2018. január 31., szerda

Honlapom – Útjára indult a „Réka Life Coach”!

Ünnepélyes bejelentés következik: A mai napon elkészült és nyilvánosság elé került életem első honlapja, a Réka Life Coach (www.rekalifecoach.hu)!
Hosszú folyamatra tettünk ma pontot. Több hetes munka áll mögöttünk, de a honlapot elnézegetve azt mondom: megérte.
A cím eléggé adta magát: Réka Life Coach, mint a szakmai blogom, és szerencsére rekalifecoach.hu domain név is elérhető volt. (Ezek szerint nem hemzsegnek kis hazánkban az életvezetési segítők, pláne nem a Réka nevűek). Mottómul pedig a „boldogszeres” időkből már ismert szlogent választottam: „Boldogság = Szeretet + Tudatosság”.
Ki kellett találni, milyen menüpontok legyenek a honlapon. Bevallom, kicsit „csaltam”, azaz megnéztem néhány hozzám hasonló szolgáltatást nyújtó ember (life coach, terapeuta, pszichológus, stb.) oldalát, és onnan „loptam” ötleteket. A menüpontok aztán alpontokat is kaptak, ennek rendszerezése sem volt egyszerű.
Persze kellett találnom egy jó honlap-készítőt is. Felraktam egy felhívást a fb-ra, és kaptam is jópár javaslatot. Egyrészt ahhoz, hogyan csináljam meg én magam ingyenesen a honlapomat, de ezt végül is elvetettem, mert nem éreztem magamat eléggé hozzáértőnek a témához, akármilyen kecsegtető ajánlatok is érkeztek. Másrészt jelentkeztek nálam programozók és grafikusok, ismerősök és ismeretlenek, akik örömmel vállalták volna a honlap elkészítését, de sajnos olyan áron, amit én nem engedhettem meg magamnak.
Végül egy olyan ismerősöm is írt nekem, akivel barterben oldottuk meg a dolgot, és megmondom őszintén, nagyon nem bántam meg. Vörös Amadea kitűnő munkát végzett! Elküldtem neki a pontokba szedett elképzeléseimet, egyszer történt egy hosszabb személyes, és kétszer skype-os megbeszélés, ezen kívül pedig számtalan kérdés, válasz, probléma, ötlet. (Szegényt gyakorlatilag folyamatosan bombáztam az elképzeléseimmel…). Nagyon jól össze voltunk hangolódva végig, ráérzett az elgondolásaimra, és azokat formába is öntötte.
A legfontosabbnak a Szolgáltatásaimat (egyéni coaching, párkapcsolati mediáció, családi coaching, csoportterápia, stb.) tartottam, ezért ezek kerültek a főoldalra. Itt reklámozom előadásaimat és beszélgető-köreimet is, valamint az extra bónusz ötletemet, a túra coaching-ot is.
A hozzám látogatóknak igyekszem átfogó képet adni a life coaching-ról, hiszen ez egy viszonylag új dolog Magyarországon. Kicsoda, milyen, és mit csinál a life coach, kinek segíthet és milyen területeken? Hogyan zajlik egy life coaching ülés vagy egy mediáció? Természetesen gyakorlatias jellegű információkat is elhelyeztünk itt: mikor, hol, hogyan lehet velem találkozni, és persze a „Mi mennyi?” kérdés is részletes megválaszolásra került.
Úgy érzem, egy ilyen honlap esetében sokkal fontosabb az ide látogató (azaz a későbbi potenciális ügyfél), mint én, de persze egy rövid személyes, valamint egy jóval hosszabb szakmai bemutatkozás is felkerült az oldalra.
A referencia-rovatot is sikerült kitöltenünk tartalommal. Írtam néhány híresebb ismerősömnek, főként művészeknek, akik közül néhányan igencsak kedves véleményt küldtek rólam. Hízott a májam, megmondom őszintén, olyan kedveseket írtak…
A dizájnnál az arany középútra kellett törekedni. A blogjaimat látva biztosan rájöttetek, hogy a meleg, nőies színeket, és a kézíráshoz hasonló jellegű betűtípusokat kedvelem. Azonban ezek bármennyire is passzolnak a személyes hangulatú cikkeimhez, egy szakmai oldalhoz túl harsánynak ítéltem őket.
Ezért hát a stílus inkább egyszerűbb lett, a színek visszafogottabbak, de azért itt-ott felsejlik a tipikus „Rékás” jelleg: narancsszínű keretek, bordós betűk, cirkalmasabb főcímek. A háttér azonban fehér lett, a jellemző betűtípus pedig viszonylag puritán.
Ja, persze a honlapról át lehet kattintani ide, azaz a blogomra. És minden oldalon azzal bombázom a látogatókat, hol vehetik fel velem a kapcsolatot: rekautja@gmail.com, 20/8070402, illetve a skype-omra meg facebook-oldalamra is el lehet innen jutni. 
Megköszönöm nektek, kedves olvasók, ha mostantól fogva ajánlotok ismerőseiteknek, akikről úgy vélitek, szükségük lehet életvezetési segítőre!
Tehát még egyszer: 
Réka Life Coach: www.rekalifecoach.hu

2018. január 26., péntek

Kreativitást fejlesztő gyakorlatok - a life coachtól

Korábban írtam már a kreativitásról, ami korántsem csak a művészi alkotást jelenti, hanem az átvitt értelemben vett teremtést, a problémák újszerű megoldását is.
Ahhoz, hogy az élet mindennapjaiban helyt álljunk, rugalmas hozzáállásra, eredetiségre van szükség. Hogy ne sablonokban gondolkozzunk, hanem sokféleségben.
Nehezen találod meg az összefüggést különböző dolgok között, és úgy érzed, képtelen vagy a képzettársításra? Nem erősséged a fantázia és mintha kevés lenne benned a kíváncsiság? Híján vagy a játékosságnak és a jó humorérzéknek?
Hoztam most neked egy pár gyakorlatot ahhoz, hogy ez a jövőben ne így legyen.
- Hányféle dologra tudnál használni egy fadarabot? Mit tudnál kezdeni egy káposztával azon kívül, hogy megtömöd vele a bendődet? Adott egy tégla, amivel a házépítésen kívül bármit csinálhatsz – mi lenne az? Gyűjtsél megoldási lehetőségeket!
- Mi a kedvenc színed? Gyűjtsd minél több olyan dolgot, ami ilyen színű! Én a képzésen a „sárgá”-t kaptam, és a kezdeti sablonos asszociációkon (napocska, pitypang, kukorica, citrom, csibe) kívül később olyanok is eszembe jutottak, mint: somvirág, repce, sáfrány. Sőt: sült krumpli, sárgaborsó, gumikacsa… Te hogy folytatnád ezt a sort? És ha azt mondanám neked, hogy: piros? Esetleg lila, türkiz vagy narancssárga?
- Maradjunk még a színeknél… Milyen érzést, hangulatot fejez ki szerinted a szürke? Az örömöt milyen színnel festenéd le? A barna számodra higgadtságot, közönyt vagy bánatot sugall? Melyik szín jeleni a nyugalmat, és melyik a haragot?
- Ha eleged van a színekből, elgondolkozhatsz azon, milyen logikus következményei lehetnek a következő képtelenségeknek: Mi lenne, ha értenénk az állatok nyelvén? Ha a férfiak is szülhetnének babát? Ha a Nap keringene a Föld körül?
- Törd a fejed! Hogyan mesélnéd el egy vak embernek, milyen egy elefánt? Hogyan mutatnál be egy földönkívülinek egy narancsot? Egy süket embernek írd le, milyen Vivaldi „Négy évszak”-ja!
- Van olyan probléma, ami most az életedben központi helyet foglal el? Vegyél le a polcról egy tetszőleges könyvet, nyisd ki akárhol, bökj rá egy mondatra, és olvasd el! Milyen összefüggést találsz a mondat és a problémád között?
- Hasonló helyzetben segíthet a zene is. Húzz ki egy CD-t, nyomd oda valamelyik számhoz a keresőt, és hallgasd meg a számot. Milyen érzéseket kelt benned? Hogyan tudnád összekötni a zene által felébresztett gondolatokat a problémáddal?
- Jelenleg melyik az a zeneszám, ami a legjobban jelképez téged? Nem az a fontos, hogy jól tudsz tornázni Luis Fonsira, vagy ellazít Vangelis, inkább arra gondolj, melyiknek a szövege és/vagy dallama fejez ki téged a legpontosabban!
- Az interneten rá lehet keresni olyan kreativitás-gyakorlatokra, ahol különböző, nem túl egyértelmű ábrákat adnak meg, mi pedig találgathatjuk, vajon miket ábrázolhatnak.
- Olyan rajzokat is boncolgathatsz, amik nyilvánvaló optikai csalódásokat ábrázolnak. Ilyen például az a lépcső, ami önmagába fut vissza.
- Ha pedig rajzolni szeretnél, vegyél egy ceruzát a kezedbe, és firkantsd le, mit jut először eszedbe arról, hogy szerelem. És a hatalmat hogyan tudnád ábrázolni? Milyen vonalak formák születnek meg a papírodon annak a szónak a hallatán, hogy hűség, szenvedély, vagy halál? (Ehhez a gyakorlathoz semmiféle előzetes képzettség vagy különösebb rajztudás nem szükségeltetik. Nem mellesleg szerintem mindenki tud rajzolni, ha kellőképpen tud látni…).
Ugye, milyen sok lehetőség van arra, hogy kreativitásodat fejleszd? Már csak neki kell állni! Hajrá!

(Ha segítség kell hozzá, itt vagyok én, Réka, a life coach…)

2018. január 18., csütörtök

Kérdések - A life coach legfontosabb eszközei

A kérdés, méghozzá a jó kérdés a life coach talán legfontosabb eszköze. Amikor belekezdtem a life coaching-gal való ismerkedésbe, csak ámultam-bámultam, mennyifélék lehetnek a kérdések. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyiképpen lehet kérdezni! Az iskolában tanultunk az eldöntendő és a kiegészítendő (kérdőszavas) kérdésekről – aztán ennyi.
Összeszedem most nektek, hogy melyek a leggyakrabban használt, és leghatásosabb kérdésfajták, és mindre írok példát is, hogy szemléletesebb legyen a dolog.
- Hipotetikus kérdés: valamilyen feltételezésen alapul. Pl. „Ha a felesége helyében lenne, hogyan érezné most magát?”
- Cirkuláris kérdés: mit gondolnak az ügyfelemről a környezetében élők. Pl. „A főnöke vajon hogyan látja önt a munkafolyamat közben?”
- Rendszerre vonatkozó kérdés: az adott közösség szabályait, értékeit térképezi fel. Pl. „Hogyan szerezhetne piros pontot az osztályvezetőjétől?”
- Átkeretező kérdés: segít az összefüggéseket új, pozitív fényben látni. Pl. „Miben segítheti önt ez a krízis?”
- Erőforrás-kérdés: jó tulajdonságokra irányítja a fókuszt. Pl. „Hogyan tudnak ebben segíteni eddigi tapasztalatai?”
- Cél-kérdés: segít a célok pontosításában, részletes felbontásában. Pl. „Az életéről készült film miről szólna a célja elérése után?”
- Megoldásra irányuló kérdés: feltérképezi a probléma-megoldási stratégiákat. Pl. „Hogyan sikerült elérnie azt a múltkori sikert?”
- Visszacsatoló kérdés: visszajelzést ad, felülvizsgálatra ösztönöz: „Hogyan reagálna a férje, ha ezt mondaná neki?”
- Elmélyítő kérdés: új szempontokat fedezhetünk fel vele. Pl. „Mi jut erről még az eszébe?”
- Árnyaló kérdés: fekete-fehér sarkítások helyett árnyalatokat láttat. Pl. „Hány százalékban kockázat ez, és hány százalékban lehetőség?”
- Pontosító kérdés: általánosságok helyett példák és tények. Pl. „Konkrétabban mit ért ez alatt?”
- Provokatív kérdés: érzelmileg felráz. Pl. „Mennyiben felelős ön ezért a vacak helyzetért?”
- Paradox kérdés: a nem kívánatosra kérdez rá. Pl. „Mit kellene tennie, hogy mindenképp megharagudjon önre a főnöke?”
- Egyensúly-kérdés: előnyökre és hátrányokra irányul. Pl. „Mik lennének ennek a pozitív illetve negatív hatásai?”
- Intuitív kérdés: megérzéseket tár fel a tudatalattiból. Pl. „Ha a megérzéseire hallgatna, melyik irányba indulna el?”
- Érzelmekre ható kérdés: mozgósítja az érzelmeket. Pl. „Milyen érzés volt mellőzöttnek lenni?”
- Gyakorlatba átvezető kérdés: hidat képez a coaching és a valóság között. Pl. „Hogyan tudná ezt a mindennapokban alkalmazni?”
A képzésen és a könyvekből rengeteg kérdéstípust tanultam meg, sőt, készítettem egy komplett kérdésgyűjteményt is. Most már „csak” az a nagy feladat, hogy a megfelelő fajtát alkalmazzam a megfelelő helyen.

A jó kérdés meglepő, eredeti, de azért egyszerű is. A célja, hogy új gondolatmenetet ébresszen, ösztönözzön. A válaszokból pedig már lehet is érezni, hogy a kérdés mennyire volt inspiráló. Érzem, sok-sok gyakorlás kell ahhoz, hogy mindig a megfelelő helyen a megfelelő kérdést tudjam feltenni…

2018. január 11., csütörtök

Az otthonod a lelked – Már megint lakberendezőt játszik a life coach?

Múltkor a meghitt légkör megteremtésénél hangsúlyoztam a coaching tér fontosságát. Most ismét a térről lesz szó, de immáron az otthonról.
Akit érdekel, mi ez a nagy szerelem az otthonok iránt, akkor íme egy rövid személyes kitérő:
Nyolcadikban az osztályfőnökünk feltette nekünk a kérdést, hogy mik szeretnénk lenni, ha nagyok leszünk. Én erre három szóval válaszoltam: író, pszichológus, lakberendező. Az angoltanárság nem szerepelt közöttük, pedig aztán évekig tanítottam és fordítottam. Először csak az íróasztalnak írtam, később belekezdtem a blog- majd a novella- és regényírásba. Pszichológus nem lettem, csak life coach, de úgy érzem, a kettő igencsak rokon szakma. Ráadásul öt gyermekkel az ember kénytelen a család „pszichológusa” is lenni. A lakberendezés pedig… Sok évig csak anyuka voltam, és rengeteget költöztünk. Az otthonteremtő hajlamaimat az újabb és újabb albérleteink átvarázsolásánál tudtam kamatoztatni. Most pedig nógrádi házunknál.
Szeretek nem egy, hanem több, akár három lábon állni, és a különböző területeket összhangba hozni egymással. Ezt amúgy mindenkinek melegen ajánlom, hiszen bármikor megszűnhet az egyik munkalehetőségünk, s ilyenkor nem árt, ha van még egy-kettő terület, amire ráerősíthetünk. A life coaching-ot és az írást például itt a Réka Life Coach blognál tudom kombinálni. Azon azonban egészen a közelmúltig nem jutott eszembe töprengeni, hogyan lehetne összehozni a lakberendezést a life coaching-gal
Aztán megvilágosodtam! Hiszen ott a mondás: mutasd az otthonod, s megmondom, ki vagy. Valóban, ha belépünk valakinek a személyes terébe, rögtön annyi impulzus ér bennünket, hogy agyunk automatikusan elkezdi kialakítani a képet az illetőről. Milyen a stílusa, konzervatív vagy modern? A bohém stílus szabadlelkűségről árulkodik, a konvenciókra fittyet hányó egyént tükröz, míg egy stílbútorokkal berendezett polgári lakás láttán rögtön hagyományos értékrendre, akár sznobságra is asszociálhatunk.
Érdekes lehet, mennyire világos, tágas, mennyi fény áramlik be az ablakokon. A folyton behúzott sötétítő függönyök és becsukott spaletták zárkózott emberre utalnak. A nyitott személyiség tavasztól őszig kint él a teraszán, és még a kapuját sem zárja.
Szanaszéjjel dobálja a holmiját vagy patikarend uralkodik? Vajon mennyire lehet ezek szerint összeszedett ember, avagy szétszórt? Egy alapvetően harmonikus személyiség nem fog kaotikus otthonban élni.
Nehezebb egy több főből álló családról véleményt formálni az otthonuk alapján. Hiszen lehet, hogy az anya alapjában rendszerető, de mit tegyen, ha a férje a földön hagyja a zokniját, a gyerekek meg játékokkal árasztják el a nappalit. Lehet ezt úgy értelmezni, hogy az anya szabad és megengedő személyiség, de úgy is, hogy tehetetlen a többséggel szemben, és nem tudja érvényesíteni saját akaratát.
Aztán megnézhetjük a tér szervezését. Hatalmas konyhája van a háziasszonynak, míg a férjnek egy mini-kuckó jut csak? Vajon ki az uralkodó ebben a családban? A csemetéké a ház nagy része, miközben a szülők saját tere csak egy pici hálószoba? Nem nőttek egy kissé a gyerekek a szüleik fejére? Ha az étkező kicsi, a dolgozószobák meg nagyok, akkor ott felborult a közösség és az egyén egyensúlya.
Most olvastam egy cikkben, hogy az sem mindegy, az otthon különböző helyiségeihez milyen élményei kötődnek a benne lakóknak. Egy kamasz szobája lehet menedék is a szülei veszekedése elől, de lehet a feltöltődés helyszíne is. Akármennyire szép is a nappali, ha az itt összegyűlő családtagok a felgyűlt feszültségeiket is itt adják ki magukból. Viszont ha itt tartják a családi kupaktanácsokat, és általában konszenzusos egyezségek születnek itt, akkor máris több pozitív érzés kötődik ide. És a hálószoba, ahol szeretünk, szeretkezünk? Beszédes, ha hosszú távra beköltözik ide a kisbaba, az apa meg kiszorul a kanapéra.
A legeslegfontosabb a saját személyes tér vizsgálata. Még ha nincs is mindenkinek külön szobája, akkor is van, vagy legalábbis kellene hogy legyen egy olyan szeglet, amit magáénak érez. Beszédes az is, ha egyáltalán nincs ilyen tér, és az is, hogy melyik része ez az otthonnak. Ideális a saját műhely, dolgozószoba, meditációs tér megléte, stb. A nappali egyik csücskében álló fotel, ahol kötögetni szoktunk, lehet a miénk. Van viszont, aki csak a fürdőszobaajtó becsukása utána, egy kád forró vízbe merülve érzi: ez itt a nyugalom szigete.

Később még részletesen fogok írni a személyes térről, és annak fontosságáról az életünkben.

2018. január 7., vasárnap

Pozitív-Negatív mérleg – Magánemberként és life coachként is alkalmazható

A szilveszteri-újévi cikkemben már megemlítettem a listaírást és a pozitív-negatív mérleget. Ez mind a magánéletben, mind a life coaching folyamatában nagyon hatékonyan felhasználható módszer. Igazából már akkor kitaláltam, mikor még azt sem tudtam, a life coaching-ot eszik-e vagy megisszák.
Alapból jó ötlet a listaírás. Azoknak, akik hajlamosak elfelejteni dolgokat, ott a jó öreg naptár vagy egy jegyzetfüzet, a modern kor gyermekeinek pedig a számítógép vagy az okostelefon. Írhatunk listát cetlire, aminek hátránya az, hogy könnyen elveszíthetjük, vagy véletlenül bedobhatjuk a kályhába. Viszont előnye, hogy a zárt notesszel vagy laptoppal ellentétben egy papírlap kifüggeszthető a lakás bármely pontjára. Így akárhová megyünk, szem előtt van. Érdemes a listánkat olyan helyre kirakni, ahol rendszeresen megfordulunk, pl. a fürdőszoba-tükörre vagy a tűzhely fölé. Így fogmosás vagy az étel keverése közben is olvasgathatjuk. Az okostelefonon pedig letölthető olyan alkalmazás, ami jó idővel előtte figyelmeztet bennünket a teendőinkre.
A listák egyik speciális fajtája a pozitív-negatív mérleg. Ezt főleg döntések meghozatala előtt érdemes alkalmaznunk. Nem tudod, hogy a fővárosban maradj vagy vidékre költözz? Egyszerre tetszik Anna és Bori, melyiket válaszd? Vállalj végre gyereket, vagy építgesd még egy kicsit a karrieredet? Edzőterembe iratkozz vagy uszodabérletet vegyél?
Lehet a döntés akár nagyobb súlyú, mint mondjuk egy házasságkötés, vagy kisebb, mint például egy fogyókúrás módszer, a listaírás mindegyik esetben segít.
Mivel én a maradibb változatban hiszek, ezért ketté szoktam osztani egy papírlapot egy határozott vonallal, a bal oldali részre felfirkantok egy +, a jobb oldali tetejére pedig egy – jelet. Aztán leülök, és összegyűjtöm mindazokat az ész-érveket, amelyek az adott dolog mellett, avagy ellene szólnak. Vagy úgy is lehet csinálni, hogy egy kétszer kettes táblázatot csinálunk, aminek az egyik oszlopa mondjuk Anna, a másik oszlopa Bori, az első sorába kerülnek a pozitívumok az illetőről, a másodikba pedig a negatívumok. Talán erre jobb már egy számítógépes táblázat, ami tetszőlegesen bővíthető.
Azt javaslom, semmiképp ne döntsünk elhamarkodottan, egy szuszra összeszedett tények alapján. Hagyjuk ott azt a papírt vagy a Windows-táblázatot az asztalon még pár napig, vagy vigyük magunkkal a noteszunkban, és ha mindennapos tevékenységeink közepette eszünkbe jut valami, akkor még utólag nyugodtan kiegészíthetjük vele a listát. Ki lehet kérni a családunk vagy az ismerősünk véleményét is, de fontos, hogy csak azt írjuk bele a listánkba, amivel mi is maradéktalanul egyetértünk.
Mi így találtuk meg a falunkat is, a házunkat is. Megnéztük a közlekedést, a fővárostól való távolságot, a természeti környezetet, a levegőt, a csendet, a közelben lakó ismerősöket; a telek és a ház nagyságát, a közműveket, az építőanyagokat, a bővítési lehetőségeket, a kert állapotát, a tájolást, a kilátást, és persze az árakat is.
Amikor már tényleg nem jut semmi az eszünkbe, zárjuk le a mérleget, és nézzünk rá. Adja magát a megoldás. Merre billen a mérleg nyelve? Nincs más dolgunk, mint a számszerűség alapján határozni. Ha Annának több pozitív tulajdonságát tudtuk felsorolni, mint Borinak, akkor hívjuk el őt randizni. A mi esetünkben: Nógrád vagy Szokolya? Hajnalka utca vagy Szegfű utca?
Azért itt van egy kis bibi is. Ez a lista igazából egy száraz, tényszerű információ-halmaz. Azt javaslom, hogy ezen felül azért hallgassunk a szívünkre is. Tehát hiába szól minden észérv amellett, hogy a legnagyobb multihoz menj dolgozni, vagy hogy igent mondj Péternek, ha a kezedet a szívedre téve úgy érzed, ez mégse lenne számodra jó lépés, akkor semmiképp se tedd meg!

Mi is igyekeztünk ráérezni a falu hangulatára, jó nagyokat szippantottunk a börzsönyi levegőből, sőt, a párom egy pár órát egyedül is eltöltött a házban, a kertben, hogy biztos lehessen benne, megvan az az életérzés, amit kerestünk. Másfél éve a címünk: Nógrád, Hajnalka utca…