2019. május 12., vasárnap

Coach-story 1. - Nóri munkát vált

Egy sorozatot indítok most el a blogon. Olyan történeteket osztok meg veletek, amelyek vagy valóságosak, vagy akár valóságosak lehetnének. Soha nem fogom nektek elárulni, mennyi belőlük a realitás és mennyi a fikció. 

Az első történet szereplője fiatal lány, nevezzük Nórinak. Huszonéves, nemrég végezte el az egyetemet. Az intézményt először jó választásnak érzi, a szakot már nem. Szinte az elején tudja, hogy mást kellett volna tanulnia. Becsületből azért elvégzi, de nem jó szájízzel. De hát ő amolyan jó kislány, aki mindig megfelel az elvárásoknak.
Az első munkahelyén nem találja a helyét. Először ő lesz a lóti-futi, aztán a gyengekezű főnök egyre több feladatot ró ki rá, mert hát ugye teher alatt nő a pálma. Nóri sok új dolgot tanul, és élvezi a kihívásokat. Az viszont nem tetszik neki, hogy a feladatokkal párhuzamosan nem nő az elismerése. Egyrészt anyagiakban, másrészt felelősségben. Azaz körülbelül úgy néz ki a dolog, hogy mindent ő csinál, de több pénzt nem kap érte, és felelősségteljes döntéseket se hozhat.
Amikor eljön hozzám, már érlelődik benne a munkahely-váltás gondolata. Elmondja, hogy milyen korábbi tapasztalatai vannak, és ebből milyen tanulságokat von le. Keresünk a múltjában olyan példákat, ahol akadályokon sikerrel lépett át. Elhatározza, hogy elkezdi nézegetni az álláshirdetéseket.
Amikor másodjára találkozunk, a nagy hírrel fogad, miszerint otthagyta a munkahelyét. Érezhető rajta a felszabadultság a múlt terhei alól, de a bizonytalanság is a jövőjével kapcsolatban. Számba vesszük a lehetőségeit, az erőforrásait, és azt is, hogy az esetleges felmerülő nehézségeket hogyan tudja majd leküzdeni. Elküldi néhány helyre az önéletrajzát.
Harmadik alkalommal mintha kicserélték volna. Láthatóan magabiztosabb, határozottabb. Megfogalmazza a célt, hogy milyen munkát szeretne végezni, milyen munkahelyen szeretne dolgozni. Kettő alternatíva kristályosodik ki, egyik a szívének kedvesebb, másikat az esze súgja. Megegyezünk, hogyan lehetne a kettőt kombinálni. Kidolgozunk egy pontos tervet, milyen úton-módon érheti ezt el. A legvégén egy HR-es ismerősömet ajánlom neki.
- Szerinted hogyan folytatódik a történet?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése