Kézenfekvő, hogy
azok az emberek választják a life coach szakmát, akik szeretnek beszélni,
beszélgetni. Tény, hogy a kommunikáció az életvezetési segítés egyik alapeleme,
de nem mindegy, milyen az annak a minősége. Felszínes csevegés helyett valódi
beszélgetés, saját történések folytonos közlése helyett a másik meghallgatása.
Rendszeres közbevágás helyett üdvösebb végig figyelni, ítélkezés helyett
elfogadni, stb.
Volt egy ember,
Gordonnak hívták, aki valójában tanár-diák, illetve szülő-gyermek viszonylatban
dolgozta ki alapelveit, de ezek kiválóan felhasználhatóak a coachnig folyamat
során. A P.E.T. (később T.E.T. majd V.E.T.) a tudatos és szeretetteljes kommunikáció módszereit fogja össze
egy csokorba, tehát mondhatni, hogy egy life coach Bibliája is lehetne.
Eszerint nem
szabad beavatkozni a kommunikáció folyamatába, csak passzívan figyelni. A coach
eszköze a csend és az olyan rövid visszajelzések, mint „aha” vagy „értem”. Az
emberek ugyanis szeretik, ha odafigyelnek rájuk, a teljes csendet viszont nem,
mert azt a figyelem hiányaként értelmezik, ezért jók ezek a körbeszúrások. Vagy
ha megtorpannak, akkor a „Mesélj erről még!” vagy „Hallgatlak” mondatokkal
ösztönözhetjük a további beszédre.
Vannak viszont olyan
eszközök, amelyeket (talán tudattalanul, belénk nevelt minták alapján) gyakran
alkalmazunk, mégis megakadályozzák a sikeres kommunikációt. Ezeket Gordon „közléssorompóknak” hívja. Ilyenek
például az utasítások, parancsok, melyekkel irányítani akarjuk a másikat, vagy
a figyelmeztetések, amikkel csak hárítást vagy haragot érhetünk el.
A life coach nem
tanácsadó, nem tehet javaslatot, nem mondja meg direktben, hogy mit tegyen a
másik, pláne nem prédikálhat vagy moralizálhat. Ez önállótlanságot vagy
bűntudatot szül. Ugyanilyen hiba a kioktatás vagy ítélkezés. Ki vagyok én, még
ha szakember is, hogy bíráljam más életét és döntéseit?
Léteznek azonban
olyan „közléssorompók”, amiket viszont a life coach-nak kifejezetten üdvös
alkalmaznia. Például javasolt megdicsérnie ügyfelét, ha jó irányba tart, ha egy
számára kedvező lépést meg tudott tenni.
Az értelmezés is
hasznos módszer. Ugyanis a kommunikáció során mindenki a saját jeleit
használja, és nem biztos, hogy közlése úgy jut el a vevőhöz, ahogyan ő azt
akarta. Ezért jó, ha a life coach alkalmanként átfogalmazza ügyfele mondatait
pl. „Jól értettem tehát, hogy…?”, „Ezzel azt akarja mondani, hogy…?”.
A jó kérdés
pedig a life coach kulcsfontosságú eszköze. Mindennapi helyzetben értelmezhetnék
ezt faggatózásnak is, lásd. szülő kontra kamasz: „Már megint hol jártál? Ki
volt az a fiú, akivel láttalak?”. A coaching folyamatban viszont tényleg a mi
kezünkben van a gyeplő, mi irányítjuk a történéseket, tehát a kérdések nagyon
fontosak.
Az együttérzés
kényes téma, mert kinek ne esne jól, ha vacak helyzetében vigasztalják? Ilyen állapotba
azonban könnyű beleragadni, és dagonyázni a folytonos önsajnálatban. Ezt hívják
„szegény én” szindrómának, amit a life coach-nak nagyon nem szabadna
támogatnia.
A
legeslegfontosabb viszont az értő figyelem. Érdeklődést mutatni a másik iránt,
hogy érezze a segítő szándékot. Maradéktalanul el kell fogadnunk az ügyfelet,
és éreztetni vele: bízunk benne. Hiszen a cél az, hogy önálló emberi lénnyé
váljon, aki képes saját maga megoldani a problémáit.
Mindezeket az
alapelveket természetesen nemcsak az életút támogatók alkalmazhatják, hanem
bárki, aki szeretne jobban, hatékonyabban kommunikálni az emberekkel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése