2019. május 30., csütörtök

Coach story 3. - Eszter, a mártír-anya


Óvatosan nyomja meg a kaputelefont, épphogy csak csippen egy kicsit. Amikor felér, hosszasan csiszatolja a cipője talpát a lábtörlőn. A résnyire nyitott ajtón még külön kopog egy kicsit, utána lép csak be.
Majdnem negyven éves, de olyan a tekintete, mint egy riadt kisgyereknek. Sötétbarna, egyenes szálú haját egyszerű kontyba tűzte fel. Már vegyült a barna tincsek közé néhány ősz hajszál. Arcán semmi smink, tekintete emiatt kicsit üresnek tűnik. Ruházata egyszerű: barna kötött kardigán, zöld szövetszoknya. Táskáját az ölében mintegy pajzsként tartja a teste előtt.
Elnézést kér a lehetetlen időpontért. Magyarázza, mi mindent KELL megcsinálnia még délelőtt: mosás, főzés, takarítás, satöbbi. Aztán délután: gyerekek, edzés, zeneóra, készülés a felvételire…
Az anyai feladatok a kötelességei. Véleménye szerint ő nem dolgozik semmit.
Nagymama szerint pocsékul neveli a gyerekeit, mert igény szerint szoptatott és hordozott. Ahelyett, hogy hagyta volna őket sírni, hadd edződjön a tüdejük. Cumisüveg kell nekik, fél évesen pörkölt és járóka.
Amióta meg nagyobbak: zongora helyett külön angol kellene a kicsinek, a karatétól túl agresszív a középső, a nagyot meg a gyakorlóba kell beíratni, matektagozatra. Nagymamánál makulátlan a rend és a tisztaság. Nála még a padlóról is lehet enni. Eszter nem akar a padlóról enni!
A férj manager, későn ér haza, sokat túlórázik, nem brillírozik az apa-szerepben.
Eszter főállású anyaságija lejárt, nem tudja, mit kezdjen magával. Korábban napközis tanár volt, de mostanra kicsit besokallt a gyerekektől. 
Amikor megpróbáljuk körbejárni, mi is érdekli igazán, folyton zsákutcákba futunk. Az se tudja, mi az a szabadidő. Csakis a háztartás és a gyerekek. Nincs én-idő, nincs mi-idő. Az elmúlt másfél évtizedben nem foglalkozott semmivel csak úgy a maga kedvéért. Azt se tudja már, ki is ő…
A házi feladatot egy koszos papír-zsebkendőre írja fel…


2019. május 23., csütörtök

Coach story 2. - Béla, a bizonytalan


Ismét következzék egy vagy igaz, vagy kitalált történet:
Amikor a life coach képzésre jártam, volt egy olyan feladat, hogy képzeljük el a saját célközönségünket. Vajon milyen lesz a nagybetűs ÜGYFÉL? Azt hittem, jó a fantáziám, de az álom-ügyfelet valahogy pont olyasminek képzeltem el, mint amilyen én vagyok. Negyvenes korosztály, vidéken él, több gyermeke van, válás után kezdte újra az életét, önmegvalósítás útját járja, stb. És persze nő.
Ehhez képest a legelső ember, aki felkeresett engem, egy férfi volt. Inkább srác, a húszas éveinek közepén, Budapestről. Megmondom őszintén, az első pár percben kicsit kétségbe is voltam esve, hogy vajon mit fogok majd kezdeni vele. Bizonytalanságom elillant az ő bizonytalansága láttán.
Görnyedten ült le velem szemben, szemét lesütötte, kezeit tördelte. Amikor megkérdeztem, miért jött el hozzám, akkor a velős válasz az volt, hogy romokban az élete. 
Nem volt nemhogy saját ingatlanja, de olyan albérlete sem, ahol egyedül él – gyakorlatilag egy átjáró-házban lakott. A munkájával teljesen elégedetlennek tűnt. Kevés fizetés, csekély motiváció, nulla előrelépési lehetőség.
Vidéken élő szüleivel nagyon megromlott a kapcsolata, és testvérével sem támogatták egymást. Igazi barátja nem volt, a jó haverokat is egy kezén meg tudta számolni. A szerelem pedig… Nos, állítólag csak egyszer volt olyan, igazából plátói. Nem kérdeztem rá konkrétan, de úgy jött le, mintha még szűz lenne.
Nem tudott ezek közül egy olyat választani, ami a leghangsúlyosabb probléma. Számba próbáltuk venni, melyik gödörből hogyan tudna kikecmeregni, de döntésképtelennek tűnt. Minden megoldási javaslatra talált választ, hogy az miért nem valósítható meg. Béla nemcsak bizonytalan volt, de a kifogások embere is.
Nem igazán jutottunk dűlőre egymással. És úgy éreztem, mintha egy helyben toporognánk, ő azonban szemlátomást elégedettnek tűnt.
Az egy óra végeztével kívülről érzékelhető változásokat vettem észre rajta. Kihúzta magát, egyenes lett a testtartása, többet nézett a szemembe, erőteljesebbé vált a hangja. És néha elnevette magát.
Soha többé nem tért vissza hozzám.
És valahogy úgy adta a sors, hogy a következő emberem is ilyen sokfelé szétesős lett, csak nőneműben. Róla majd a következő bejegyzésben írok.

2019. május 12., vasárnap

Coach-story 1. - Nóri munkát vált

Egy sorozatot indítok most el a blogon. Olyan történeteket osztok meg veletek, amelyek vagy valóságosak, vagy akár valóságosak lehetnének. Soha nem fogom nektek elárulni, mennyi belőlük a realitás és mennyi a fikció. 

Az első történet szereplője fiatal lány, nevezzük Nórinak. Huszonéves, nemrég végezte el az egyetemet. Az intézményt először jó választásnak érzi, a szakot már nem. Szinte az elején tudja, hogy mást kellett volna tanulnia. Becsületből azért elvégzi, de nem jó szájízzel. De hát ő amolyan jó kislány, aki mindig megfelel az elvárásoknak.
Az első munkahelyén nem találja a helyét. Először ő lesz a lóti-futi, aztán a gyengekezű főnök egyre több feladatot ró ki rá, mert hát ugye teher alatt nő a pálma. Nóri sok új dolgot tanul, és élvezi a kihívásokat. Az viszont nem tetszik neki, hogy a feladatokkal párhuzamosan nem nő az elismerése. Egyrészt anyagiakban, másrészt felelősségben. Azaz körülbelül úgy néz ki a dolog, hogy mindent ő csinál, de több pénzt nem kap érte, és felelősségteljes döntéseket se hozhat.
Amikor eljön hozzám, már érlelődik benne a munkahely-váltás gondolata. Elmondja, hogy milyen korábbi tapasztalatai vannak, és ebből milyen tanulságokat von le. Keresünk a múltjában olyan példákat, ahol akadályokon sikerrel lépett át. Elhatározza, hogy elkezdi nézegetni az álláshirdetéseket.
Amikor másodjára találkozunk, a nagy hírrel fogad, miszerint otthagyta a munkahelyét. Érezhető rajta a felszabadultság a múlt terhei alól, de a bizonytalanság is a jövőjével kapcsolatban. Számba vesszük a lehetőségeit, az erőforrásait, és azt is, hogy az esetleges felmerülő nehézségeket hogyan tudja majd leküzdeni. Elküldi néhány helyre az önéletrajzát.
Harmadik alkalommal mintha kicserélték volna. Láthatóan magabiztosabb, határozottabb. Megfogalmazza a célt, hogy milyen munkát szeretne végezni, milyen munkahelyen szeretne dolgozni. Kettő alternatíva kristályosodik ki, egyik a szívének kedvesebb, másikat az esze súgja. Megegyezünk, hogyan lehetne a kettőt kombinálni. Kidolgozunk egy pontos tervet, milyen úton-módon érheti ezt el. A legvégén egy HR-es ismerősömet ajánlom neki.
- Szerinted hogyan folytatódik a történet?

Anyák napja


Mindig is azt mondogattam, hogy mekkora marhaság az Anyák napját bevinni az iskolába. Eleve nem kedvelem az ilyen kijelölt ünnepeket, hogy akkor most az év egyetlen napján figyeljünk oda az anyákra (gyerekekre, rákbetegekre, állatokra, stb.). Az anyukákat az év minden napján szeretjük és pont. De ha már ünnep, akkor miért nem elég az, ha a gyerek otthon köszönti az édesanyját? Mi köze van ehhez az osztálytársaknak meg a tanároknak?
Aztán rájöttem, hogy ehhez kell apuka is, aki felhívja rá a gyerek figyelmét, noszogatja, segít neki ajándékot készíteni, együtt szerzi be vele a virágot, ilyesmi. Nálunk figyelmes apuka híján ez nem valósult meg, így a gyerekeim sok-sok éven át, míg magántanulók voltak, nem igazán köszöntöttek fel eme jeles napon.
Aztán iskolába kerültek, és a sok nyűg mellett jöttek az anyák napi ünnepségek. Hiába a korábban már taglalt elvem, természetesen elmentem, mert hát a gyerekeim nekem készültek, miattam gyakoroltak.  Jó volt látni, hogy a máskor nagyszájú kamaszok most mennyire izgultak. Nagyon tetszett a titkolózás, a meglepetések készítése, és az, hogy vegyítették a megható és vicces részeket. Mert hát ilyen az anyaság is, nem? Hol csupa móka-kacagás, hol meg idegbaj. Természetesen elérzékenyültem, el is sírtam magamat („Ááá, láttam a tanárnőt sírni!”).
Az IGAZI Anyák napján pedig: készítettek nekem lángost és salátát, elmosogattak és kiteregettek helyettem, megmasszíroztak… Enyém volt a nap! Tehát Réka-elv törölve, Anyák napja jöhet bárhol, bármikor!

2019. március 3., vasárnap

Megújulás

Ez az a szó, ami a legtöbb, coach-hoz fordulót jellemzi. Valamiféle sorsforduló előtt állnak, változásra van szükségük. Legtöbbször akkor megy valaki segítő szakemberhez, ha úgy érzi, valami nem stimmel az életében, és váltani kell. Le kell számolnia a régi mintákkal, le kell rombolni a megrögzült sémákat. 
Nem elégedett például az állásával, így új munkát keres. Gondok vannak a párjával, tehát sürgős megújulásra van szükség - ami sokszor válás is lehet. A gyerekekkel való problémák esetén természetesen nem fog az illető új gyerek után nézni, viszont ajánlott, hogy más megközelítésből tekintsen a kapcsolatukra, és új kommunikációs vagy konfliktuskezelő technikákat alkalmazzon. Megújulás lehet az is, ha valamilyen önkifejezési, önmegvalósítási módszert tanul meg. Végül, de nem utolsósorban az életmód váltás is ilyesféle megújulás. 
A kikelet a lehető legjobb időszak arra, hogy egy ember élete megújulhasson. A természet is újjáéled, így van ezzel az ember is, mint a természet része. Ha azt látjuk, hogy körülöttünk rügyet bontanak a bokrot, virágoznak a gyümölcsfák, többet süt a nap, zöldell a fű, és még a madarak is hangosan csicseregnek - ennék ideálisabb körítést elképzelni sem lehet egy életmód-váltáshoz. 
Ezt a hullámot meglovagolva idén is elindítottam a Tavaszi megújulás programomat. Harmincan vagyunk egy fb-csoportban, ahol életmód-váltással kapcsolatban adok tippeket. A mozgás, a táplálkozás, a szépségápolás és a lelki egészség terén kapnak ötleteket a tagok. 
Nagyon jól esett, hogy egy régi kedves barátném, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is csatlakozott a csoporthoz, a következőket írta: 2018 nyarán kapott motivációt ahhoz, hogy teljes életmód-váltásba kezdjen, amit azóta sem hagyott abba. (Azt hiszem, ez itt a kulcsmondat, mert elindulni könnyebb, na de kitartani...) Elhagyta az étrendjéből a szénhidrátok nagy részét, pl. péksütiket, cukrot, csokoládét. Ennek a diétának a segítségével tíz kilót fogyott, és ez segített abban, hogy megerősödjön nála az önelfogadás.
Lovagoljátok meg ti is az idők szelét, hangolódjatok rá a tavasz energiáira, kezdjetek el mozogni, változtassatok étkezési szokásaitokon, szépüljetek meg, mint a virágzó kert, és végül, de nagyon nem utolsó sorban: törődjetek lelketek egészségével is! 


2019. február 18., hétfő

Álarcok


Benne vagyunk a farsangi időszak sűrűjében. Amikor gyermekek voltunk, természetesnek tűnt, hogy azzá válhatunk, akivé csak akarunk. Tipegtünk anya tűsarkújában, és rögtön nővé lettünk. És az iskolai farsangi bálokon? Tobzódtunk a sok jelmezben: cigánylány, gomba, hercegnő, nyuszi…
Belegondoltatok már abba, vajon miért vonz valakit például a tigris vagy farkas jelmez? Bátortalanságát leplezi, merészségét erősíti ezzel? És amikor fiú lányruhába bújik? Más az alap-személyisége annak, aki tárgynak álcázza magát, és más annak, aki állatbőrbe bújik? A lányok nagy része királylánnyá válik – én spec. soha nem vettem fel koronát és tüllruhát.
A mindennapi életben is álarcokat hordunk. Sokszor nem a valódi arcunkat mutatjuk a külvilág felé. Maszkokat viselünk, más személyiség mögé bújunk. Nem fedjük fel igazi önvalónkat.
Mosolygunk, ha belül fáj, nyugalmat erőltetünk az arcunkra, pedig legszívesebben ordítanánk a dühtől.
Vajon kikkel szemben tesszük ezt a leggyakrabban? Hivatalos kapcsolat, munkahelyi viszonyok több álarcot követelnek meg, de a szeretteink előtt jobban felfedjük magunkat? Sajnos sokszor azokkal szemben is maszk van rajtunk, akiket (elvileg) a legjobban szeretünk. Amikor a feleség eljátssza a tökéletes társat, de valójában szeretőt tart. Amikor a gyerek meleg, de nem vallja be a szüleinek. Amikor a szülők titkolják a gyerekek előtt, hogy kapcsolatuk romokban, és nemsokára válnak.
Miért félünk attól, hogy lelepleződünk? Nem jobb, ha mi magunk vesszük le azt a maszkot, mint ha mások rántanák le rólunk?
Ha bővebben érdekel a téma, gyere el február 23-án a Nőszirom varázskörére.

2019. február 10., vasárnap

Nőszirom a Rádióban


Amikor húsz éves (se) voltam, beszippantott a rádiózás világa. Ehhez hozzá kell tenni, hogy édesanyám egész életében a Magyar Rádióban dolgozott, igaz, ő pénzügyi vonalon. Gyerekként sokat jártam be hozzá, és már akkor megérintett a rádió varázsa.
Aztán az első férjemmel is ott ismerkedtem meg, aki a „Magyarországról jövök” című műsor riportere volt akkoriban. Ő dobott bele engem a mélyvízbe, méghozzá a sajtó minden területén: írni kezdtem, tévéztem, és persze rádióztam is akkoriban. Éjszakai élő műsorában, a „Bekukkantó”-ban nemcsak asszisztensként, de riporterként is dolgoztam.
Belefogtam az ELTE Szociológiai Intézetének média szakába, de nagyon nem váltotta be reményeimet. Sok volt a száraz elméleti tudás, és nagyon kevés a gyakorlat. Azért egy munkát köszönhetek ennek az iskolának, a Danubius Cappuccino-t. Sulitársammal együtt Bochkor Gábor utcai riporterei lettünk, és azon felül, hogy mindenféle őrült témában szolgáltattuk a riportmontázsokat, megtanultunk (természetesen akkor még mechanikus géppel) vágni is.
Ezután aztán hosszú szünet következett, mire újra rám talált volna a rádiózás, de ezúttal a mikrofon másik végére kerültem. A novemberi nyílt napunk előtt élő rádió-interjú készült velem, most pedig Székesfehérvárra hívták a Nőszirmot.
Pénteken a fehérvári Vörösmarty Rádió stúdiójába érkeztünk Antal Vali meghívására, ahol Palkó Zsuzsi készített velünk interjút. Ennek a műsornak a témája a tudatosság, mi pedig többek között arról beszéltünk, hogy a Nőszirom női life coach csapat hogyan segítheti elő a nők tudatosodását.
Megvolt az egyensúly: Zsuzsi megteremtette az alaphangulatot, és jókat kérdezett, Vali is közbeszúrt néhány személyes észrevételt, mi pedig Ritával és Klárival tökéletesen kiegészítettük egymást. Annyira jól sikerült az interjú, hogy megfordult a fejemben: újra kellene kezdeni a rádiózást!
Az interjút február 12-én kedden este 8 órakor hallgathatjátok meg online. Aki pedig fehérvári vagy környéki, február végén látogasson el a belvárosi Árpád fürdőbe, ahol a „Csajos csütörtök” keretében a Nőszirom is bemutatkozik majd.
Velem pedig legközelebb Budapesten február 23-án szombaton találkozhattok, az "Álarcok és szerepek" jegyében:
https://www.facebook.com/events/238005650415742/