Régebben bőven
elég volt jó anyának, jó szakmunkásnak, jó mérnöknek, orvosnak, tanárnak lenni.
Manapság az a trend, hogy legyél különleges, egyedi, emelkedj ki a tömegből.
Minden anya meg
van arról győződve, hogy az ő gyereke géniusz. Egy dologban mindenképp, csak
azt nem tudja, miben. Ezért megpróbálja kikísérletezni. Ahelyett, hogy hagyná a
gyereket szabadon játszani, mesélne, énekelne, mondókázna neki, már ovis
korában beíratja angolra meg balettra, iskolás korától már spanyolra, zongorára,
és úszásra. Hátha nyelvzseni a gyerek? Vagy a jövő Kocsis Zoltánja? Balerina
lesz belőle, meglátjátok! Esetleg Hosszú Katinka utódja!
Ezekkel akkor
nincs gond, ha a gyerek saját elképzeléséből fakad (lásd. Kincső lányom
zongoratanulása), és belülről motiválja magát. Ha viszont a szülő nyomatja ezt
nagyon, az gáz.
Annyira kíváncsi
lennék, utólag hogyan tekint vissza gyerekéveire mondjuk Polgár Judit vagy Egerszegi
Krisztina. Megérte kitűnőnek lenni? Vagy szívesebben élték volna egy átlagos
gyerek átlagos életét?
És te, kedves
olvasó? Azt sulykolták beléd kiskorodban, hogy valamiben mindenképp ki kell
tűnnöd a tömegből? Vagy épp ellenkezőleg: az volt a családi szlogen, hogy
simuljál csak bele szépen az átlagba?
Ha visszatekintesz
az eddigi életedre, átlagos volt vagy különleges? Egy egészséges önértékelésű
ember könnyebben talál értékes pillanatokat az életében, mint az, akinek az
önbizalma a béka hátsó fele alatt van. Aki azt figyeli a facebook-on, hogy a
többieknek mennyivel szebb, érdekesebb, és különlegesebb az élete. Az egyik barátnője
a Maldív-szigeteken nyaral, a másikat most jegyezték el, a harmadikat
előléptették osztályvezetőnek, a negyedik lazacot készített avokádószósszal… Aki
azt olvassa a Romana regényújságban, hogy Kate a tengerparti naplementében
randevúzik, vagy azt látja a kedvenc brazil szappanoperája 128. epizódjában, hogy Dolores gyémántgyűrűvel az ujján mondja ki a boldogító igent. Ő meg egy átlagos
nő, élettársa van, akivel egy pizzériában randiztak először, csak egyszerű munkája
van egy ruhaüzletben, üdülni a Balatonnál szokott, és vacsorára zsíros kenyeret
eszik hagymával.
Javaslok ehhez egy
morbid gyakorlatot. Nagy adag fantáziára van hozzá szükség. Munkatáborban vagy
épp, nem sok esélyt látsz a túlélésedre. Mi adhat neked mégis erőt arra, hogy
ez megtörténjen? Hát az, hogy legyen legalább egy célod a jövőre, méghozzá
olyan (ezt „brit tudósok is kimutatták”), amivel valamit adhatsz a világnak, az
emberiségnek. Pl. Még meg kell írnom ezt a zeneművet, hogy mások boldogok
legyenek, miközben hallgatják. Vagy: Még ki kell békülnöm az anyukámmal, akivel
évek óta nem beszélek, egy kis hülyeség miatt, de most meg kell szépítenem
élete legutolsó szakaszát. Esetleg: Nemzenem/szülnöm kell egy (két, három)
gyereket, hogy legyen folytatásom ezen a földön.
A következő
feladat is igen furcsának tűnhet. Egy life coaching-ról szóló könyvben
bukkantam rá. Képzeld azt, hogy meghaltál. Ne akadj ki, kérlek! Szóval,
valakinek meg kell írnia a nekrológodat. Vagy ha kevés időd van, és tömören
akarsz fogalmazni, akkor a sírfeliratodat. Miben voltál különleges? (Valamiben
mindenki az, hidd el!) X. Y. (ide rakd be a saját nevedet) ilyen vagy olyan
férfi vagy nő volt, aki ezt meg azt a sikert érte el életében. Aki ebben volt
jó, akit ezért szerették, aki emiatt számított különleges embernek.
Sok különleges
pillanatot kívánok életedben! Ha mégis túl átlagosnak érzed magadat, és ezzel
csöppet sem vagy elégedett, keress fel engem, és segítek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése