Egyéniség

Mostanában az aktuális Nőszirom-témák ihletnek meg annyira, hogy hosszabban írjak róluk a blogra. Múltkor az adventi hit-remény-szeretet témát körüljáró téma okán írtam a hitről, most viszont az egyéniségről elmélkedek.

Az egyéniség megnyirbálása már gyerekkorban elkezdődik, és az intézménybe kerüléssel felgyorsul. Az egyéniség keresése és kifejezése viszont legelőször kamaszkorban jelenik meg az embernél. Az a vicces, hogy a magukat nagyon egyéninek gondoló fiatalok épp azokat a külsőségeket és viselkedésformákat keresik, amelyek segítségével aztán egy bizonyos csoportba be tudnak tagozódni. 

Tehát a csoporton belül gyakorlatilag tök egyformák lesznek, egyéniségük abban nyilvánul meg, hogy más csoportoktól különböznek külsőségekben. Gondoljunk csak a rockerekre, hippikre, punkokra, vagy a dohányzásra, szipuzásra.

Ilyen az én kamaszkoromban is volt, amikor nagyon egyedi módon akartam alternatív lány lenni, ezért ugyanolyan fekete cuccokba öltöztem, ugyanúgy felnyírtam a hajamat, és ugyanolyan darkos sminket használtam, mint az összes többi alteros. Így aztán élesen elkülönültem a vállra vetett bomberdzsekit, felzselézett hajat és bumszli cipőt viselő diszkósoktól.

Abba azért elég durva belegondolni, hogy egyediek és megismételhetetlenek vagyunk. Senki a világon nem néz ki úgy, mint te, kivéve az egypetéjű ikreket és a legjobb imitátorokat. Az nagy kérdés, hogy valakinek miért lehet életcélja az, hogy egy híres embert utánozzon, ahelyett, hogy kibontakoztatná saját valódi egyéniségét? Talán az is előfordult már veled, hogy másnak hittek, mert annyira hasonlítottál egy ismeretlenre, és bizonyára hallottál már az alteregókról is.

De ez csak a külsőség, és abban már tényleg egészen bizonyos vagyok, hogy senkinek nincsenek pontosan ilyen belső tulajdonságai, ilyen gondolatai, mint neked.

Eszembe jut egy filmbéli jelenet a Brian életé-ből, ahol szegény Brian hasztalan győzködi a népet, hogy gondolkozzanak önállóan, különbözzenek egymástól, és ne hagyják, hogy bárki megmondja, mit csináljanak. A hívők kórusban kiabálják: „Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!”.

Mások gondolkodás nélküli utánzása – a kisgyerekeken kívül, akik így tanulnak és fejlődnek – meglehetősen dedós dolognak tűnik. Erről pedig egy Szutyejev mese ugrott be, ahol Kispipi minimális egyéniséggel se rendelkezik, így mindig ugyanazt szajkózza, és ugyanazt csinálja, amit Kisréce. Egészen addig, míg majdnem a vízbe fúl emiatt a tulajdonsága miatt.

Az egyéniség az, ha valamelyest kilógunk a sorból, de nem úgy, hogy mások legjobb tulajdonságait összeollózzuk és magunkra aggatjuk. Ez történt egy másik Szutyejev mesében, ahol a liba feltűnő egyéniség szeretett volna lenni, ezért kölcsönvette a páva farktollait, a pelikán zacskós csőrét – aztán majdnem pórul járt a rókával szemben. A tanulság: inkább színes egyéniségünkkel tűnjünk ki a szürke tömegből, mint mások majmolásával.