2017. szeptember 27., szerda

A bicegő asztal és a döcögő életkerék - Egy remek life coachnig gyakorlat

Talán hallottatok már arról az elméletről, ami az életet (más fajtája a párkapcsolatot) egy asztalhoz hasonlítja. Az élet (avagy a párkapcsolat) különböző szeleteit jelképezi az asztal négy lába. Többféle felosztás létezik, de az eredetit Füst Milán írótól ismerjük: szerelem, életstílus, szex, gazdasági közösség. Ezeknek mind stimmelnie kellene ahhoz, hogy elmondhassuk magunkról: boldog párkapcsolatban élünk.
Az asztalnak négy lába van, úgy áll stabilan. Ha az egyik lábbal valami nem okés, akkor bicegve ugyan, de még megmaradhat. Ha azonban már kettő láb nem frankó, az asztal elbillen. Tehát apróbb problémák még nem veszélyeztetik a párkapcsolatunkat, de ha több területen vannak elakadások, akkor abból komoly baj származhat.
Az sem biztos, hogy mindenki ez a négy nevet adná a párkapcsolat-asztal négy lábának. Én például hiányolom belőle a kommunikációt, mind minden kapcsolat alapkövét. Vagy a közös terveket, célokat, hogy a páros két tagja legalább nagyjából egy irányba tartson.
A saját életünknek aztán még több aspektusa létezik, ehhez már nem is egy asztalt, hanem egy kereket szoktak felhozni hasonlatként. A kerék legtöbb esetben nyolc részre van felosztva, a következők szerint: fizikai környezet, egészség, munka-karrier, szellemi-spirituális fejlődés, szabadidő-rekreáció, társas kapcsolatok, párkapcsolat, pénzügyek.
Más megközelítésben: karrier és önmegvalósítás, szellemi és testi egészség, otthon és család, pénzügyek és anyagi jólét, személyiség-fejlesztés, spiritualitás, társas kapcsolatok.
Végül is jobb, ha nem is egy előre megírt sémát fogadunk el, hanem összerakjuk a saját életünket felépítő szeleteket. Amikor a nyolc küllő megvan, kezdődhet a pontozás. Vajon hány pontot adnál saját egészségedre? Milyennek értékeled a párkapcsolatodat? Mennyi pontot érdemelnek a pénzügyeid? (Érdemes lenne most tényleg elvégezned az értékelést.)
Ideális esetben (ami persze nem létezik) mind a nyolc aspektus megkapja a maximális pontszámot, és az élet kereke simán gördül tovább. De mi van akkor, ha valahol hiba kerül a gépezetbe? A karrierünk nem szárnyal, vagy nem teremtettük még meg álmaink otthonát? Ekkor bizony döcögve fog az a kerék gurulni.

Akár bicegő asztal, akár döcögő kerék, a lényeg, hogy folyamatosan tegyünk párkapcsolatunk vagy életünk minden részéért, és igyekezzünk fenntartani az egyensúlyt. Hogy stabilan álljon az az asztal és simán gördüljön az a kerék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése