Emlékeztek a „Hahó,
Öcsi”-re? Biztosan láttátok filmen, Kovács Krisztiánnal, tán meg volt nektek
könyvben is. Most persze nem magáról a meséről fogok nektek írni, hanem annak
témájáról, az időről. Szegény Öcsi folyton ugyanis azt hallja mindenkitől, hogy
nincs ideje se apának, se anyának, se nagymamának, se senkinek, ezért elindul
megkeresni az időt.
Az idő vajon tényleg
elveszett volna? Néha valóban úgy tűnik. És olyan furcsán telik. Amikor olyan
dolgot csinálunk, amit szeretünk, egy óra egy pillanatnak tűnik. Máris vége a
kétórás Ákos koncertnek, na ne már! Hisz épp csak az imént kezdődött! Bezzeg ha
sorban kell állnunk a boltban, hivatalban várakozunk, vagy egy unalmas
értekezleten ülünk, akkor csigalassúsággal telnek a percek.
Szerintem annyira
viccesek vagyunk mi, a modern kor emberei, és mindjárt meg is magyarázom,
miért. Folyton időhiányra panaszkodunk, pedig igazán mindent megkapunk a
civilizációtól, hogy tevékenységeinket sokkal gyorsabban végezhessük.
Gondoljunk csak bele dédanyáink életébe. Kézzel mostak, a ruhát sulykolták,
kékítették, mángorolták, ki tudja még miket csináltak vele, hogy szép tiszta
legyen. Maguk dagasztották-sütötték a kenyeret, felsöpörték a döngölt földet, kályhával
fűtöttek, voltak állataik, konyhakertjük, gyalog vagy szekéren jártak, satöbbi.
Ma ott a sok gép, mosógép (szárítógép is!), mosogatógép, termosztátos radiátor,
porszívó, takarítógép, kutyafüle. Ott az autó, és még távirányítós garázskapu
is gondoskodik arról, hogy hamarabb bejuthassunk a házba (és nehogy megfázzunk-ázzunk
ezen a hatalmas úton). Minden, de tényleg, szinte minden adott ahhoz, hogy a
teendőinkkel pikk-pakk végezzünk, és utána azt csinálhassuk, amit csak akarunk.
Akkor miért van az,
hogy mintha ma még nagyobb időhiányban szenvednének az emberek, mint a régi
korokban? Szerintem azért, mert kreáltak maguknak újfajta tevékenységeket,
amelyek ezekbe az elvileg szabad idősávokba beépültek, így ugyanolyan zsúfolt a
napirendjük, mint dédszüleiknek, ha nem zsúfoltabb.
Ott az a sok „kell”.
Nincs időm, mert ezt és ezt KELL tennem. Ha rákérdeznék, hogy miért kell, ki
mondja, hogy kell, vajon hányan tudnának érdemi válasszal szolgálni? Például fitness-edzésre
kell menni. De ha a mindennapokban kevésbé lennének elkényelmesedve, használnák
a kezüket, lábukat, izmaikat, tüdejüket a tevékenységekhez, nem lenne szükség
aerobic órára. El kell olvasnom az üzeneteimet. Ugyan már, mindannyian tudjuk,
ez mit jelet. 10 perc a-mail csekkolást, majd 50 perc böngészést a neten, hogy
megtudjuk, melyik való világ hős kivel jár, és melyik celeb épp mijét
plasztikáztatta.
Látszólag könnyebbé
tette életünket a modern élet, pedig dehogy! Eleink sokkal egyszerűbben éltek,
így idejük is volt. Egymásra, családra, közösségre. Kézművességre, mert vajon
mennyi időbe telhetett, mint megfaragták, kihímezték, meghorgolták,
kipingálták, stb. Ugye tudjátok, hogy készült egy felmérés arról, haláluk
óráján mit bánnak meg leggyakrabban az emberek? Hát azt, hogy nem töltöttek
több időt a szeretteikkel, illetve örömet adó tevékenységekkel.
Hogyan lehet a mai
rohanó világban több időnk? Közhelyes leszek: tudatossággal. Tervezés,
racionális időbeosztás. Reggel felkelsz, összeszeded, hol mit akarsz csinálni,
és jól összeszervezed az útvonaladat. Előre megnézed, mi fogyott ki a hűtőből,
hogy ne kelljen háromszor boltba menni. Odafigyelés, önkontroll. Csak azért sem
olvasod el Győzike magánéletét! Nem figyelsz egyszerre háromfelé, mert akkor
igazán egyfelé se figyelsz. Viszont odafigyelsz saját bioritmusodra, és amikor
aktívabb vagy, akkor csinálod a házmunkát, a kertet meg a tornát, amikor pedig
kezdesz testileg leereszteni, jöhet a szellemi munka, olvasás, alkotás. Ilyesmik.
Az öt szeretetnyelv
egyike a minőségi idő. Tölts mostantól többet azokkal az emberekkel és
tevékenységekkel, akiket/amiket szeretsz!