A nő és a karácsony

A neten a következő kérdések jöttek velem szemben az elmúlt napokban:

Számodra is az egyik legfőbb stressz-forrás a karácsony? Kinek akarsz megfelelni karácsonykor: mások elvárásainak vagy saját magadnak? A nő feladata megteremteni a család ünnepi hagyományait? Te is az utolsó pillanatra hagyod a karácsonyi ajándékok beszerzését? Nálatok is csak a nő végzi az ünnep előtti nagytakarítást?

Ha alaposan megvizsgáljuk a fenti kérdések központi motívumát, az minden esetben az, hogy az ünnepek szervezése és lebonyolítása a nők feladata. Punktum.

Ha ez nálatok is így van, érdemes azon elgondolkozni, hogy te jól érzed-e magadat ebben a központi szerepben. Vannak, akik örömmel passzolnának le feladatokat a férjnek vagy a gyerekeknek, azok viszont csöppet se veszik az adást, így marad a mártírság. Másoknál azért alakult ez így, mert a nő úgy érzi, a férfiak ezeknek a feladatoknak a megoldására egyszerűen genetikailag képtelenek. A férfi kezében nem áll jól a portörlő-rongy. A pasik a sarkokban úgyse porszívóznak ki soha. Ami a férjem számára rend, az nekem a totális káosz.

Ha te vagy a családi ünnep-lebonyolító, az lehet azért, mert szeretsz a figyelem középpontjában lenni. Hadd lássa a család, hogy hol az ablakot pucolod, hol a bejglit tekered, hol a díszeket válogatod. És nehogy már más rakja oda a fa alá az ajándékokat, mint a nő! (Aki amúgy is Mikulás, húsvéti nyuszi és fogtündér egy személyben.)

Sokan ezt azért csinálják, mert imádják a szegény én szerepet. Aki ugyanis sokat melózik, az később ezt hangosan és sokszor el is mondhatja másoknak. Sopánkodhat, hogy ő mindent a családért tesz, szenvedhet, hogy megszakad a sok munkától. Ezt igazából azért teszi, mert erre általában sajnálkozás a válasz, ami energiát ad a panaszkodónak.

Meglehet, hogy a nő egyáltalán nem lubickol ebben a mindent megoldó, mindenhol ott levő szerepkörben, de ezt osztották rá. Ezt látta a nagyanyjától meg az anyjától, ezt várja el tőle a férje, az anyósa, a szomszédja. Megszólnák érte a faluban, ha nem pucolná ki a házat tetőtől talpig, és mit mondanának a kollégái, ha nem sütne legalább ötféle süteményt. és megint ott vagyunk a mások elvárásainak való megfelelésnél.

Ősi szokás a társadalomban a nők vállára rakni nemcsak a sima háztartás vezetésének a terheit, hanem az ünnepekre való készülődés extra súlyát is. A nő erős, persze, hogy bírja hajnaltól estig a robotot, bevásárol, halat pucol, ajándékokat csomagol.

Azzal viszont már senki sem törődik, hogy éjszaka hullaként rogy be az ágyba. Azzal ki foglalkozik, hogy ennek mi az ára? Kiégés, depresszió, testi tünetet, sokszor súlyos betegségek. Aki ugyanis betegséget kreál magának, annak végre megvan a joga pihenni. Sok nőnek csak úgy van lehetősége megúszni a karácsonyi hajcihőt, ha összehoz magának egy lábtörést vagy vakbél-műtétet. Ahelyett, hogy tudna nemet mondani, vagy megtanulná a különböző feladatok delegálását, azaz másoknak való kiosztását.

Stresszben kevés, feladatokban csökkentett karácsonyt kívánok Kedves Olvasóimnak!

Sok nő egyben

Most nem konkrétan az ezerkarú nőről fogok írni, akinek rengeteg helyzetben kell helyt állnia – de azért kicsit mégis.

Nemrég olvastam Soma írását az Új Egyensúly oldalon arról, hogy neki hány neve van. (Mamagésa, Gyöngyi, Gondos Muci, Klára, Mazsola, hogy csak néhányat említsek). Természetesen hivatalosan egy, de a különböző szerepeket, létállapotokat a különböző nevei jelképezik, jellemzik.

Elevenembe vágott az írása, mert én életem 44 éve során már nagyon sokszor változtattam (akár hivatalosan, akár csak a köznapi életben) nevet. Lássuk csak a listát (hosszú lesz!): Tóth Andrea Klára, Tóth Andrea, Erdélyiné Tóth Andrea, E. Tóth Andrea, Tihanyi Andrea, Tihanyi Andrea Réka, Tihanyi Réka, Tóth Réka, Réka Réka, Szabó Andrea, Szabó Réka… Látszik, hogy egyes nevek teljesen elkoptak, mások újként érkeztek hozzám, néha két keresztnevet használtam párhuzamosan, stb. Jelenleg a személyi igazolványomban Szabó Andrea Klára (!) áll, de az emberek most már Szabó Rékaként ismernek.

Én valahogy úgy érzem, hogy ezek a neveim nem a különböző szerepekhez, inkább a folyamatosan változó életszakaszokhoz kötődtek. Indián-mániás vagyok, és köztudott, hogy az indiánok is így csinálták: minden életszakasz-váltásnál név-változtatás is történt. Ami nálam jól látszik, az a házasságkötésekkor illetve válásokkor bekövetkező név-változtatások. De történt, hogy „csak úgy” felvettem és elkezdtem használni egy általam tetsző, engem jól jellemző nevet.

Most gondolj te is bele életed szakaszaiba, illetve az általad „játszott” (néha véresen komolyan játszott) szerepekbe. Milyen név fejezik ki a vadmacskát és melyik az anyát? Hogy tudnád elnevezni a precíz titkárnőt, és hogy a házimunkát, kertészkedést végző nőt? Más nevet kapna a feleség, és mást a barátnő? Ugye, hogy a bennünk élő gyermeket, felnőtt nőt, illetve ős-bölcset más és más nevek jelképezhetik?

A szerepeken és életszakaszokon már sokszor elgondolkoztam, de a fenti kérdésekkel magamnak is adtam egy feladatot. Ha kiötlöm a név-táramat, ígérem, veletek is megosztom!