Egyéniség

Mostanában az aktuális Nőszirom-témák ihletnek meg annyira, hogy hosszabban írjak róluk a blogra. Múltkor az adventi hit-remény-szeretet témát körüljáró téma okán írtam a hitről, most viszont az egyéniségről elmélkedek.

Az egyéniség megnyirbálása már gyerekkorban elkezdődik, és az intézménybe kerüléssel felgyorsul. Az egyéniség keresése és kifejezése viszont legelőször kamaszkorban jelenik meg az embernél. Az a vicces, hogy a magukat nagyon egyéninek gondoló fiatalok épp azokat a külsőségeket és viselkedésformákat keresik, amelyek segítségével aztán egy bizonyos csoportba be tudnak tagozódni. 

Tehát a csoporton belül gyakorlatilag tök egyformák lesznek, egyéniségük abban nyilvánul meg, hogy más csoportoktól különböznek külsőségekben. Gondoljunk csak a rockerekre, hippikre, punkokra, vagy a dohányzásra, szipuzásra.

Ilyen az én kamaszkoromban is volt, amikor nagyon egyedi módon akartam alternatív lány lenni, ezért ugyanolyan fekete cuccokba öltöztem, ugyanúgy felnyírtam a hajamat, és ugyanolyan darkos sminket használtam, mint az összes többi alteros. Így aztán élesen elkülönültem a vállra vetett bomberdzsekit, felzselézett hajat és bumszli cipőt viselő diszkósoktól.

Abba azért elég durva belegondolni, hogy egyediek és megismételhetetlenek vagyunk. Senki a világon nem néz ki úgy, mint te, kivéve az egypetéjű ikreket és a legjobb imitátorokat. Az nagy kérdés, hogy valakinek miért lehet életcélja az, hogy egy híres embert utánozzon, ahelyett, hogy kibontakoztatná saját valódi egyéniségét? Talán az is előfordult már veled, hogy másnak hittek, mert annyira hasonlítottál egy ismeretlenre, és bizonyára hallottál már az alteregókról is.

De ez csak a külsőség, és abban már tényleg egészen bizonyos vagyok, hogy senkinek nincsenek pontosan ilyen belső tulajdonságai, ilyen gondolatai, mint neked.

Eszembe jut egy filmbéli jelenet a Brian életé-ből, ahol szegény Brian hasztalan győzködi a népet, hogy gondolkozzanak önállóan, különbözzenek egymástól, és ne hagyják, hogy bárki megmondja, mit csináljanak. A hívők kórusban kiabálják: „Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!”.

Mások gondolkodás nélküli utánzása – a kisgyerekeken kívül, akik így tanulnak és fejlődnek – meglehetősen dedós dolognak tűnik. Erről pedig egy Szutyejev mese ugrott be, ahol Kispipi minimális egyéniséggel se rendelkezik, így mindig ugyanazt szajkózza, és ugyanazt csinálja, amit Kisréce. Egészen addig, míg majdnem a vízbe fúl emiatt a tulajdonsága miatt.

Az egyéniség az, ha valamelyest kilógunk a sorból, de nem úgy, hogy mások legjobb tulajdonságait összeollózzuk és magunkra aggatjuk. Ez történt egy másik Szutyejev mesében, ahol a liba feltűnő egyéniség szeretett volna lenni, ezért kölcsönvette a páva farktollait, a pelikán zacskós csőrét – aztán majdnem pórul járt a rókával szemben. A tanulság: inkább színes egyéniségünkkel tűnjünk ki a szürke tömegből, mint mások majmolásával.

Hit

A legtöbb ember, aki meghallja ezt a szót, rögtön a vallásra asszociál. Pedig sokkal tágabb értelemben használjuk, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk.

Tudományos értelmezések szerint az a hit, amikor olyan dolgokat fogadunk el, amelyek igazából semmivel sincsenek megalapozva. Sem saját vagy mások tapasztalataival, sem logikus gondolkodással. Sokszor olyan dolgokat is elhiszünk, amelyekre az égvilágon semmiféle racionális bizonyítékunk sincsen.

Naivnak tűnhet az az ember, aki mindenféle megalapozottság nélkül, sőt, akár éppen hogy ennek ellenére hisz valamiben, valakiben. A bántalmazó kapcsolatban élő nő századjára is elhiszi a férjének, hogy megváltozik, és soha többé nem fogja őt verni – pedig ennek az előző 99 példa alapján az égvilágon semmilyen megalapozottsága sincsen.

Ha valaki öltönyben, nyakkendőben szólít meg minket, azzal sokkal barátságosabbak vagyunk, mint azzal, aki toprongyos kabátban és lyukas cipőben, mert úgy hisszük, a jó megjelenés egyenlő a becsületességgel és megbízhatósággal. Ezt a hitet támasztotta alá az a kísérlet is, amikor cigány művészeket és tudósokat sztereotip ruhákba (rapper, prostituált, vajda, jósnő, gengszter) öltöztetett, így rögtön elhittük róluk, hogy „rossz” emberek.

Van, aki azt mondja, hogy ő józan paraszti ésszel gondolkozik, és nem hisz semmilyen hókuszpókuszban, és vannak, akik fanatikusak, akik akkor is ragaszkodnak a hitükhöz, amikor azt minden és mindenki cáfolja. Azért vannak átmeneti fokozatok is, a feltételezéstől, gyanakodástól kezdve a vélekedésen át egészen a meggyőződésig.

A hitet legkönnyebben az illuzionisták tudják bennünk felébreszteni avagy megcáfolni. Elhisszük, hogy kettévágták? Hogy magától szabadult ki? Hogy meggörbítette a kanalat?

Jobban elhiszünk valamit, ha azt olyan ember állítja, akit ismerünk, és emiatt megbízunk benne. Ezt használják ki a különböző szekták vezetői is, de a hétköznapokban ez a reklámok manipulálásának egyik eszköze is. (Lásd. például a korpásodás elleni hajsampon esetét, amit azért veszünk meg, mert Ő, a nagy celeb ajánlotta.) A személyes bizalom az alapja a személyi kultusznak is, de a hétköznapi életben is megjelenik, mikor mondjuk egy alkoholista bizonygatja, hogy most aztán tényleg le fog szokni, mi meg ezt elhisszük neki.

Az életmódunkat is befolyásolja a hit, például ha mániákusan hiszünk a paleo-táplálkozásban vagy amikor elhisszük a brit tudósok azon állítását, hogy a tej (hús, csoki, tojás, tetszés szerint behelyettesíthető) nagyon egészségtelen.

A hit akár kórossá is válhat olyan esetekben, amikor valaki a saját tévképzeteinek hisz (így alakulnak ki a fóbiák), illetve veszélyes is lehet, például ha egy szélhámosnak hiszünk, aki kicsalja tőlünk az utolsó fillérünket is.

Life coach-ként az egyik legfontosabb dolognak tartom, hogy mindenki az önmagába vetett hitet erősítse meg, hiszen ez az egészséges önbizalom alapja.