosoly, kedvesség, dicsérő, ösztönző szavak, nyitottságra utaló testbeszéd – mind-mind a siker kulcsa.

Nem jó amolyan „in medias res” módon durrbelebumm belevágni a közepébe. Mintha csak baráti csevegésnek indulna, bemelegítésként kezdhetjük a beszélgetést arról, milyen az időjárás, hogyan utazott, milyen volt a mai napja, és innen kanyarodhatunk aztán a problémájára.

Bízom benne, hogy az én teremmel és személyiségemmel megvalósíthatom majd azt a bizonyos meghitt légkört, amiben minél több sikeres coaching folyamat vihető végig.

Házi feladatot a life coach is ad

Jáááj! Az embernek már a szótól is égnek áll a haja. Milyen sok időt eltöltöttél ezzel a nemszeretem tevékenységgel gyerekként, kamaszként, igaz?

Van egy rossz hírem: bizony a life coaching folyamat során is találkozhatsz majd házi feladattal! Sőt, szerintem minél jobb a coach, annál inkább. Micsoda? Önként házi feladatot írni? Nem ettem én meszet! - Oké, ne csináld meg, de akkor tutira nem is fogsz fejlődni!

Gondolkozhatsz úgy is a coaching-ról, hogy az majd helyetted szépen megoldja a problémáidat. Ez legalább annyira naiv elképzelés, mint az, hogy elég csak bent ülni egy nyelvtanfolyamon, és a tudás csak úgy a semmiből a fejedbe csúszik. Ahogyan az iskolában is kapnak a gyerekek leckét, hogy a két óra közötti időben a tanultakat átismételjék, elmélyítsék, gyakorolják, ugyanúgy van ez a coaching folyamat során is.

A feladatok megoldása közben ugyanis folyamatosan aktív marad az ügyfél, rá van kényszerítve, hogy a problémáján dolgozzon. Az ember, mondanom sem kell, alapvetően gyarló, lusta. Csak úgy a semmiért nehezen szánja rá magát arra, hogy foglalkozzon az életével.

Ha azt mondom: Rendben, akkor gondolja át otthon, amiről ma beszéltünk, és találkozunk a jövő héten. Vajon mi fog történni a két találkozás közötti időben? Szinte borítékolható, hogy az illető alig-alig foglalkozik majd a témával. Talán a mindennapok történései közepette be-bevillan egy-egy mondat vagy mozzanat, és még az is megeshet, hogy elalvás előtt az illető kicsit behatóbban gondolkozik a problémájáról, de ez a maximum.

Mi van viszont akkor, ha ezzel a mondattal bocsátom útjára: Rendben, akkor itt egy feladat, amin nemcsak úgy simán merengenie kell, hanem ténylegesen a gyakorlatban is foglalkoznia azzal, amiről az ülésen elméletben volt szó.

Írok is néhány példát ilyesféle házi feladatokra. Például csináljon meg egy 7 lépésből álló gyakorlatsort. Mondjuk aki félénk és nehezen alakít ki emberi kapcsolatokat, az egy héten keresztül minden nap szólítson meg egy ismeretlent az utcán.

Vagy töltsön ki egy személyiségtesztet, hogy megtudja, milyen a vérmérséklete. Válaszoljon egy kérdőív kérdéseire. Állítsa össze saját tudástérképét. Végezzen közvélemény-kutatást ismerősei körében, hogy milyennek látják őt. Az aktuális problémával kapcsolatban készítsen mérleget: írjon pozitív-negatív listát. Végezzen asszociációs gyakorlatokat képi, zenei vagy irodalmi mű segítségével. Elemezze ki a szüleit. Alkossa meg saját élet-kerekét. Az én kedvencem a korábban már említett jövőkép-alkotás (igazából ez egy teremtés), amit ugyebár nemcsak szóban, hanem házi feladatként írásban is el lehet készíteni. Amúgy is, sok jó téma-ötletem van, amiről egyszerűen fogalmazásokat kell íratni az ügyféllel. Mire leírja a gondolatait az adott címről, már el is kezdődött a feldolgozási folyamat.

A lehetőségeknek csak a képzelet szabhat határt. Jómagam a képzésem során is megtanultam néhány ilyen feladatot, és azóta is folyamatosan bővítem a tárházat. Ha kíváncsi vagy, hogy meg ez a gyakorlatban, érdemes megtudni közvetlenül a life coach-tól.

Túra coaching - A life coaching egyik extrém válfaja

Ilyen kifejezést hiába is keresnél a coaching-ról szóló szakkönyvek bármelyikében, úgysem találnál. Life coaching és túra? Egyáltalán hogy fér meg ez a kettő egymással? Szerintem kiválóan! Azt találtam ki ugyanis, ötvözve a hivatásomat az egyik hobbimmal, hogy a zárt térben tartott beszélgetéseket kiegészíteném kirándulásokkal.

Azt hittem nagy mellénnyel, hogy én találtam fel a spanyolviaszt, de mikor beütöttem a keresőbe a „túra coaching”-ot, láttam, hogy ha nem is annyira elterjedt ez kis hazánkban, mint a négy fal közötti konzultáció, azért létezik már egy-két ilyen kezdeményezés. Azaz vannak mások is, akik ügyfeleiket kiviszik a természetbe.

Haás György mozgalma, a „Sétálj velem!” is hasonló lehetőség. Ő, azaz a „nagyvárosi serpa” Budapesten sétál és beszélget a hozzá fordulókkal. Miközben bejárják a Várhegyet vagy a Margitszigetet, egy sor probléma kerülhet megoldásra.

A szoba, ahol általában a life coaching ülések zajlanak, jó meleg, kényelmesek a fotelek, csak üldögélni kell, és könnyű a helyre rátalálni a belvárosban. Mi lenne, ha innen kirángatnálak téged a természetbe? Ahol néha hűs szél fúj, néha elered az eső, fel kell kaptatni egy hegycsúcsra, sárban vagy sziklákon haladni, alkalmanként akár el is tévedni? Igazi kilépés lenne ez a komfortzónából!

Komfortzóna… Mennyire elcsépelt kezd lenni ez a szó. De vajon hányan vannak, akik ténylegesen alkalmazzák is az ebből való kilépést? A legtöbben csak városi otthonuk kényelméből vágyakoznak a vidéki lét szépségei után.

Pedig milyen jól jön a kimozdulás a megszokott térből, életmódból! Egy újfajta tevékenység segíthet ahhoz, hogy más szemszögből is ráláthass a problémáidra. A természetes környezet a színes falevelekkel, a virágok illatával, a madarak csicsergésével, a fizikai mozgás, a szapora légzéssel, a gyors vérkeringés, a testi erőpróbával mind ehhez segít hozzá. A tér kitágul, így talán a lekorlátozott gondolatok is szabadabban szárnyalhatnak. 

A túrázás közben, ha egyedül megy az ember, rengeteget gondolkozik, egyfajta belső párbeszédet folytat önmagával. A túra coaching ehhez hasonló, csak van veled egy másik személy, aki ráadásul szakember is. Az itt megtett út párhuzamosan jelentheti az életutat is, a maga magasságaival és mélységeivel, akadályaival, és azok leküzdésének élményével. Tudatosság, a jelen megélése, ezt mind adhatja a túra coaching.

A túra coaching még extrémebb fajtái: téli túra hóban,sziklamászás, kerékpártúra,vízitúra...

Nem szabad azonban elfeledni, hogy sokan nagyon távol állnak ettől a világtól. Valakinek előjöhetnek a félelmei is egy elhagyott erdőben. Úgy érzi, képtelen lesz felmászni azon a sziklán. Legszívesebben visszafordulna. Egy túra során azonban mindig csak előre megyünk. Az akadályokat pedig leküzdjük. Ez adhatja a legnagyobb erőt a változáshoz.

Egy hosszabb coaching-folyamat végén ez lehet a bónusz. Amikor feltesszük a pontot a I-re.

Értő figyelem - A life coach egyik alap-eszköze

Kézenfekvő, hogy azok az emberek választják a life coach szakmát, akik szeretnek beszélni, beszélgetni. Tény, hogy a kommunikáció az életvezetési segítés egyik alapeleme, de nem mindegy, milyen az annak a minősége. Felszínes csevegés helyett valódi beszélgetés, saját történések folytonos közlése helyett a másik meghallgatása. Rendszeres közbevágás helyett üdvösebb végig figyelni, ítélkezés helyett elfogadni, stb.

Volt egy ember, Gordonnak hívták, aki valójában tanár-diák, illetve szülő-gyermek viszonylatban dolgozta ki alapelveit, de ezek kiválóan felhasználhatóak a coachnig folyamat során. A P.E.T. (később T.E.T. majd V.E.T.) a tudatos és szeretetteljes kommunikáció módszereit fogja össze egy csokorba, tehát mondhatni, hogy egy life coach Bibliája is lehetne.

Eszerint nem szabad beavatkozni a kommunikáció folyamatába, csak passzívan figyelni. A coach eszköze a csend és az olyan rövid visszajelzések, mint „aha” vagy „értem”. Az emberek ugyanis szeretik, ha odafigyelnek rájuk, a teljes csendet viszont nem, mert azt a figyelem hiányaként értelmezik, ezért jók ezek a körbeszúrások. Vagy ha megtorpannak, akkor a „Mesélj erről még!” vagy „Hallgatlak” mondatokkal ösztönözhetjük a további beszédre.

Vannak viszont olyan eszközök, amelyeket (talán tudattalanul, belénk nevelt minták alapján) gyakran alkalmazunk, mégis megakadályozzák a sikeres kommunikációt.  Ezeket Gordon „közléssorompóknak” hívja. Ilyenek például az utasítások, parancsok, melyekkel irányítani akarjuk a másikat, vagy a figyelmeztetések, amikkel csak hárítást vagy haragot érhetünk el.

A life coach nem tanácsadó, nem tehet javaslatot, nem mondja meg direktben, hogy mit tegyen a másik, pláne nem prédikálhat vagy moralizálhat. Ez önállótlanságot vagy bűntudatot szül. Ugyanilyen hiba a kioktatás vagy ítélkezés. Ki vagyok én, még ha szakember is, hogy bíráljam más életét és döntéseit?

Léteznek azonban olyan „közléssorompók”, amiket viszont a life coach-nak kifejezetten üdvös alkalmaznia. Például javasolt megdicsérnie ügyfelét, ha jó irányba tart, ha egy számára kedvező lépést meg tudott tenni.

Az értelmezés is hasznos módszer. Ugyanis a kommunikáció során mindenki a saját jeleit használja, és nem biztos, hogy közlése úgy jut el a vevőhöz, ahogyan ő azt akarta. Ezért jó, ha a life coach alkalmanként átfogalmazza ügyfele mondatait pl. „Jól értettem tehát, hogy…?”, „Ezzel azt akarja mondani, hogy…?”.

A jó kérdés pedig a life coach kulcsfontosságú eszköze. Mindennapi helyzetben értelmezhetnék ezt faggatózásnak is, lásd. szülő kontra kamasz: „Már megint hol jártál? Ki volt az a fiú, akivel láttalak?”. A coaching folyamatban viszont tényleg a mi kezünkben van a gyeplő, mi irányítjuk a történéseket, tehát a kérdések nagyon fontosak.

Az együttérzés kényes téma, mert kinek ne esne jól, ha vacak helyzetében vigasztalják? Ilyen állapotba azonban könnyű beleragadni, és dagonyázni a folytonos önsajnálatban. Ezt hívják „szegény én” szindrómának, amit a life coach-nak nagyon nem szabadna támogatnia.

A legeslegfontosabb viszont az értő figyelem. Érdeklődést mutatni a másik iránt, hogy érezze a segítő szándékot. Maradéktalanul el kell fogadnunk az ügyfelet, és éreztetni vele: bízunk benne. Hiszen a cél az, hogy önálló emberi lénnyé váljon, aki képes saját maga megoldani a problémáit.

Mindezeket az alapelveket természetesen nemcsak az életút támogatók alkalmazhatják, hanem bárki, aki szeretne jobban, hatékonyabban kommunikálni az emberekkel

Jövőkép - Egy a life coaching módszerek közül

A life-coach a jó kérdések, az értő figyelem mellett gyakorlatokkal is dolgozik. Rengeteg szuper coach-gyakorlat létezik, jómagam töredékét ismerem még csak, melyek közül az egyik kedvencem a jövőkép-alkotás. Amikor az ügyfél elrepül a jövőbe, és megálmodja azt. Hogy mennyire közeli vagy távoli jövőről van szó, az több dologtól függ, pl. életkor, probléma súlyossága, célok elérésének nehézsége, stb.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy megadok egy évszámot, mondjuk 2022, és ő, mintegy kívülállóként mesélni kezd magáról névvel, egyes szám harmadik személyben. Például: „2022-ben Kovács Ferenc épp a saját házának teraszán üldögél. Koktélt szürcsölget, és magához öleli a feleségét. Elküld egy céges emailt, mert hogy saját vállalkozása van, majd lejátszik egy focimeccset a kisfiával…” Ehhez persze tudni kell, hogy Kovács Ferenc jelenleg csóró munkanélküli, aki három haverjával együtt bérel egy kis lakást, ráadásul folyton csalódik a nőkben, és most sincs épp senkije. Élete szó szerint romokban hever.

Azt mondják az okosok, life coaching során érdemes néha pontozni, skálán elhelyezni életérzést, életminőséget, százalékban kifejezni a boldogság-faktort. Na már most Kovács Ferenc épp most pocsék osztályzatot ad élete minden tényezőjére. A jövőben viszont célja a 10-es fokozat elérése.

Szerintem a legtöbben itt bukják el a dolgot. Gyorsan akarnak magasat ugrani, ami lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Először is tudatosítani kell bennük, hogy egyik pillanatról a másikra képtelenség mindent megváltoztatni az életben, a változások fokozatosan következnek be, remélhetőleg úgy, hogy az élet különböző területei egymást gerjesztik majd. De 1-2-3-as fokozatról egyből a 10-esre felröppenni – álom, álom, édes álom.

A másik baj pedig épp ezzel a 10-es számmal van. Nem gond, ha van a fejünkben egy álomkép, de az emberek nagy többsége túl magasra teszi a mércét. És ha nem sikerül maradéktalanul megvalósítani azt a bizonyos tökéletes életet, akkor csalódottak lesznek, ahelyett, hogy megelégednének azzal, amit sikerül elérni.

Tehát a jövőkép-gyakorlat arra jó, hogy valahol a messzi távolban lássunk egy célt, ami felé haladunk, de azt is tudni kell, hogy valószínűleg soha nem, vagy nem pont úgy fogjuk elérni ezeket a célokat. Aki nagyon benne él ezekben az álmokban, az képtelen a valóságra összpontosítani. A feladat tehát az, hogy megtaláljuk a viszonylag optimista, de egyben reális szintet, ami valahol középúton található a mostani vacak helyzet, és az ügyfél magasröptű vágyképe között.

Azaz az elért cél 2022-re mondjuk úgy fog teljesülni, hogy Kovács Ferenc egy sorházi lakásban él a menyasszonyával, aki várandós, és egy jó cégnél áll alkalmazásban. A koktél helyett pedig megteszi egy pohár narancslé is…

Ez az a hely - A life coach teret keres

Talán már unalmas nektek egy kicsit ez a sok párkapcsolati téma, úgyhogy át is nyargalok valami egészen másra.

Most, hogy végre kézhez kaptam a life coach bizonyítványomat, rögtön bele is csaptam a lecsóba, és igen aktívan elkezdtem azon munkálkodni, hogy jövő évtől elkezdhessek életvezetési segítőként dolgozni. Több fronton kell ez ügyben lépéseket tennem: egységes egészbe összeszedni az elmúlt év alatt (képzésen, könyvekből illetve netről) szerzett tudásanyagot, felépíteni a marketingemet, elindítani a vállalkozásomat – és helyet találni végre.

Ingyenes lehetőségem helyszínre egyelőre édesanyám XIII. kerületi lakásában lehetne, ahol korábban a női köröket és életiskolás előadásokat is tartottam. Bár eleinte örömmel elfogadom a felajánlását, hosszabb távon nem szeretném őt ezzel terhelni.

Habár nem adom fel a reményt, hogy egyszer majd lesz egy saját kis bérelt lakásom a belvárosban, ahol fogadhatlak benneteket, a realitás talaján állva be kell látnom, hogy ehhez még számomra nincsenek meg a feltételek (magyarul: egyelőre nem tudok kifizetni havonta 80.000-100.000 forintot egy újlipótvárosi garzonért).

Szintén a realitást nézve nógrádi lakosként úgy tudom elképzelni, hogy heti 1-2 napot járnék be dolgozni a fővárosba, ahol személyesen beszélgethetnék a hozzám fordulókkal, a többi napokon pedig skype-on tartanám veletek a kapcsolatot (ennek előnyeiről és hátrányairól korábban már írtam itt).

Köztes megoldásként tehát olyan helyet kell találnom, ahol egy napra, fél napra, akár csupán egy órára ki tudok magamnak venni egy kis szobácskát Budapesten. Még tavasszal kinéztem magamnak néhány helyet, amiket most végre személyesen is felkerestem. Mert persze szépek voltak a fotók, vonzó a leírás, mégis fontosnak tartottam a személyes tapasztalatszerzést mind a helyszínről, mint az ember(ek)ről.

Akármelyikükre is esik a választásom, azt hiszem, megérdemli mind, hogy név szerint is felsoroljam őket: Asram jógaközpont, Lélekszíntér terápiás- és mozgásközpont, Lelked tükre stúdió, Levitánia pszichológiai központ, Mandala alkotóház és galéria, Teljes élet gyógy-központ…

Ezek nagy része amolyan tipikus „rékás” hely. Meghitt hangulat, kuckós tér (mindenhol a legkisebb szobát néztem meg), meleg (ám nem túl élénk) színek, kellemes hőfok, szép burkolatok, puha textilek, egyedi dekorációk (ebből persze nem szabad túl sok)… Én legalábbis ilyen helyen tudnék úgy feloldódni, hogy a legbelső problémáimról is megnyíljak egy vadidegen előtt. Lehet, hogy naivitás, de bízom benne, hogy ahol én jól érzem magamat, ott remélhetőleg az ügyfeleim is.

Az esztétikus környezet mellett a jó hely ismérvei számomra a következőek:

- Olcsó legyen (nagyon nem mindegy, hogy 1200 vagy 2000 forintot fizetek egy órára)

- Közel legyen a Nyugati pályaudvarhoz, mivel ide érkezik be a vonatom. Maximum 10 perc gyaloglással el tudjak oda jutni, ne kelljen tömegközlekednem.

- Szimpatikus tulajdonos, recepciós, csapat (sokat számít, hogy a belépőt unott pofával, vagy mosollyal fogadják)

- Barátságos utca (az egyik sajnos igencsak lepusztult helyen volt), lépcsőház (másutt meg lepattogzó festék és kosz fogadott)

- Parkolási lehetőség az autósoknak

- Anyukám ötletei még: kellemes illat, meghitt fény, kényelmes fotelek, (halk) zenehallgatási lehetőség (művészeti coaching esetén), ne túl hivalkodó hely…

Lehet, hogy ideákat kergetek, hogy találok egy ilyen, minden kívánalomnak megfelelő helyet, én mégis hiszek benne, hogy sikerülni fog.

Nem adom fel azt a földtől kissé elrugaszkodott, ám szívemnek mégis oly kedves ötletet sem, hogy a nagyvárosi serpához hasonlóan egyféle túra-coachingot is tartsak. Azaz a szoba kényelmében és melegében tartott megbeszéléseket kiegészíteném sétákkal a természetben. Ez megér majd egy önálló posztot, úgy hiszem. Addig is megírhatnátok, hogy ti milyen szempontokat mérlegelnétek ügyfélként a helyszínnel kapcsolatban. Előre is köszönöm!

Próba-válás - Ezt is ajánlhatja a life coach

A múltkori cikkemben a párkapcsolati válságokról, a „válni-nem válni” dilemmáról írtam. Azzal fejeztem be eszmefuttatásomat, hogy jó volna nemcsak eme kettő szélsőség mentén mozognunk, hanem érdemes volna más dimenziókba is kitekintenünk, ha úgy érezzük, nagy a baj.

Természetesen az lenne a legüdvösebb, ha a párkapcsolat meg tudna újulni két érett, tudatos ember törekvései segítségével. Ám létezik egy másik, újabb keletű megoldási lehetőség: a próba-válás. A sors fura fintora, hogy épp mikor ezen a témán gondolkoztam, lapozgattam a Nők Lapját, és miről szólt benne a cikk? Nem fogjátok kitalálni: a próba-válásról! Nagyon jól megvilágította a témát jobbról-balról, előnyöket-hátrányokat kielemezve, pozitív és negatív példákat egyaránt felhozva.

Mert bizony erre is lehet sikeres történetekkel példálózni, de sokak számára alapból kudarc ez a megoldás. Ahol mindennapos az erőszak, amelyik családban már évek óta nincs se kommunikáció, se érzelmi megnyilvánulások, a szexről nem is beszélve, ott egy próba-válás helyett a valódi válás a legüdvösebb mindkét fél, és a gyerekek számára is. Amelyik kapcsolat legalább az egyik fél számára romboló, abból ki kell lépni!Az alkoholizmus, az erőszak, a testi-lelki terror esetében ez nem lehet alternatíva.

Ott viszont igen, ahol még van némi érzelmi kötődés, ahol tudnak és hajlandóak is a felek egymással beszélni, és a problémákat kölcsönösen megoldani. Sajnos a legtöbb ember meggondolatlanul, hirtelen felindulásból adja be a válópert, mondvacsinált okokkal. Ha ezek a párok ilyenkor nem ténylegesen, hanem csak egy időre feltételesen válnának csak külön egymástól, akkor rájönnének, hogy van még szerelem, van még kötődés, megéri a másik mellett (újra) dönteni.

A próbaválásnak szigorú szabályai vannak. A pár mindkét tagja aláír egy szerződést, melyben határozott időre vállalják a különélést, lefektetik benne a gyerekek helyzetét (ideális esetben ilyenkor a csemetéket nem ráncigálják ide-oda, hanem ő marad a közös lakásban, és anya illetve apa jön-megy). Ez alatt megérzik, hogy jó-e nekik egymástól külön, vagy hiányzik a régi társuk. Kipróbálják, milyen egyedül fenntartani a lakást, gondozni a gyereket, milyenek a magányos esték, az elszakadás a régi élettől. Nem csak az a lényeg benne, hogy nem élnek együtt, hanem az is, hogy ez alatt egyik félnek sincs joga beleszólni abba, hogy a másik mikor, hol, mit csinál, kivel találkozik. Tehát beleférhet az is, hogy mindketten kitombolják magukat egy kicsit (szeretők, alkalmi szexpartnerek), aztán szépen rájönnek, hogy a férjüknél/feleségüknél számukra úgysincs jobb.

Most persze magamat is akarom reklámozni, de tényleg úgy érzem, hogy az ilyen helyzetekben, mikor két fél igyekszik egymással akár így, akár úgy egyezségre jutni, akkor a legjobb, ha egy pártatlan kívülállóra bízzák a mediálást. Ha mi ritkán összeveszünk egymással, akkor édesanyám néha próbál közvetíteni, de nehéz neki az objektivitás, hiszen mégiscsak a lánya vagyok. Amikor a lányom és a szerelme kapnak össze valamin, és felkérnek döntőbírónak, képtelenség számomra a külső szemlélés, mivel ő a gyermekem, ha pedig direkt megpróbálok nagggyon pártatlan lenni, akkor meg azt veszem észre, hogy inkább hajlok a „vejem” felé, nehogy azt higgye ellene vagyok. Szóval a családtagok, barátok sok mindenre jók, de mediálásra nem. Ezt bízzuk inkább szakemberre. Erre (is) való egy Life Coach!

Válni vagy nem válni? - A döntésben segíthet a life coach

Bizony, nagyon sok kapcsolat eljut ehhez a vízválasztó pontig. Vajon létezik olyan férj vagy feleség, aki soha életében nem tette fel ezt a kérdést? Ha nem is hangosan kimondva, de magában elsuttogva… Mert a legtöbb kapcsolat végigjárja a klasszikus folyamatot, aminek az egyik pontja (csúcspont vagy mélypont, ki tudná azt akkor és ott megmondani?) ez a válni-nem válni szakasz.

Először ott a rózsaszín köd, a kölcsönös összetartozás érzése. Ezt nevezhetjük akár egyfajta szimbiózisnak is, amikor szinte megszűnik az „én”, és helyette lesz a „mi”. Aztán egyszer csak elérkezik az a szint, amikor újra fontossá válik az „én”. Mindkét fél igyekszik némileg visszaszerezni a függetlenségét, önálló döntéseket hozni és meghúzni a határokat.

Itt már kezdődhetnek a gondok, a túlzottan erős kötődés, a birtoklási vágy, az elengedés képtelensége egyik részről, másrészt az elszakadási késztetés, a kikacsintgatás vagy az erőszak, zsarolás, provokálás. Ha nem sikerül ezeket a problémákat időben megoldani, akkor előbb vagy utóbb eljutnak a „se vele, se nélküle” pontra.

És ekkor érdemes felidéznünk Assissi Szent Ferenc imáját:

„Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Könnyű azt mondani! Na de csinálni? Küzdjek az együtt-maradásért a végsőkig (a gyerekek miatt például, ami amúgy szerintem óriási hiba)? Vagy hagyjuk abba végleg? De mikor? Meddig lehet ezt húzni, és mitől jön el az a lökés, hogy vége?

Akik a folytatás, az együtt maradás mellett döntenek, sajnos igen ritkán cselekszenek tudatosan. Igazából beletörődnek a helyzetbe; nem elfogadás, hanem megalkuvás történik részükről. Magyarul: megy tovább az a borzalom vagy közöny, ami eddig volt, mert így kényelmes, mert nincs más, mert én már úgyse kellenék senkinek, vagy mert x évesen már úgysem fogom újrakezdeni az életemet. Ez igazából egy konzervált állapot, gyakolatilag végtelen hosszúságú állóháborúnak tekinthető (míg a halál el nem választ). Én ezt soha nem fogom megérteni, de persze én Én vagyok, te meg, aki így döntöttél: Te.

Aki pedig a válás mellett dönt, az számoljon azzal, hogy ez nem lesz egy egyik napról a másikra megtörténő változás. Ha gyerekek vannak, még kevésbé. Ha közös vagyon van, akkor sem.  Hiába gondolja az ember először úgy, hogy ő nyugiban, barátian szeretne válni (bár van ilyen ismerős pár, irigylem is őket…). Gyerek vagy vagyon esetén könnyen előtörhet az emberből az állat. Érzelmi kapcsolatról kell ésszel tárgyalni, elvileg érzelmi alapú döntéseket kell hidegvérrel meghozni. Marhára nehéz! (én már csak tudom, hiteles vagyok a témában…) Szép fokozatosan fel kell számolni a régi életünket, eltávolodni egymástól mind fizikailag, mind gazdaságilag, a társas kapcsolataink módosulásával is számolnunk kell, és mindeközben, legalábbis ideális esetben, megtörténik az érzelmi leválás is.

De vajon csak ez a két lehetőségünk van. Benne maradni a posványban, vagy radikálisan tovább lépni? Én tudok mást is… A párkapcsolat újraértékelését, a konfliktusok emberi tisztázását, ezáltal a házasság megújítását. Vagy pedig a próba-válást, ami nem biztos, hogy mindenkinél beválik, de esetleg mentőövként jó lehet. Erről majd részletesebben is fogok írni, most csak annyit, hogy az első esetekben akár az együtt maradás, akár a válás esetén a folyamat lelki feldolgozásában, az utóbbi lehetőségeknél pedig a konkrét folyamat végigkísérésében nagy segítséget nyújthat egy szakember: mediátor és/vagy life coach.

Egy alkalom - Hogyan zajlik egy life coaching ülés?

A cím eléggé megtévesztő, hiszen egy coaching többnyire nem egy alkalomból áll, pont hogy egy hosszabb folyamat. De annyian kérdezgetik tőlem, hogy tulajdonképpen mi is zajlik egy ilyen ülésen, hogy megosztok párat a „titkok” közül.

Nehéz kiragadnom egy jellemző alkalmat. Már csak azért is, mert jómagam mindössze négy próba-coaching-gal büszkélkedhetek mindezidáig. Amelyek pont hogy nem mondhatók tipikusnak, és nemcsak azért, mert ekkor még végeztem a képzést, még csak tanultam mit és hogyan. Hanem azért is, mert ezek mindegyike egyetlen találkozás volt egy emberrel, ebbe kellett belesűríteni „mindent”, egyszer egy órába kellett beleadnom apait-anyait. És ugye a normál coaching során ez nem így történik.

Azért is nehéz egy alkalmat választani, mert a folyamat során van többféle találkozás. Mindig egy ráhangolódó, ismerkedő első beszélgetéssel kezdődik, és egy levezető, összegző, előre mutató utolsó beszélgetéssel zárul le. Azt sem lehet állítani, hogy e kettő között az összes alkalom menetrendszerűen ugyanarra a sémára épül fel.

Azért vannak elemek, amelyek rendszeresen felbukkannak a coaching során. Ilyen például a bemelegítés, a meghitt légkör megteremtése. Aztán a helyzetfeltárás, a probléma megállapítása. Megpróbáljuk megtalálni, milyen okok húzódhatnak a probléma mögött, mi annak a gyökere. Igyekszünk a két agyfélteke egyensúlyát megtartani, tehát az objektív tényekről ugyanúgy szó van, mint a személyes érzelmekről.

A coaching nem terápia. Nem igyekszik a múltban hosszasan vájkálni, csak annyiban érdekel minket, hogy az eddigi gátló tényezőket megszüntessük, illetve a korábbi sikeres megoldásokból tanulhassunk. A life-coaching sokkal inkább jövő-orientált és előre mutató. Épp ezért kulcsfontosságú része az ülésnek a cél meghatározása.

Ha megvan a cél, jöhetnek a korlátok, a fejlesztendő területek, illetve az erősségeknek az összegyűjtése, melyek a cél elérésében segíthetnek. Érdemes átbeszélni az elvárásokat, a környezet hozzáállását, az ügyfelet akadályozó, illetve támogató emberek.

Egyik kedvenc részem a folyamatból az, amikor az illető képzeletben a jövőbe utazik, és lefesti a képet a számára ideális életről. De hogy rögtön rámutassak arra, mi nem álmokban élünk és a föld fölött lebegünk, fontos, hogy reális megoldási módszereket is tudjunk ennek eléréséhez találni. A különböző lehetőségek összegyűjtése, az alternatívák átgondolása, a pozitív-negatív mérleg készítése mind fontos lépések a döntéshez.

Amikor a döntés megszületik, jöhet a gyakorlat. Meg kell tenni az első lépéseket, ki kell próbálni az elméletet a gyakorlatban. A kliens bizony kap házi feladatokat is, írásban megoldandó leckét, vagy konkrét, végrehajtandó cselekvéseket.

Ezekről a későbbiekben majd mind részletesen fogok írni. Például arról, hogyan lehet a meghitt légkört megteremteni. Meg arról is, milyen módszerekkel dolgozik a life-coach. Meg hogy milyen a jó „házi feladat”.

Mediátor - A life coachnig egyik ága a mediáció

A coaching egyik speciális fajtája a mediáció. A médium ugye egy közvetítő, köznyelvben a szellemvilág és a földi világ között. A média pedig a sajtó dolgozói (vagy inkább egy mögöttes hatalom) és az olvasók, hallgatók, nézők között képez hidat.

A mediátor is közvetít, méghozzá két (vagy akár több) ember között. Férj és feleség, szülő és gyerek, főnök és beosztott. Minek kell egyáltalán közöttük közvetíteni? Egy világban élnek, egymáshoz közel, hát nem tudják megbeszélni maguk a dolgaikat?

Nem! Ez a legnagyobb probléma, hogy nem. Az elmúlt időkben, egészen a közelmúltig (sőt, sajnos akár napjainkig is) ezek között a fele között alá-fölérendeltségi viszony volt jellemző. A férj uralta a feleségét, a főnök hatalommal rendelkezett a munkása fölött, a gyereknek meg apelláta nélkül azt kellett tennie, amit az anyja, még inkább amit az apja mondott.

Mára egyre természetesebb, hogy ezek a viszonyok kezdenek egyenrangúvá válni, azt azonban nem tanultuk meg az előző, hatalmi hierarchiák rendszerében nevelkedett generációktól, hogyan is éljük meg mindezt. Nem sajátítottuk el a megfelelő kommunikációt a dolgok megbeszélésére, a problémák közös megoldására.

Még a mai általános gyakorlat szerint is kétféle konfliktus-megoldási stratégia jellemző: az erőszakos akarat-érvényesítés, illetve a beletörődés, meghunyászkodás. Még azok is nehezen jöhetnek ki problémás helyzetekből, aki elhatározták, hogy ezeken túllépnek. Pedig a szándék már fél siker. A legtöbben ugyanis nem kérnek abból egy kívülálló harmadik személy jelenlétéből. Aki úgy dönt, hogy mediátor segítségét kéri, az már megtette az első fontos lépést a megoldás felé. Ez egyfajta tudatosságot jelez, amely állapotban a probléma-megoldás is jóval könnyebb.

Sajnos sokszor történik, hogy az egyik fél igazából nem is akarja ezt a hercehurcát, csak a másik cibálja oda. Tipikus eset, hogy a feleség döntése a mediáció, a férj csak úgy ímmel-ámmal egyezik ebbe bele. De legalább elmegy! Mert ha nem, akkor csak egyszemélyes coaching-ról lehet szó. Pedig mennyivel jobb, ha egy pár problémáját a két ember együtt akarja megoldani.

A mediáció több találkozás sorozata. Az elsőn és az utolsón mindenképp jelen kell hogy legyen mindkét fél. Közötte megejthetők külön-külön alkalmak is a coach-csal. Egyik érdekes technika amolyan beszélő-bot jellegű. Az egyik fél kap x időt (mondjuk 10 percet), hogy kifejtse a véleményét, azaz nála van a „beszélő-bot”. Ez alatt a másiknak tilos megszólalni! Utána ő kap 10 percet, amikor a saját véleményét közli a társával, mialatt ő szintén némán hallgatja, még ha hazugságot, vagy felháborító dolgot is hall.

Egymáshoz egyáltalán nem szólnak. A mediátor csak közvetít. Sokszor olyan vicces módon, hogy „a felesége tehát azt mondta, hogy…” (miközben a férj pontosan hallotta), és ugyanúgy ő adj át a férj véleményét a feleségnek. A végén mindenképp valamilyen kompromisszumos ((jobb esetben konszenzusos) megoldásnak kell születnie. Hogy a kettő között mi a különbség? Arról is írok majd nektek…