Segítők – a life coach vizsgálja a támogató környezetet

Múltkor a célokról volt szó. A következő hetekben számba veszem a célok elérését segítő tényezőket, támogató környezetet, pozitív lehetőségeket, valamint az akadályozó tényezőket, környezeti gátakat, hiányzó képességeket. Kezdjük a segítőkkel.

Szerinted melyik futó ér be hamarabb a célba? Az, aki simán tud végig száguldani a pályán, vagy az, akinek mindenféle akadályokat állítanak az útjába? Ehhez elég csak összehasonlítani egy normál futó és egy gátfutó eredményeit.

De folytassuk tovább a sport-analógiát. Két azonos adottságú, azonos képességű futó közül melyik teljesíti gyorsabban és könnyedebben az adott távot? Akit az edzője támogató kiabálásokkal serkent, akit a lelátón drukkoló tömeg buzdít, akit futás közben vízzel locsolnak, folyadékkal kínálnak? Vagy az, aki ezeket mind nem kapja meg?

A célok elérése részben lelki folyamat. Természetesen szükség van hozzá megfelelő adottságokra, képességekre, múltbéli tapasztalásokra, korábbi sikeres mintákra, de fontos egy támogató közeg, amiben ez a folyamat végbe megy.

Minden fejben dől el, szoktam mondogatni a férjem. Az ám, ha kellőképpen állhatatosak vagyunk, és csak a kitűzött cél lebeg a szemünk előtt, semmi sem tántoríthat el bennünket. Ha viszont néha elbizonytalanodunk, jó, ha vannak mellettünk olyan emberek, akik segítenek továbblendülni.

Segítő lehet az anyukád, aki ellát szívből jövő jó tanácsokkal, vagy az apukád, aki megosztja veled évtizedes tapasztalatait. Lehet a tesód, aki lelkesedésével ösztönöz, vagy a barátod, aki azzal motivál, hogy ő is veled együtt halad az úton (pl. közösen végzett életmód-program). Lehet a párod, akinek a vállán jól kisírhatod magadat, ha egy rész-cél elérése kudarcba fullad, vagy a szomszéd néni, aki finom sütit hoz, hogy visszanyerd a lelki békéd. Lehetnek a gyerekeid, akiknek egy puszija elég ahhoz, hogy az ember újra rózsaszínben lássa a világot, és ismét nekiálljon a küzdelemnek. És persze ilyen lehet egy szakember, azaz egy life coach, aki hivatásos segítő.

(Arról később még fogok írni, hogy hogyan sülhet el a dolog épp fordítva, hogyan gátolhatnak épp a hozzád legközelebb álló rokonok és barátok a céljaid elérésében.)

Hogyan segít egy segítő? Sokszor elég egy gesztus, segítő kéz, támogató pillantás. Jól jönnek az ösztönző szavak, hogy hajrá, csak így tovább, kitartás! Jól esik hallani, ha valaki elmeséli, hogy amikor ő hasonló helyzetben volt, hogyan jutott egyről a kettőre. Ha valakivel együtt haladsz a cél felé vezető úton, akkor a személyes tapasztalások cseréje is támogatás lehet. A dicséret is nagy segítség, amikor valaki elismeri, hogy egy rész-célt milyen jól sikerült elérned. Például fogyókúrázol, a célod húsz kiló leadása, és valaki elismerősen füttyent, hogy ejha, máris látszik rajtad pár kiló mínusz. Vagy mondjuk a cég vezérigazgatója akarsz lenni, és mikor csoportvezetőnek neveznek ki, azért elhalmoznak dicséretekkel.

(Arról is fogok majd a továbbiakban szólni, melyek azok a módszerek, amik viszont épphogy akadályozzák a célok elérését.)

Régebben természetes volt a közösségi összefogás, mikor kalákában épültek fel a házak, és az egész falu együtt aratta a búzát. Manapság az emberek szégyellik elfogadni a felajánlott segítséget, és még ennél is nehezebb számukra segítséget kérni.

Konkrét segítséget jelenthet, ha valaki az életmód-váltásodhoz vesz neked egy fitnesz-bérletet, kifizeti az induló vállalkozásod irodájának egyhavi bérleti díját, vagy kölcsönad egy gépet. Nagy segítség már az is, amikor egyszerűen csak érezzük az elfogadó környezet támogatását, ha van egy biztosnak tűnő hátterünk. Sokkal könnyebb úgy cél elérni, ha bennünk él a tudat, hogy ha kellene, akkor tudnánk valakihez fordulni.

Optimizmus, Pesszimizmus, Realizmus - A life coach szemével

Rögtön egy viccel indítanék: Az optimista a fényt látja az alagút végén. A pesszimista a sötétséget. A realista meg a közeledő vonatot. (Három a magyar igazság, és egy a ráadás: A mozdonyvezető meg a három hülyét a síneken.)

„Mindig az élet derűs oldalát nézd!” – ez az optimista szlogenje. Szerinte az élet szép, az emberek jók. Pozitívan tekint a jövőbe, és hisz abban, hogy a dolgok jóra fordulnak, bár sokan kicsit naivnak tartják. A derűlátás persze nem jelenti azt, hogy az optimistának nincsenek rossz napjai. Vele is történhet mindenféle rossz, de ő túl tud jutni a nehézségeken. Ebből következik, hogy az optimista lelkes és kitartó. A gyerekek alapból optimistának születnek, és a vallásosak is optimisták, talán azért, mert mindketten közel állnak Istenhez. Az ő filmje mindig”Happy end”-del végződik. A Micimackóból ő Tigris (meg talán Zsebibaba).

 „Minden annyira szar!” Ezt pedig a pesszimista mondja. A borúlátó. Aki szerint a jövőbe jobb bele se gondolni, annyira borzalmas. Szerinte az élet értéktelen, és ez a lehető legszörnyűbb világ. (Kérdés, hogy akkor minek él?) Felismeri, mennyire reménytelen a halál ellen küzdeni, de ez meghatározza az élethez való viszonyát is. Pesszimistákból lesznek a depressziósok. Híres pesszimista volt Frank Kafka és Madách Imre is. A Micimackóból pedig ő Füles (meg Nyuszi).  

Tehát egyikük a dolgok jó, a másik a rossz oldalát nézi. Egyáltalán, van olyan, hogy jó és rossz? Idekívánkozik a „Szerencse vagy szerencsétlenség?” ismert példameséje is.

Az optimizmus és a pesszimizmus a mérleg két nyelve, de igazából a spektrum sokkal árnyaltabb. Legalább hétszínű, mint a szivárvány. Az egyik véglet az eufórikus optimista, az örök álmodozó, aki teljesen elrugaszkodott a valóságtól. A túlzott optimista sem igazán képes a valóság elfogadására. Az egészséges optimista mindennek igyekszik a jó oldalát nézni. A realista úgy látja az objektív valóságot, ahogyan az van. A pesszimista realistát elcsüggeszti a valóság. Az igazi pesszimista mindennek a rossz oldalát látja. A nihilista pedig, aki a másik véglet, teljesen fásult, és nem hisz semmiben.

Szerintem a valódi realizmus képtelenség, mert objektív valóság nem is létezik. A valóságot mindenki a saját szűrőjén át vizsgálja.

Ha már viccel kezdtem, azzal is fogom befejezni. Méghozzá kettővel.

Az egyik: Három tök egyforma pohár beszélget. Az optimista azt mondja: „Félig tele vagyok” A pesszimista azt mondja: „Félig üres vagyok!” A realista pedig azt mondja: „Szerintem pisi van bennem.”

A másik: Amíg az optimista meg a pesszimista azon veszekszik, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres, addig a realista megissza belőle a bort…

Később még tovább fogom boncolgatni a különböző vérmérsékleteket. Szerintem Micimackó akkor is elkerül majd…

Célok - tűzd ki és valósítsd meg őket a life coach segítségével!

A buddhizmusban a „cél” a cél-nélküliség elérése. A spirituális utat járók szerint az a nyerő, ha nem mi határozzuk meg a célt, hanem az élet, a sorsunk, a karma. „Meglátom, mit hoz az élet. Majd az történik, amit a sors akar. Mindez a karma miatt történt.” Sokan úgy vélik, legjobb a nem-ellenállás, azaz elég figyelni a jeleket, és azt lépni, amit az ösztöneink diktálnak. „Hallgass a szívedre!” – ez a szlogen. Ők az ösztön-emberek.

Mindez azonban gyökeresen ellentmond egy másik spirituális törvénynek, ami a tudatos teremtés. Vannak ugyanis, akik az előbibeknél jóval racionálisabban élik az életüket. Kitűznek maguk elé egy célt, és ahhoz következetesen ragaszkodnak is. Megvan a távolban egy pont, ami felé haladnak, és ők a kijelölt útról semmilyen körülmények között nem térnek le. „Ésszerűen élj!” – ez pedig az ő jelmondatuk. Az eszméiknek élnek.

A

life coaching-ban is e két eszme mentén zajlik a célmeghatározás. Nem mindegy, hogy a folyóval való sodródás hánykolódást és vergődést jelent, vagy pedig az élet eseményeivel való harmonikus együtt haladást. Szerintem mindkettő kell az életbe. Jó, ha vannak fix pontok, a távoli jövőben és a közeliben egyaránt. De az is jó, ha az ember elég rugalmas ahhoz, hogy irányt változtasson, és eléggé megengedő, hogy az élet kihívásaira változással reagáljon.

Egyszóval, life coach-ként és hétköznapi emberként is úgy vélem, hogy jó dolog célokat kitűzni. Milyen is a jó cél?

Kellőképpen konkrét ahhoz, hogy értelmezni tudjuk. Az szerintem nem elég, hogy le akarok fogyni. Az sokkal jobb, hogy X hónapon belül Y kilót szeretnék leadni.

A jó cél elég nehéz ahhoz, hogy kihívást jelentsen, de nem tartozik a lehetetlen kategóriába. A fogyás példájánál maradva egy év alatt 5 kiló mínuszt játszva teljesíthető, egy hónap alatt 20 kiló viszont esélytelen (akármit is ígérnek a csodaszerek).

A jó cél az erősségeidet aktivizálja, tehát nagyrészt meglévő képességeiddel megvalósítható, de az nem árt, sőt, kifejezetten előny, ha tanulnod kell hozzá valamit, vagy ki kell fejlesztened magadban egy új készséget, esetleg egy negatív tulajdonságot fel kell cserélned egy pozitívval.

A cél legyen vonzó, ez ugyebár egy fogyásnál egyértelmű. A cél elérése igényeljen kitartást. Soha nem elég a kezdeti lelkesedés (könnyű újévi fogadalmakat tenni), további kell vinni a folyamatot a célig. Egy napig még ki lehet bírni csoki nélkül. Egy hétig, hm, üss kő! Na de egy egész hónapig! Egy évig! Vagy akár egy egész életre lemondani róla, ugyebár ehhez akaraterő kell.

És most jön a képbe az alkalmazkodás és a rugalmasság. Mert mi van, ha épp szülinapod van? Nyugodtan megehetsz egy szelet tortát, ettől még nem Egyszóval folyamatosan tudatosnak kell lenni, és amellett, hogy azt nézi az ember, milyen lépések visznek a cél felé, meg kell engedni néhány kis kanyart (a vargabetűkre viszont semmi szükség!).

Nem árt, ha a személyes környezet is támogatja a célunkat. Sokkal könnyebb úgy fogyózni, ha a férjünk nem zabál előttünk szalonnát, és a gyerekek nem rágcsálnak popcornt. Ha tudatjuk a családdal és barátokkal, hogy fogyózunk, akkor nem fognak ajándékként egy tábla csokival beállítani. Bár mekkora nagy kihívás úgy ellenállni a csokinak, hogy ott van az orrod előtt…

A célt, főleg ha távolabbi, érdemes rész-célokra lebontani. Tegyük fel, a fő-cél leadni egy év alatt 20 kilót. Ez eléggé beláthatatlan időszak. Mennyivel jobb ezt a számot hónapokra leosztani, így már január végén ott a sikerélmény, hogy 3 kilótól megszabadultunk.

Ha gondolod, kedves olvasóm, tűzz most ki magad elé, egy kihívást jelent, vonzó, reális célt, majd bontsd le rész-célokra – és természetesen valósítsd is meg!

Rendszer újratöltve, csoport, közösség, környezet

Elvileg minden rendszernek van egy célja. Egy cég esetén ezt eléggé világosan meg lehet határozni, egy családnál vagy egy lakóközösségnél már nehezebb ezt megfogalmazni.

Te, kedves olvasó, egyetlen mondatban el tudnád mondani, mi a családod célja? A lakóközösségedé? A baráti csapatodé?

Sokszor csak úgy elvannak, jobb esetben jól elvannak egy rendszer tagjai, de nem tudják, mi felé tartanak. Egyáltalán: kell, hogy tartsanak valamerre?

Egy rendszerben akkor van teljesség, ha annak minden része úgy kapcsolódik a többihez, hogy ha egy részt megváltoztatunk, akkor az összes többi rész, illetve a rendszer egésze is változik. Ekkor mondhatjuk azt, hogy a rendszer kerek egészként működik.

Ebből látszik, hogy mennyi apró kölcsönhatás létezik egy-egy csoport tagjai között, és hogy ezek az interakciók milyen mértékben hatnak egymásra, és a környezetre. A rendszer sohasem állandó, mindig folyamatos mozgásban van, minden pillanatban változnak tagjai, és a rendszer egésze is. Hol pusztul, hol növekszik, de persze nézőpont kérdése, melyik tag mit tart fejlődésnek, illetve visszafejlődésnek.

A rendszer szerintem akkor működik egészségesen, ha a részei nagyjából egyenrangúak, és nem függenek egymástól totálisan. Emlékeztek fizikából a két kötésre? Én csak halványan, nem volt a kedvencem, de arra emlékszem, hogy az ionos kötésnél teljes elektron-átadás-átvétel történik ellentétes töltésű ionok között, addig a kovalens kötésnél az atomok közös elektronpárokat létesítenek, és így kapcsolódnak egymáshoz. Az első számomra egy alá-fölérendelt, a másik egy szimmetrikus, egyensúlyban lévő rendszernek a jelképe.

Aki a rendszernek a tagja, az ideális esetben azt keresi, hogy mi a másikkal a közös, és nem azt, hogy mi választja el őket egymással. Természetesen nem lehet mindenki egyforma, nem is kell, de azoktól az eltérő tulajdonságoktól, amelyek nem igazán lényegesen a kapcsolódáshoz, érdemes eltekinteni, ez az absztrakció. A csoport, közösség, rendszer számára pedig meg kell találni a közös tulajdonságokat, célokat, ez az idealizáció.

Vannak centralizált, azaz központosított rendszerek, ahol egy alrendszer kezdi átvenni a főszerepet. Vannak nyitott és zárt rendszerek; az organikus rendszerek, így az emberi közösségek is nyitottak, azaz energiát cserélnek környezetükkel.

Akkor működik jól egy rendszer, ha képes reagálni a környezetére, és rugalmasan alkalmazkodni. A harmónia érdekében az új tagok illeszkednek a meglévőkhöz (pl. egy gyerek a szüleihez).

Rendszer - amit a life coach-nak vizsgálnia kell

Ha meghalljátok azt a szót, hogy „rendszer”, nem biztos, hogy rögtön pozitív képzetetek támad. A Mátrix óta különösen nem, de eszetekbe juthat a politikai rendszer vagy akár olyan is, mint operációs rendszer vagy fűtési rendszer. Figyelem az emberi test is egy rendszer! Amikor erre a cikkre készültem, utána olvastam a különböző rendszerelméleteknek, hogy tágítsam a spektrumot.

Az egyén soha nem elszigetelt lény (Robinsontól most tekintsünk el); rendszer, sőt, több rendszer része. Coaching során (pár-, család- és csoportterápia kivitelével) egyének jönnek el a life coach-hoz, de mögöttük rejtve ott a rendszer, amihez tartoznak, amiből érkeztek.

Ilyen rendszer a származási család szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel, más rokonokkal. És ilyen rendszer a jelenlegi családjuk, férj, feleség, gyerekek.

Rendszer a társasház, az utca, a kerület, a település. De ha tovább tágítjuk a kört, ilyen az ország népe, a földrész lakói, és az egész Föld bolygó emberisége is.

Fiatalabb illető esetén meghatározó rendszer az iskola, felnőtteknél a munkahely; ha valaki vállalkozó, akkor a vevők vagy az ügyfélkör. Rendszer lehet még vallási közösség, sportklub, művészeti kör, stb.

Nemcsak az egyén nem függetleníthető a rendszer(ek)től, de a rendszerek sem függetleníthetőek a környezetüktől. Egyrészt elképzelhetjük őket egyre táguló körökként: egyén - család – lakókörnyezet – haza – világ, másrészt különböző metszéspontokkal, eltérő kapcsolódási módokkal rendelkező körökként is. Minél jobban ismert és értett a környezet, annál jobban beleilleszthető egy rendszer.

Felállíthatunk egy hierarchikus rangsort is a rendszerek között. Igen beszédes lehet, hogy a beszélgetés során az ügyfél melyik rendszert tartja fontosabbnak, és melyiket kevésbé. Gondolná az ember naivan, hogy természetesen a legfontosabb rendszer a család, de sok helyen és korban egy nem így van/volt. A kommunizmusban sokan a pártot a család elé helyezték, és feljelentették saját apjukat disznóvágásért, vagy mert a Szabad Európát hallgatta. Indiában a társadalmi rendszer élvez előnyt a családdal szemben, tehát inkább megölik a rangján alul házasodni kívánó gyereküket, csak hogy ne essen szégyen rajtuk. A vallások vezérelte gyilkosságokról ne is beszéljünk.

De ha nem is ennyire durva példákat vizsgálunk: hány ember szurkol inkább a kedvenc csapatának ahelyett, hogy a családjával töltené az idejét? Hányan beszélgetnek sokkal többet a kollégáikkal, mint a családtagjaikkal? Lehet, hogy valaki jobban segíti a földijét, mint a távolabbi rokonát.

Ha egy rendszert vizsgálunk meg, azon belül több kapcsolódás viszony jön létre, melyek a benne lévőket összekötik. Matematikából ismert, hogy két pont között egy kapcsolódás lehetséges, három pont között három, de négy esetében már öt, ötnél tíz, és ez így növekszik exponenciálisan. Képzeljük csak el, hány kötés alakulhat ki egy falu közössége vagy egy vállalat dolgozói között.

Az pedig biológiából ismert, hogy ezek a kapcsolódások többfélék lehetnek. Szimbiózis, ami egymás kölcsönös segítését, egymásra-utaltságot jelent, mely által a felek kölcsönös előnyökre tesznek szert. Ilyen mondjuk egy jól működő házasság. A parazita viszont élősködik a másikon, ezt teszi egy nárcisztikus partner vagy egy mártír szülő. Mai szóval illetve ő az energiavámpír.

Ismert pedagógiai módszer a szociometria, mely egy osztályközösség tanulói közötti viszonyokat tanulmányoz. A felmérés alapján készített ábra jól mutatja a viszonyok mennyiségét, és a nyilak irányát vizsgálva azok minőségét is. Pl. hiába választotta Pistike Jancsikát, akit egyébként rajta kívül még hét más diák is, ha Jancsika nem választotta viszont Pistikét, sőt, őt igazából senki sem jelölte. Népszerűség, magány és baráti kapcsolatok térképe a szociometria.

A rendszeren belül a kapcsolatok lehetnek csere-alapúak, amiben mi adunk is, kapunk is, lásd. egy vállalatnál mi adjuk a munkaerőnket, időnket, tudásunkat, és cserébe pénzt, megbecsülést kapunk. Másfajta a verseny-kapcsolat, ahol ugyanazért a munkáért (kollégákkal), nőért/férfiért (vetélytársakkal) megy a küzdelem.

A life coaching során tehát soha nem szabad elkülönülten vizsgálni az ügyfelet, mindig meg kell ismernünk a rendszereket, melyekből érkezett, és ezekkel összhangban kell segítséget nyújtani.

Self test – Önismereti feladatok a life coach-tól

Ígértem nektek múlt héten néhány önismereti gyakorlatot illetve kérdést, hát íme:

1. Én

Válaszolj a kérdésekre!

Melyik az az élethelyzet, amit leginkább szeretsz? Mikor voltál életedben nagyon boldog?

Mik életed jelenlegi örömforrásai? Mitől vagy most boldog?

Mi az, ami hiányzik a múltadból? Ami az, ami régebben megvolt, de most nincs meg?

Milyen számodra az ideális párkapcsolat? Mik az alapkövei? Voltál már ilyenben? A mostani párkapcsolatod mennyiben ilyen?

Milyen számodra az ideális nap? Mikor, mitől érzed, hogy egyensúlyban vagy?

Ha gazdag lennél, mivel töltenéd az idődet? Megváltoztatná-e életedet a pénz vagy a hatalom?

Melyek azok a tulajdonságok, amiket másokban becsülsz? Ezek közül szerinted rád melyek jellemzőek?

Ilyen jellegű kérdéseket tesznek fel minden Nők Lapja utolsó oldalán egy-egy adott hírességnek. Loptam hát tőlük is néhányat:

Kitől kellene bocsánatot kérned, és miért?

Melyek azok a kérdések, amiket szerettél volna, de (még) nem tettél fel a szüleidnek?

Ki volt életed első szerelme, és milyen emlékeket őrzöl róla?

Mi volt gyermekkorod legkedvesebb emléke?

2. Szülőelemzés

Fejezd be az alábbi mondatokat!

Édesanyám/édesapámtól azt tanultam, hogy…

Hálás vagyok a szüleimnek, mert…

Mint az anyám/apám, én is…

Anyámmal/apámmal ellentétben én…

A szüleim személyisége ilyen volt…

Hatalmi drámáikra így reagáltam…

Szüleim kiválóak voltak…

Ekkor és ettől láttam boldognak a szüleimet…

Szüleim fő eredményei…

Szüleim fő csalódásai, kudarcai…

Szüleim életéből hiányzott…

Otthon a család jelmondata, hitvallása az volt, hogy…

Kamasz-koromban azt tapasztaltam, hogy…

Egyetemista koromban azt tanultam, hogy…

Az előző kapcsolatomban azt láttam, hogy…

3. SWOT teszt

Mik az erősségeid, amik téged előre visznek? (belső segítők)

Mik a gyengeségeid, amik hátráltatnak? (belső akadályok)

Melyek/kik a környezetedben lévő segítő tényezők, emberek? (külső segítők)

Melyek a téged kívülről fenyegető veszélyek, hátráltató emberek, tényezők? (külső akadályok)

4. Tudástérkép - Önbizalomfa

Rajzold meg a saját Tudástérképedet

Mintegy „mind-map”-szerűen rajzolj…

Milyen tudással, képességekkel, műveltséggel, adottságokkal, rendelkezel?

Ezeket hol, mikor, mire tudnád hasznosítani?

Ez alapján rajzold meg saját Önbizalom-fádat!  A gyökerei a legjelentősebb erősségei legyenek. A törzse a rád jellemző alap-értékek. Az ágai pedig további pozitív tulajdonságaid.  A térképet és a fát érdemes jól látható helyre kirakni, hogy inspiráljanak…

Ismerd meg önmagad! - Segít benne a life coach

A „Terápia” egyik főszereplője felteszi a kérdést a pszichológusnak: „Mondja, mire jó ez az egész? Feltárom a múltamat, rájövök okokra, boncolgatom magamat… Mit érek el vele? Mire jó, ha megismerem magamat?”

Ha meg akarom ismerni magamat, az igen csalóka. Még a viszonylag objektív szemléletre alkalmas ember sem tud pontos képet kapni magáról. Aki pedig nem ismeri magát, könnyedén a két véglet egyikébe eshet. Vagy azt mondja magáról, hogy ő egy csődtömeg, aki semmit sem ér, vagy túlzottan pozitív tulajdonságokkal ruházza fel saját magát, és nem vesz (kellő) tudomást a negatívumokról.

Csak ilyen emberek vannak? Csupa depis meg nárcisztikus vesz minket körül? Persze nem ennyire fekete vagy fehér az élet, vannak ilyenebb meg olyanabb alkatúak, sőt, egyetlen ember is hullámozhat a két véglet között.

Az viszont tény, hogy az emberek nagy része igencsak torz énképpel rendelkezik. Még maguknak sem merik bevallani, milyenek ők valójában. Ezért hamisak az önbevallás alapján készült személyiség-tesztek, mert az emberek hajlamosak nem valós választ adni a kérdésekre, amilyenek ők igazából, hanem olyanokat, amilyenek szeretnének lenni, amit másoknak szeretnének magukról mutatni.

De ugyanilyen torz a külső szemlélők által összerakott kép, hiszen van egy része a személyiségnek, ami mások felé megmutatkozik, de ennél sokkal nagyobb része tudatosan elrejthető. Egyértelmű, hogy a külvilágnak mindenki a szebbik arcát akarja mutatni, és nem tudni, mi zajlik a zárt ajtók mögött. Ezért fordulhat elő, hogy a családját kiirtó gyilkosról azt mondja a riporternek a döbbent szomszéd: „De hát olyan rendes embernek látszott…” Naná, hogy nem úgy mutatkozott be Rózsika néninek: „Jó napot, én igazából egy potenciális gonosztevő vagyok.”

Érdekes dolog kiugrasztani a nyulat a bokorból, és tudatosan olyan helyzetekbe hozni az illetőt, ahol megmutatkozik valós személyisége. Ezért mondtam anno, hogy aki meg akarja tudni, milyen egy közösség, menjen el velük dolgozni és mulatni.

Beszélhet akárki akármit, munka közben mutatkozik meg igazán a szorgalom, az együttműködés, a becsületesség. Mulatás közben pedig elvész, de legalább is csökken a kontroll (pláne, ha alkohollal oldják, bár ez nem szerencsés a valós én megismeréséhez), a gátlások lerombolódnak, felszínre tör a tudatalatti. Akkor derül ki, hogy az eddig angyalkának hitt lény igazából sárkány. 

De lehet direktben provokálni is a másikat. A provokatív life coaching vagy kiveri az embereknél a biztosítékot, vagy egekig magasztalják, de az biztos, hogy hidegen nem hagy senkit. Vagy olyan life coach, aki konkrétan a provokatív kérdésekre szakosodott. Én ugyan nem ilyen vagyok, de szeretem néha kizökkenteni a másikat abból az állapotból, amibe belesüllyedt (pl. önsajnálat vagy önimádat). Nem kell megalázni vagy gyalázni, elég egy meghökkentő helyzetgyakorlat vagy egy nem mindennapi kérdés.

Visszatérve a páciens kérdésére az első bekezdésből: Jó egyáltalán, ha felszínre kerülnek a hibáink? Lehet, hogy egy egészséges önértékelésű ember elbizonytalanodik, ha szembesítik hibáival. De az is lehet, hogy ezeket kihívásnak tekinti, és épp ezek felismerése ösztönzi őt arra, hogy változtasson rajtuk.

Most láttam egy képet az interneten. Két sakkbábu látszik rajta. A tükör előtt egy gyalog áll, a tükörkép viszont királynőt mutat. Helyes, ha egy „tükör”, azaz egy kívülálló egy embert pozitívabban türköz vissza, mint amilyen valójában? Ezzel erősítheti is az önbizalmát, de könnyen átbillenhet a dolog elbizakodottságba.

Aki az önismeret rögös útjára lép, azt hiszi, hogy a végén valami nagyon érdekeset fog találni. Pedig szerintem az érdekességek, egyediségek inkább a felszínen találhatók, ezekben különbözünk egymástól. Ám jobban ásunk le lelkünk mélyére, annál inkább az a felismerésünk támadhat, hogy alapjaiban tök ugyanolyanok vagyunk, mint az apánk vagy mint a szomszéd Rózsi néni. Egyáltalán, mikor jön el a vége? Van olyan pont, amikor elmondhatjuk, hogy kész, mostanra 100%-ban ismerjük magunkat?

Befejezésképpen kissé ellentmondok önmagamnak, és legközelebbre néhány jó kis önismereti feladatok hozok majd nektek. Addig is: „Gnóthi szeuton!”