A múltkori cikkemben
a párkapcsolati válságokról, a „válni-nem válni” dilemmáról írtam. Azzal
fejeztem be eszmefuttatásomat, hogy jó volna nemcsak eme kettő szélsőség mentén
mozognunk, hanem érdemes volna más dimenziókba is kitekintenünk, ha úgy
érezzük, nagy a baj.
Természetesen az
lenne a legüdvösebb, ha a párkapcsolat meg tudna újulni két érett, tudatos
ember törekvései segítségével. Ám létezik egy másik, újabb keletű megoldási
lehetőség: a próba-válás. A sors fura fintora, hogy épp mikor ezen a témán
gondolkoztam, lapozgattam a Nők Lapját, és miről szólt benne a cikk? Nem
fogjátok kitalálni: a próba-válásról! Nagyon jól megvilágította a témát
jobbról-balról, előnyöket-hátrányokat kielemezve, pozitív és negatív példákat
egyaránt felhozva.
Mert bizony erre
is lehet sikeres történetekkel példálózni, de sokak számára alapból kudarc ez a
megoldás. Ahol mindennapos az erőszak, amelyik családban már évek óta nincs se
kommunikáció, se érzelmi megnyilvánulások, a szexről nem is beszélve, ott egy
próba-válás helyett a valódi válás a legüdvösebb mindkét fél, és a gyerekek
számára is. Amelyik kapcsolat legalább az egyik fél számára romboló, abból ki
kell lépni!Az alkoholizmus, az erőszak, a testi-lelki terror esetében ez nem
lehet alternatíva.
Ott viszont
igen, ahol még van némi érzelmi kötődés, ahol tudnak és hajlandóak is a felek
egymással beszélni, és a problémákat kölcsönösen megoldani. Sajnos a legtöbb
ember meggondolatlanul, hirtelen felindulásból adja be a válópert, mondvacsinált
okokkal. Ha ezek a párok ilyenkor nem ténylegesen, hanem csak egy időre
feltételesen válnának csak külön egymástól, akkor rájönnének, hogy van még
szerelem, van még kötődés, megéri a másik mellett (újra) dönteni.
A próbaválásnak
szigorú szabályai vannak. A pár mindkét tagja aláír egy szerződést, melyben
határozott időre vállalják a különélést, lefektetik benne a gyerekek helyzetét
(ideális esetben ilyenkor a csemetéket nem ráncigálják ide-oda, hanem ő marad a
közös lakásban, és anya illetve apa jön-megy). Ez alatt megérzik, hogy jó-e
nekik egymástól külön, vagy hiányzik a régi társuk. Kipróbálják, milyen egyedül
fenntartani a lakást, gondozni a gyereket, milyenek a magányos esték, az
elszakadás a régi élettől. Nem csak az a lényeg benne, hogy nem élnek együtt,
hanem az is, hogy ez alatt egyik félnek sincs joga beleszólni abba, hogy a
másik mikor, hol, mit csinál, kivel találkozik. Tehát beleférhet az is, hogy
mindketten kitombolják magukat egy kicsit (szeretők, alkalmi szexpartnerek),
aztán szépen rájönnek, hogy a férjüknél/feleségüknél számukra úgysincs jobb.
Most persze
magamat is akarom reklámozni, de tényleg úgy érzem, hogy az ilyen helyzetekben,
mikor két fél igyekszik egymással akár így, akár úgy egyezségre jutni, akkor a
legjobb, ha egy pártatlan kívülállóra bízzák a mediálást. Ha mi ritkán összeveszünk
egymással, akkor édesanyám néha próbál közvetíteni, de nehéz neki az
objektivitás, hiszen mégiscsak a lánya vagyok. Amikor a lányom és a szerelme
kapnak össze valamin, és felkérnek döntőbírónak, képtelenség számomra a külső
szemlélés, mivel ő a gyermekem, ha pedig direkt megpróbálok nagggyon pártatlan
lenni, akkor meg azt veszem észre, hogy inkább hajlok a „vejem” felé, nehogy
azt higgye ellene vagyok. Szóval a családtagok, barátok sok mindenre jók, de
mediálásra nem. Ezt bízzuk inkább szakemberre. Erre (is) való egy Life Coach!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése