A „Terápia”
egyik főszereplője felteszi a kérdést a pszichológusnak: „Mondja, mire jó ez az
egész? Feltárom a múltamat, rájövök okokra, boncolgatom magamat… Mit érek el
vele? Mire jó, ha megismerem magamat?”
Ha meg akarom
ismerni magamat, az igen csalóka. Még a viszonylag objektív szemléletre alkalmas
ember sem tud pontos képet kapni magáról. Aki pedig nem ismeri magát, könnyedén
a két véglet egyikébe eshet. Vagy azt mondja magáról, hogy ő egy csődtömeg, aki
semmit sem ér, vagy túlzottan pozitív tulajdonságokkal ruházza fel saját magát,
és nem vesz (kellő) tudomást a negatívumokról.
Csak ilyen
emberek vannak? Csupa depis meg nárcisztikus vesz minket körül? Persze nem
ennyire fekete vagy fehér az élet, vannak ilyenebb meg olyanabb alkatúak, sőt,
egyetlen ember is hullámozhat a két véglet között.
Az viszont tény,
hogy az emberek nagy része igencsak torz énképpel rendelkezik. Még maguknak sem
merik bevallani, milyenek ők valójában. Ezért hamisak az önbevallás alapján készült
személyiség-tesztek, mert az emberek hajlamosak nem valós választ adni a
kérdésekre, amilyenek ők igazából, hanem olyanokat, amilyenek szeretnének
lenni, amit másoknak szeretnének magukról mutatni.
De ugyanilyen
torz a külső szemlélők által összerakott kép, hiszen van egy része a
személyiségnek, ami mások felé megmutatkozik, de ennél sokkal nagyobb része
tudatosan elrejthető. Egyértelmű, hogy a külvilágnak mindenki a szebbik arcát
akarja mutatni, és nem tudni, mi zajlik a zárt ajtók mögött. Ezért fordulhat
elő, hogy a családját kiirtó gyilkosról azt mondja a riporternek a döbbent
szomszéd: „De hát olyan rendes embernek látszott…” Naná, hogy nem úgy
mutatkozott be Rózsika néninek: „Jó napot, én igazából egy potenciális
gonosztevő vagyok.”
Érdekes dolog
kiugrasztani a nyulat a bokorból, és tudatosan olyan helyzetekbe hozni az
illetőt, ahol megmutatkozik valós személyisége. Ezért mondtam anno, hogy aki
meg akarja tudni, milyen egy közösség, menjen el velük dolgozni és mulatni.
Beszélhet akárki akármit, munka közben mutatkozik meg igazán a szorgalom, az
együttműködés, a becsületesség. Mulatás közben pedig elvész, de legalább is
csökken a kontroll (pláne, ha alkohollal oldják, bár ez nem szerencsés a valós
én megismeréséhez), a gátlások lerombolódnak, felszínre tör a tudatalatti. Akkor derül ki, hogy az eddig angyalkának hitt lény igazából sárkány.
De lehet
direktben provokálni is a másikat. A provokatív life coaching vagy kiveri az
embereknél a biztosítékot, vagy egekig magasztalják, de az biztos, hogy hidegen
nem hagy senkit. Vagy olyan life coach, aki konkrétan a provokatív kérdésekre
szakosodott. Én ugyan nem ilyen vagyok, de szeretem néha kizökkenteni a másikat
abból az állapotból, amibe belesüllyedt (pl. önsajnálat vagy önimádat). Nem
kell megalázni vagy gyalázni, elég egy meghökkentő helyzetgyakorlat vagy egy
nem mindennapi kérdés.
Visszatérve a
páciens kérdésére az első bekezdésből: Jó egyáltalán, ha felszínre kerülnek a
hibáink? Lehet, hogy egy egészséges önértékelésű ember elbizonytalanodik, ha
szembesítik hibáival. De az is lehet, hogy ezeket kihívásnak tekinti, és épp
ezek felismerése ösztönzi őt arra, hogy változtasson rajtuk.
Most láttam egy
képet az interneten. Két sakkbábu látszik rajta. A tükör előtt egy gyalog áll,
a tükörkép viszont királynőt mutat. Helyes, ha egy „tükör”, azaz egy kívülálló
egy embert pozitívabban türköz vissza, mint amilyen valójában? Ezzel erősítheti
is az önbizalmát, de könnyen átbillenhet a dolog elbizakodottságba.
Aki az önismeret
rögös útjára lép, azt hiszi, hogy a végén valami nagyon érdekeset fog találni. Pedig
szerintem az érdekességek, egyediségek inkább a felszínen találhatók, ezekben
különbözünk egymástól. Ám jobban ásunk le lelkünk mélyére, annál inkább az a felismerésünk
támadhat, hogy alapjaiban tök ugyanolyanok vagyunk, mint az apánk vagy mint a
szomszéd Rózsi néni. Egyáltalán, mikor jön el a vége? Van olyan pont, amikor
elmondhatjuk, hogy kész, mostanra 100%-ban ismerjük magunkat?
Befejezésképpen
kissé ellentmondok önmagamnak, és legközelebbre néhány jó kis önismereti
feladatok hozok majd nektek. Addig is: „Gnóthi szeuton!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése