Vélemények - Rékáról, a life coach-ról

Amikor ti egy honlapra látogattok, meg szoktátok nézni a Referencia-rovatot? Megmondom őszintén, én sokáig azt gondoltam, hogy ezek többnyire csak fiktív emberek, hogy ezeket a véleményeket a honlap tulajdonosa találja ki. Amögött, hogy Katalin (34) bolti eladó, akárki lehet, vagy éppenhogy senki sem.
Amikor készült a honlapom, elhatároztam, hogy az én Referencia-rovatomban mindenképp hús-vér emberek lesznek, akik vállalják a teljes nevüket, és a fotókon az arcukat is. Írtam is vagy 40-50 személyes ismerősömnek, olyanoknak, akik valamennyire ismertek. Író, színész, zenész, rendező internet-guru... Olyanokat is kértem, hogy nyilvánítsanak rólam véleményt, akikkel próba-coachng-ot csináltam, hiszen ők aztán tényleg első kézből tudnak engem ajánlani. 

Nagyon kedves, sokszor szívhez szóló véleményeket olvastam tőlük, ezekből hatot választottunk ki a honlapra. Olvassátok ti is, és ha hisztek nekik, akkor keressetek fel bátran!
"Rékát (akkor még Tóth Andit) még a kardvívó edzéseken ismertem meg. Határozottsága és elkötelezettsége nem csak itt, de az élet más területein is megmutatkozott. Később nekem, mint háromgyerekes apának főleg az a természetessége imponált, ahogyan egyre növekvő családját „menedzselte”. Bőséges és kalandos élettapasztalatai teszik őt hiteles life coach-csá – jó szívvel ajánlom Rékát.”

Kárpáti Gábor Csaba, könyvkiadó, aikido instruktor (Helikon Kiadó - Szenzár könyvek)

“Szeretettel ajánlom figyelmetekbe Rékát, kinek személyisége magával ragadó, gondolkodása nyitott, fogékony az új dolgokra, helyzetekre és jó a lényeglátása. Megbízható, kedves, lelkes, valamint rendkívül kommunikatív. Érdekes életutat járt be, s az ezalatt szerzett tapasztalatait kiválóan tudja kamatoztatni munkája során is.”
Márffyné Horváth Henrietta, író, költő (Guruló szavak)
“Manapság nem sok ilyen Anyát, Asszonyt találunk Magyarországon. Réka, aki 5 gyermek édesanyja, angol tanárnő, fordító; aki otthon saját maga tanította gyerkőceit írni, olvasni, és egyebekre! Mondhatom igen sikeresen! De ugyanilyen profin vezeti az otthoni életét! Mindent maga termel meg, főz be, és eme tudását boldogan osztja meg velünk!!! Remek ötletei vannak... ezt tapasztalatból írom! Utazik, világot lát.... élvezettel olvasom írásait, az élet minden területéről, nőkről, családról....szóval sok mindenről! Olvassátok, hallgassátok... higgyétek el, ÉRDEMES!!”
Szilfai Márta operaénekesnő

“Réka azon kevesek egyike, aki elmondhatja magáról: úgy él, ahogy élni vágyik. Volt bátorsága döntéseket hozni, járt utat a járatlanért elhagyni, a szabadságot nem elérhetetlen célnak tartja, hanem mindennap gyakorolja is - és nem riad meg az ezzel együtt járó felelősségtől sem.”
Mészöly Ágnes, író (Kossuth Kiadó - Egy másmilyen nap)
“Reka is like a big mother. The person who supports the whole place and keep balance. The righteous person who explains the rules of a game, she listens very well and understands everyone in a better way. Very possitive mind and always thinking of a better future, better life, a clean consciousness. I remember Reka always in movement, tireless. Always sharing all her energy, and also well organized. But the most clear memory of her is that she always has a smile on her face. She owns a good sense of humor. You will always have a worthy conversation with Reka, not only because she has many things to tell but also she asks the best questions. I would say she has a peculiar way of thinking, rather philosophical, and her knowledge in life and fundamental actions of human beings is big. It is such a character and beautiful that I made a film about her life. That experience changed my life forever, that time and space represented an “Organic Life manual”, everything there was simply a fairy tale right in front of me, then I called my movie: ONCE UPON A TIME IN HUNGARY. And I can say it is a beautiful story.”
Oliver Victoria, mexikói dokumentumfilm-rendező (Once upon a time in Hungary)

“Sűrű időszakomban kaptam egy lehetőséget Rékától, hogy "beszélgessünk." Zsigerből nemet akartam mondani, mert éreztem, hogy szembesülnöm kell saját vakfoltjaimmal. Átfogó és érdekes képet kaptam magamról, a lehetőségeimről. Tetszett a hangulat, a témaváltás, elmélyülés. Még rám férne egy folytatás... :)”
Schaff Ibolya (Boróka-ház)

https://rekalifecoach.hu/velemenyek/

Gátak - Küzd le az akadályokat life coach-csal!

Az emberek nagy része cselekvőképtelen és döntésképtelen. Nem maga irányítja életét, hanem az csak úgy megtörténik vele. Nem tud felelősen dönteni, szívére és eszére egyaránt hallgatva, inkább kényszerdöntéseket hoz.

Ezek oka egyrészt a korábban taglalt segítő tényezők (sokszor látszólagos) hiánya, a lehetőségek felismerésének képtelensége. Hiába van körülötted segítőkész szomszédasszony, ha észre se veszed őt. Hiába jó a kommunikációs készséged, ha a munkád során, mert mondjuk egy kis műhelybe bezárkózott kézműves vagy, azt nem tudod kamatoztatni.

A cselekvőképtelenség másik oka, amikor nem hogy nincsenek körülötted támogató emberek és benned rejlő képességek, hanem a környezeted kifejezetten akadályoz, a tulajdonságaid sokkal inkább hátráltatnak, semmint előre mozdítanának.

Hány barátnőmet hallom panaszkodni, hogy az anyja vagy az anyósa folyamatosan beszólogat neki! A Nők Lapjában rendszeresek az olyan levelek, amelyek írói a nekik keresztbe tevő főnökükről vagy kollégáikról írnak. Vagy ott a buszsofőr, aki nem várt meg, hanem direkt elhajtott, pedig láthatta, hogy futsz a busz után. Meg a biztonsági őr, aki kipakoltatta veled a táskád tartalmát, miután besípoltál a plázában.

Ezek aztán szép lassan beépülnek az ember személyiségébe. Blokkok, akadályok, ma már szinte a köznyelvbe is beépültek ezek a pszichológiai kifejezések. Szerintem ezek legtöbbje csak a fejünkben létezik. Lehet, hogy nem fog tetszeni, amit írok, de szerintem ezek oka leginkább az önbecsülés és önelfogadás hiányban rejlik. Ha én rendben vagyok önmagammal, akkor mit érdekel, ha beszól az anyós?

Az engem akadályozó, vagyis akadályozni szándékozó emberekre olyan jó taktikát dolgoztam ki magamban, hogy az utóbbi időkben már nem is találkozom olyanokkal, akik engem gátolni akarnának (vagy legalábbis nem veszem őket észre!). A taktika lényege a szélsőség-mentesség. A legtöbb embert én ugyanis így látom reagálni: szélsőségesen. Vagy meghunyászkodik, behódol, hagyja, hogy akadályozzák. vagy pedig küzd ellene, de erőből, harciasan.

Tapasztalataim szerint egyik sem célravezető. Éltem én kitűnő jó kislányként, hófehér bárányként a családom elvárásait tökéletesen teljesítve. Ezután jött a kamasz- és ifjúkori lázadás, azaz a fekete bárány korszak. Amikor később azt tapasztaltam, hogy nem mindenki támogatja azt, akivel és/vagy ahogyan élni szeretnék, akkor képes voltam évekig nem beszélni azokkal, akik a szeretteim.

Arany bárány korszakom akkor kezdődött, amikor felismertem, hogy nem lehet mindenki olyan, mint én, nem tudok mindenkit megváltoztatni, de az sem igaz, hogy az egész világ ellenem fogott össze, és az én akadályozásomra esküdtek fel.

Megtanultam, hogy tényleg alapigazság: az életben az tud a legjobban boldogulni, aki a legjobban alkalmazkodik. Az alkalmazkodásnak manapság van egyfajta negatív felhangja, miszerint ha alkalmazkodok, akkor azt teszem, amit mások tőlem elvárnak, tehát nem vagyok egyéb dróton rángatott bábnál. Nekem az alkalmazkodás inkább rugalmasságot jelent.

Ha fizikailag képzelünk el egy akadályt, mondjuk mintha egy kerítés állna az utunkba, akkor a következők történhetnek. Meglátjuk a kerítést, megijedünk, és hazamegyünk. Nekirontunk  kerítésnek, cibáljuk, és szidjuk a jó k… anyját. Avagy: ha elég ügyesek vagyunk, átmászunk rajta. Ha kevésbé: keresünk rajta rést, vagy kikerüljük.

Nemcsak emberek, különböző külső körülmények, például időjárási problémák is gátat jelenthetnek. Vegyünk például azt, amikor kirándulunk, és leszakad az ég. Bosszankodhatunk, moroghatunk napestig. Vissza is fordulhatunk, meghátrálva a nehézségek elől. De ha már félúton van az ember, hát nehogy már visszakozzon! Olyat pedig még soha nem hallottam, hogy a bosszankodás elűzte volna az esőfelhőket. A csúcsot érdemes ekkor is megmászni, és utólag sokkal jobb érzés lesz visszagondolni arra, hogy az akadályok ellenére is kitartottunk.

Tehát örülj az akadályoknak, mert erőssé, rugalmassá tesznek, és sokat tudsz tanulni a leküzdésükből.

Segítő tényezők - Fókuszálj lehetőségeidre life coach segítségével

Biztosan sok ilyen párbeszéded volt már. Beszélgetsz egy barátoddal, ismerősöddel, és ő sóhajtozva mondja neked, hogy bárcsak ez lenne, meg: de jó volna, ha az történne vele. És amikor te megkérdezed tőle, hogy ugyan miért nem valósítja meg ezeket a vágyait, terveit, akkor reménytelen legyintés a válasz. Hogy ez totál esélytelen, ő erre képtelen, és egyáltalán: az egész teljességgel lehetetlen!

A life coaching egyik alapelve az, hogy nincs lehetetlen. Persze vannak az embernek alap adottságai, de mi pont azért vagyunk, hogy ha a célod eléréséhez szükséges, akkor ezeket fejleszd, képességeidet gyarapítsd. Én tényleg úgy hiszem, hogy mindenki mindenre képes! Láttál már féllábú futót, igaz? Vagy hallottál olyanról, aki 70 évesen kezdett el jógázni? Múltkor olyan videót néztem, ahol egy lány fél karral mászik sziklát. És akkor te azon panaszkodsz, hogy képtelen vagy megtanulni az anyagod a vizsgádra, hogy úgyse fognak felvenni arra a munkahelyre, hogy biztosan nem fog rád felfigyelni az a lány, és hogy esélytelen belefogynod a tavalyi bikinidbe?

Szerintem minden, de minden megtanulható, minden képesség fejleszthető. De eleve miért gondolod, hogy a nulláról indulsz? Bizonyára jártál iskolába, elvégeztél egy szakmunkásképzőt, szakközépiskolát vagy gimnáziumot, talán még főiskolára vagy egyetemre is jártál. Ha úgy is érzed, hogy az itt tanultak, mint egy szitán, teljesen kihullottak az agyadból, azért higgyél nekem: biztosan van, ami megmaradt. A rostán is fent marad valami, nem igaz?

És ezek még csak az iskolai dolgok. Az életed során számos más helyzetben is tanultál, még ha nem is könyvből, füzetből. A munkáid során, a családi életben, és a hétköznapokban is rengeteg tapasztalattal gazdagodtál, melyek szintén hozzáadódnak képességeidhez. Kommunikációs készségek, túlélési stratégiák, döntési lehetőségek, konfliktusok százainak megoldása sora áll mögötted. És ez egy véget nem ér folyamat.

Az élet állandó tanulás. Soha nem jelentheted ki, hogy: kész, vége, most már mindent tudok. Ha ezt így kimondod, akkor vagy meg nem értett zseni vagy, vagy őrült, vagy halott.

Az a rengeteg minden, amit megtanultál, megtapasztaltál, mind-mind segít téged abban, hogy a jelenben boldogulj, és véghez tudd vinni jövőbeni céljaidat. A múlt megalapozza a jövő céljait. Készíts hát magadnak egyfajta tudás-térképet arról, hogy milyen képességekkel, tapasztalatokkal rendelkezel, majd ezek közül válaszd ki azokat, amelyek szerinted hozzásegíthetnek téged a célod, céljaid eléréséhez.

A fentieken kívül nemcsak a téged körülvevő embercsapat támogathat terveid megvalósításában (lásd. múlt heti írásomat), hanem a konkrét környezet is. Szerintem például sokkal könnyebb egy csendes házban tanulni, mint a zajos belvárosban (bár ismerek olyanokat, akik immunissá váltak a folyamatos szirénázás, dudálás hangjaira…). A friss levegő, a békés természet, a növények-állatok megfigyelése, a kerti munka vagy a természetben járás is segítőd lehet.

Végezetül a céljaid eléréséhez leginkább szükséges dolgok szerintem: hit, akarat és kitartás.

Segítők – a life coach vizsgálja a támogató környezetet

Múltkor a célokról volt szó. A következő hetekben számba veszem a célok elérését segítő tényezőket, támogató környezetet, pozitív lehetőségeket, valamint az akadályozó tényezőket, környezeti gátakat, hiányzó képességeket. Kezdjük a segítőkkel.

Szerinted melyik futó ér be hamarabb a célba? Az, aki simán tud végig száguldani a pályán, vagy az, akinek mindenféle akadályokat állítanak az útjába? Ehhez elég csak összehasonlítani egy normál futó és egy gátfutó eredményeit.

De folytassuk tovább a sport-analógiát. Két azonos adottságú, azonos képességű futó közül melyik teljesíti gyorsabban és könnyedebben az adott távot? Akit az edzője támogató kiabálásokkal serkent, akit a lelátón drukkoló tömeg buzdít, akit futás közben vízzel locsolnak, folyadékkal kínálnak? Vagy az, aki ezeket mind nem kapja meg?

A célok elérése részben lelki folyamat. Természetesen szükség van hozzá megfelelő adottságokra, képességekre, múltbéli tapasztalásokra, korábbi sikeres mintákra, de fontos egy támogató közeg, amiben ez a folyamat végbe megy.

Minden fejben dől el, szoktam mondogatni a férjem. Az ám, ha kellőképpen állhatatosak vagyunk, és csak a kitűzött cél lebeg a szemünk előtt, semmi sem tántoríthat el bennünket. Ha viszont néha elbizonytalanodunk, jó, ha vannak mellettünk olyan emberek, akik segítenek továbblendülni.

Segítő lehet az anyukád, aki ellát szívből jövő jó tanácsokkal, vagy az apukád, aki megosztja veled évtizedes tapasztalatait. Lehet a tesód, aki lelkesedésével ösztönöz, vagy a barátod, aki azzal motivál, hogy ő is veled együtt halad az úton (pl. közösen végzett életmód-program). Lehet a párod, akinek a vállán jól kisírhatod magadat, ha egy rész-cél elérése kudarcba fullad, vagy a szomszéd néni, aki finom sütit hoz, hogy visszanyerd a lelki békéd. Lehetnek a gyerekeid, akiknek egy puszija elég ahhoz, hogy az ember újra rózsaszínben lássa a világot, és ismét nekiálljon a küzdelemnek. És persze ilyen lehet egy szakember, azaz egy life coach, aki hivatásos segítő.

(Arról később még fogok írni, hogy hogyan sülhet el a dolog épp fordítva, hogyan gátolhatnak épp a hozzád legközelebb álló rokonok és barátok a céljaid elérésében.)

Hogyan segít egy segítő? Sokszor elég egy gesztus, segítő kéz, támogató pillantás. Jól jönnek az ösztönző szavak, hogy hajrá, csak így tovább, kitartás! Jól esik hallani, ha valaki elmeséli, hogy amikor ő hasonló helyzetben volt, hogyan jutott egyről a kettőre. Ha valakivel együtt haladsz a cél felé vezető úton, akkor a személyes tapasztalások cseréje is támogatás lehet. A dicséret is nagy segítség, amikor valaki elismeri, hogy egy rész-célt milyen jól sikerült elérned. Például fogyókúrázol, a célod húsz kiló leadása, és valaki elismerősen füttyent, hogy ejha, máris látszik rajtad pár kiló mínusz. Vagy mondjuk a cég vezérigazgatója akarsz lenni, és mikor csoportvezetőnek neveznek ki, azért elhalmoznak dicséretekkel.

(Arról is fogok majd a továbbiakban szólni, melyek azok a módszerek, amik viszont épphogy akadályozzák a célok elérését.)

Régebben természetes volt a közösségi összefogás, mikor kalákában épültek fel a házak, és az egész falu együtt aratta a búzát. Manapság az emberek szégyellik elfogadni a felajánlott segítséget, és még ennél is nehezebb számukra segítséget kérni.

Konkrét segítséget jelenthet, ha valaki az életmód-váltásodhoz vesz neked egy fitnesz-bérletet, kifizeti az induló vállalkozásod irodájának egyhavi bérleti díját, vagy kölcsönad egy gépet. Nagy segítség már az is, amikor egyszerűen csak érezzük az elfogadó környezet támogatását, ha van egy biztosnak tűnő hátterünk. Sokkal könnyebb úgy cél elérni, ha bennünk él a tudat, hogy ha kellene, akkor tudnánk valakihez fordulni.

Optimizmus, Pesszimizmus, Realizmus - A life coach szemével

Rögtön egy viccel indítanék: Az optimista a fényt látja az alagút végén. A pesszimista a sötétséget. A realista meg a közeledő vonatot. (Három a magyar igazság, és egy a ráadás: A mozdonyvezető meg a három hülyét a síneken.)

„Mindig az élet derűs oldalát nézd!” – ez az optimista szlogenje. Szerinte az élet szép, az emberek jók. Pozitívan tekint a jövőbe, és hisz abban, hogy a dolgok jóra fordulnak, bár sokan kicsit naivnak tartják. A derűlátás persze nem jelenti azt, hogy az optimistának nincsenek rossz napjai. Vele is történhet mindenféle rossz, de ő túl tud jutni a nehézségeken. Ebből következik, hogy az optimista lelkes és kitartó. A gyerekek alapból optimistának születnek, és a vallásosak is optimisták, talán azért, mert mindketten közel állnak Istenhez. Az ő filmje mindig”Happy end”-del végződik. A Micimackóból ő Tigris (meg talán Zsebibaba).

 „Minden annyira szar!” Ezt pedig a pesszimista mondja. A borúlátó. Aki szerint a jövőbe jobb bele se gondolni, annyira borzalmas. Szerinte az élet értéktelen, és ez a lehető legszörnyűbb világ. (Kérdés, hogy akkor minek él?) Felismeri, mennyire reménytelen a halál ellen küzdeni, de ez meghatározza az élethez való viszonyát is. Pesszimistákból lesznek a depressziósok. Híres pesszimista volt Frank Kafka és Madách Imre is. A Micimackóból pedig ő Füles (meg Nyuszi).  

Tehát egyikük a dolgok jó, a másik a rossz oldalát nézi. Egyáltalán, van olyan, hogy jó és rossz? Idekívánkozik a „Szerencse vagy szerencsétlenség?” ismert példameséje is.

Az optimizmus és a pesszimizmus a mérleg két nyelve, de igazából a spektrum sokkal árnyaltabb. Legalább hétszínű, mint a szivárvány. Az egyik véglet az eufórikus optimista, az örök álmodozó, aki teljesen elrugaszkodott a valóságtól. A túlzott optimista sem igazán képes a valóság elfogadására. Az egészséges optimista mindennek igyekszik a jó oldalát nézni. A realista úgy látja az objektív valóságot, ahogyan az van. A pesszimista realistát elcsüggeszti a valóság. Az igazi pesszimista mindennek a rossz oldalát látja. A nihilista pedig, aki a másik véglet, teljesen fásult, és nem hisz semmiben.

Szerintem a valódi realizmus képtelenség, mert objektív valóság nem is létezik. A valóságot mindenki a saját szűrőjén át vizsgálja.

Ha már viccel kezdtem, azzal is fogom befejezni. Méghozzá kettővel.

Az egyik: Három tök egyforma pohár beszélget. Az optimista azt mondja: „Félig tele vagyok” A pesszimista azt mondja: „Félig üres vagyok!” A realista pedig azt mondja: „Szerintem pisi van bennem.”

A másik: Amíg az optimista meg a pesszimista azon veszekszik, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres, addig a realista megissza belőle a bort…

Később még tovább fogom boncolgatni a különböző vérmérsékleteket. Szerintem Micimackó akkor is elkerül majd…

Célok - tűzd ki és valósítsd meg őket a life coach segítségével!

A buddhizmusban a „cél” a cél-nélküliség elérése. A spirituális utat járók szerint az a nyerő, ha nem mi határozzuk meg a célt, hanem az élet, a sorsunk, a karma. „Meglátom, mit hoz az élet. Majd az történik, amit a sors akar. Mindez a karma miatt történt.” Sokan úgy vélik, legjobb a nem-ellenállás, azaz elég figyelni a jeleket, és azt lépni, amit az ösztöneink diktálnak. „Hallgass a szívedre!” – ez a szlogen. Ők az ösztön-emberek.

Mindez azonban gyökeresen ellentmond egy másik spirituális törvénynek, ami a tudatos teremtés. Vannak ugyanis, akik az előbibeknél jóval racionálisabban élik az életüket. Kitűznek maguk elé egy célt, és ahhoz következetesen ragaszkodnak is. Megvan a távolban egy pont, ami felé haladnak, és ők a kijelölt útról semmilyen körülmények között nem térnek le. „Ésszerűen élj!” – ez pedig az ő jelmondatuk. Az eszméiknek élnek.

A

life coaching-ban is e két eszme mentén zajlik a célmeghatározás. Nem mindegy, hogy a folyóval való sodródás hánykolódást és vergődést jelent, vagy pedig az élet eseményeivel való harmonikus együtt haladást. Szerintem mindkettő kell az életbe. Jó, ha vannak fix pontok, a távoli jövőben és a közeliben egyaránt. De az is jó, ha az ember elég rugalmas ahhoz, hogy irányt változtasson, és eléggé megengedő, hogy az élet kihívásaira változással reagáljon.

Egyszóval, life coach-ként és hétköznapi emberként is úgy vélem, hogy jó dolog célokat kitűzni. Milyen is a jó cél?

Kellőképpen konkrét ahhoz, hogy értelmezni tudjuk. Az szerintem nem elég, hogy le akarok fogyni. Az sokkal jobb, hogy X hónapon belül Y kilót szeretnék leadni.

A jó cél elég nehéz ahhoz, hogy kihívást jelentsen, de nem tartozik a lehetetlen kategóriába. A fogyás példájánál maradva egy év alatt 5 kiló mínuszt játszva teljesíthető, egy hónap alatt 20 kiló viszont esélytelen (akármit is ígérnek a csodaszerek).

A jó cél az erősségeidet aktivizálja, tehát nagyrészt meglévő képességeiddel megvalósítható, de az nem árt, sőt, kifejezetten előny, ha tanulnod kell hozzá valamit, vagy ki kell fejlesztened magadban egy új készséget, esetleg egy negatív tulajdonságot fel kell cserélned egy pozitívval.

A cél legyen vonzó, ez ugyebár egy fogyásnál egyértelmű. A cél elérése igényeljen kitartást. Soha nem elég a kezdeti lelkesedés (könnyű újévi fogadalmakat tenni), további kell vinni a folyamatot a célig. Egy napig még ki lehet bírni csoki nélkül. Egy hétig, hm, üss kő! Na de egy egész hónapig! Egy évig! Vagy akár egy egész életre lemondani róla, ugyebár ehhez akaraterő kell.

És most jön a képbe az alkalmazkodás és a rugalmasság. Mert mi van, ha épp szülinapod van? Nyugodtan megehetsz egy szelet tortát, ettől még nem Egyszóval folyamatosan tudatosnak kell lenni, és amellett, hogy azt nézi az ember, milyen lépések visznek a cél felé, meg kell engedni néhány kis kanyart (a vargabetűkre viszont semmi szükség!).

Nem árt, ha a személyes környezet is támogatja a célunkat. Sokkal könnyebb úgy fogyózni, ha a férjünk nem zabál előttünk szalonnát, és a gyerekek nem rágcsálnak popcornt. Ha tudatjuk a családdal és barátokkal, hogy fogyózunk, akkor nem fognak ajándékként egy tábla csokival beállítani. Bár mekkora nagy kihívás úgy ellenállni a csokinak, hogy ott van az orrod előtt…

A célt, főleg ha távolabbi, érdemes rész-célokra lebontani. Tegyük fel, a fő-cél leadni egy év alatt 20 kilót. Ez eléggé beláthatatlan időszak. Mennyivel jobb ezt a számot hónapokra leosztani, így már január végén ott a sikerélmény, hogy 3 kilótól megszabadultunk.

Ha gondolod, kedves olvasóm, tűzz most ki magad elé, egy kihívást jelent, vonzó, reális célt, majd bontsd le rész-célokra – és természetesen valósítsd is meg!

Rendszer újratöltve, csoport, közösség, környezet

Elvileg minden rendszernek van egy célja. Egy cég esetén ezt eléggé világosan meg lehet határozni, egy családnál vagy egy lakóközösségnél már nehezebb ezt megfogalmazni.

Te, kedves olvasó, egyetlen mondatban el tudnád mondani, mi a családod célja? A lakóközösségedé? A baráti csapatodé?

Sokszor csak úgy elvannak, jobb esetben jól elvannak egy rendszer tagjai, de nem tudják, mi felé tartanak. Egyáltalán: kell, hogy tartsanak valamerre?

Egy rendszerben akkor van teljesség, ha annak minden része úgy kapcsolódik a többihez, hogy ha egy részt megváltoztatunk, akkor az összes többi rész, illetve a rendszer egésze is változik. Ekkor mondhatjuk azt, hogy a rendszer kerek egészként működik.

Ebből látszik, hogy mennyi apró kölcsönhatás létezik egy-egy csoport tagjai között, és hogy ezek az interakciók milyen mértékben hatnak egymásra, és a környezetre. A rendszer sohasem állandó, mindig folyamatos mozgásban van, minden pillanatban változnak tagjai, és a rendszer egésze is. Hol pusztul, hol növekszik, de persze nézőpont kérdése, melyik tag mit tart fejlődésnek, illetve visszafejlődésnek.

A rendszer szerintem akkor működik egészségesen, ha a részei nagyjából egyenrangúak, és nem függenek egymástól totálisan. Emlékeztek fizikából a két kötésre? Én csak halványan, nem volt a kedvencem, de arra emlékszem, hogy az ionos kötésnél teljes elektron-átadás-átvétel történik ellentétes töltésű ionok között, addig a kovalens kötésnél az atomok közös elektronpárokat létesítenek, és így kapcsolódnak egymáshoz. Az első számomra egy alá-fölérendelt, a másik egy szimmetrikus, egyensúlyban lévő rendszernek a jelképe.

Aki a rendszernek a tagja, az ideális esetben azt keresi, hogy mi a másikkal a közös, és nem azt, hogy mi választja el őket egymással. Természetesen nem lehet mindenki egyforma, nem is kell, de azoktól az eltérő tulajdonságoktól, amelyek nem igazán lényegesen a kapcsolódáshoz, érdemes eltekinteni, ez az absztrakció. A csoport, közösség, rendszer számára pedig meg kell találni a közös tulajdonságokat, célokat, ez az idealizáció.

Vannak centralizált, azaz központosított rendszerek, ahol egy alrendszer kezdi átvenni a főszerepet. Vannak nyitott és zárt rendszerek; az organikus rendszerek, így az emberi közösségek is nyitottak, azaz energiát cserélnek környezetükkel.

Akkor működik jól egy rendszer, ha képes reagálni a környezetére, és rugalmasan alkalmazkodni. A harmónia érdekében az új tagok illeszkednek a meglévőkhöz (pl. egy gyerek a szüleihez).