Coach story 2. - Béla, a bizonytalan

Ismét következzék egy vagy igaz, vagy kitalált történet:

Amikor a life coach képzésre jártam, volt egy olyan feladat, hogy képzeljük el a saját célközönségünket. Vajon milyen lesz a nagybetűs ÜGYFÉL? Azt hittem, jó a fantáziám, de az álom-ügyfelet valahogy pont olyasminek képzeltem el, mint amilyen én vagyok. Negyvenes korosztály, vidéken él, több gyermeke van, válás után kezdte újra az életét, önmegvalósítás útját járja, stb. És persze nő.

Ehhez képest a legelső ember, aki felkeresett engem, egy férfi volt. Inkább srác, a húszas éveinek közepén, Budapestről. Megmondom őszintén, az első pár percben kicsit kétségbe is voltam esve, hogy vajon mit fogok majd kezdeni vele. Bizonytalanságom elillant az ő bizonytalansága láttán.

Görnyedten ült le velem szemben, szemét lesütötte, kezeit tördelte. Amikor megkérdeztem, miért jött el hozzám, akkor a velős válasz az volt, hogy romokban az élete. 

Nem volt nemhogy saját ingatlanja, de olyan albérlete sem, ahol egyedül él – gyakorlatilag egy átjáró-házban lakott. A munkájával teljesen elégedetlennek tűnt. Kevés fizetés, csekély motiváció, nulla előrelépési lehetőség.

Vidéken élő szüleivel nagyon megromlott a kapcsolata, és testvérével sem támogatták egymást. Igazi barátja nem volt, a jó haverokat is egy kezén meg tudta számolni. A szerelem pedig… Nos, állítólag csak egyszer volt olyan, igazából plátói. Nem kérdeztem rá konkrétan, de úgy jött le, mintha még szűz lenne.

Nem tudott ezek közül egy olyat választani, ami a leghangsúlyosabb probléma. Számba próbáltuk venni, melyik gödörből hogyan tudna kikecmeregni, de döntésképtelennek tűnt. Minden megoldási javaslatra talált választ, hogy az miért nem valósítható meg. Béla nemcsak bizonytalan volt, de a kifogások embere is.

Nem igazán jutottunk dűlőre egymással. És úgy éreztem, mintha egy helyben toporognánk, ő azonban szemlátomást elégedettnek tűnt.

Az egy óra végeztével kívülről érzékelhető változásokat vettem észre rajta. Kihúzta magát, egyenes lett a testtartása, többet nézett a szemembe, erőteljesebbé vált a hangja. És néha elnevette magát.

Soha többé nem tért vissza hozzám.

És valahogy úgy adta a sors, hogy a következő emberem is ilyen sokfelé szétesős lett, csak nőneműben. Róla majd a következő bejegyzésben írok.