2018. február 28., szerda

Rendszer - amit a life coach-nak vizsgálnia kell


Ha meghalljátok azt a szót, hogy „rendszer”, nem biztos, hogy rögtön pozitív képzetetek támad. A Mátrix óta különösen nem, de eszetekbe juthat a politikai rendszer vagy akár olyan is, mint operációs rendszer vagy fűtési rendszer. Figyelem az emberi test is egy rendszer! Amikor erre a cikkre készültem, utána olvastam a különböző rendszerelméleteknek, hogy tágítsam a spektrumot.
Az egyén soha nem elszigetelt lény (Robinsontól most tekintsünk el); rendszer, sőt, több rendszer része. Coaching során (pár-, család- és csoportterápia kivitelével) egyének jönnek el a life coach-hoz, de mögöttük rejtve ott a rendszer, amihez tartoznak, amiből érkeztek.
Ilyen rendszer a származási család szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel, más rokonokkal. És ilyen rendszer a jelenlegi családjuk, férj, feleség, gyerekek.
Rendszer a társasház, az utca, a kerület, a település. De ha tovább tágítjuk a kört, ilyen az ország népe, a földrész lakói, és az egész Föld bolygó emberisége is.
Fiatalabb illető esetén meghatározó rendszer az iskola, felnőtteknél a munkahely; ha valaki vállalkozó, akkor a vevők vagy az ügyfélkör. Rendszer lehet még vallási közösség, sportklub, művészeti kör, stb.
Nemcsak az egyén nem függetleníthető a rendszer(ek)től, de a rendszerek sem függetleníthetőek a környezetüktől. Egyrészt elképzelhetjük őket egyre táguló körökként: egyén - család – lakókörnyezet – haza – világ, másrészt különböző metszéspontokkal, eltérő kapcsolódási módokkal rendelkező körökként is. Minél jobban ismert és értett a környezet, annál jobban beleilleszthető egy rendszer.
Felállíthatunk egy hierarchikus rangsort is a rendszerek között. Igen beszédes lehet, hogy a beszélgetés során az ügyfél melyik rendszert tartja fontosabbnak, és melyiket kevésbé. Gondolná az ember naivan, hogy természetesen a legfontosabb rendszer a család, de sok helyen és korban egy nem így van/volt. A kommunizmusban sokan a pártot a család elé helyezték, és feljelentették saját apjukat disznóvágásért, vagy mert a Szabad Európát hallgatta. Indiában a társadalmi rendszer élvez előnyt a családdal szemben, tehát inkább megölik a rangján alul házasodni kívánó gyereküket, csak hogy ne essen szégyen rajtuk. A vallások vezérelte gyilkosságokról ne is beszéljünk.
De ha nem is ennyire durva példákat vizsgálunk: hány ember szurkol inkább a kedvenc csapatának ahelyett, hogy a családjával töltené az idejét? Hányan beszélgetnek sokkal többet a kollégáikkal, mint a családtagjaikkal? Lehet, hogy valaki jobban segíti a földijét, mint a távolabbi rokonát.
Ha egy rendszert vizsgálunk meg, azon belül több kapcsolódás viszony jön létre, melyek a benne lévőket összekötik. Matematikából ismert, hogy két pont között egy kapcsolódás lehetséges, három pont között három, de négy esetében már öt, ötnél tíz, és ez így növekszik exponenciálisan. Képzeljük csak el, hány kötés alakulhat ki egy falu közössége vagy egy vállalat dolgozói között.
Az pedig biológiából ismert, hogy ezek a kapcsolódások többfélék lehetnek. Szimbiózis, ami egymás kölcsönös segítését, egymásra-utaltságot jelent, mely által a felek kölcsönös előnyökre tesznek szert. Ilyen mondjuk egy jól működő házasság. A parazita viszont élősködik a másikon, ezt teszi egy nárcisztikus partner vagy egy mártír szülő. Mai szóval illetve ő az energiavámpír.
Ismert pedagógiai módszer a szociometria, mely egy osztályközösség tanulói közötti viszonyokat tanulmányoz. A felmérés alapján készített ábra jól mutatja a viszonyok mennyiségét, és a nyilak irányát vizsgálva azok minőségét is. Pl. hiába választotta Pistike Jancsikát, akit egyébként rajta kívül még hét más diák is, ha Jancsika nem választotta viszont Pistikét, sőt, őt igazából senki sem jelölte. Népszerűség, magány és baráti kapcsolatok térképe a szociometria.
A rendszeren belül a kapcsolatok lehetnek csere-alapúak, amiben mi adunk is, kapunk is, lásd. egy vállalatnál mi adjuk a munkaerőnket, időnket, tudásunkat, és cserébe pénzt, megbecsülést kapunk. Másfajta a verseny-kapcsolat, ahol ugyanazért a munkáért (kollégákkal), nőért/férfiért (vetélytársakkal) megy a küzdelem.
A life coaching során tehát soha nem szabad elkülönülten vizsgálni az ügyfelet, mindig meg kell ismernünk a rendszereket, melyekből érkezett, és ezekkel összhangban kell segítséget nyújtani.

2018. február 21., szerda

Self test – Önismereti feladatok a life coach-tól


Ígértem nektek múlt héten néhány önismereti gyakorlatot illetve kérdést, hát íme:
1. Én
Válaszolj a kérdésekre!
Melyik az az élethelyzet, amit leginkább szeretsz? Mikor voltál életedben nagyon boldog?
Mik életed jelenlegi örömforrásai? Mitől vagy most boldog?
Mi az, ami hiányzik a múltadból? Ami az, ami régebben megvolt, de most nincs meg?
Milyen számodra az ideális párkapcsolat? Mik az alapkövei? Voltál már ilyenben? A mostani párkapcsolatod mennyiben ilyen?
Milyen számodra az ideális nap? Mikor, mitől érzed, hogy egyensúlyban vagy?
Ha gazdag lennél, mivel töltenéd az idődet? Megváltoztatná-e életedet a pénz vagy a hatalom?
Melyek azok a tulajdonságok, amiket másokban becsülsz? Ezek közül szerinted rád melyek jellemzőek?
Ilyen jellegű kérdéseket tesznek fel minden Nők Lapja utolsó oldalán egy-egy adott hírességnek. Loptam hát tőlük is néhányat:
Kitől kellene bocsánatot kérned, és miért?
Melyek azok a kérdések, amiket szerettél volna, de (még) nem tettél fel a szüleidnek?
Ki volt életed első szerelme, és milyen emlékeket őrzöl róla?
Mi volt gyermekkorod legkedvesebb emléke?
2. Szülőelemzés
Fejezd be az alábbi mondatokat!
Édesanyám/édesapámtól azt tanultam, hogy…
Hálás vagyok a szüleimnek, mert…
Mint az anyám/apám, én is…
Anyámmal/apámmal ellentétben én…
A szüleim személyisége ilyen volt…
Hatalmi drámáikra így reagáltam…
Szüleim kiválóak voltak…
Ekkor és ettől láttam boldognak a szüleimet…
Szüleim fő eredményei…
Szüleim fő csalódásai, kudarcai…
Szüleim életéből hiányzott…
Otthon a család jelmondata, hitvallása az volt, hogy…
Kamasz-koromban azt tapasztaltam, hogy…
Egyetemista koromban azt tanultam, hogy…
Az előző kapcsolatomban azt láttam, hogy…
3. SWOT teszt
Mik az erősségeid, amik téged előre visznek? (belső segítők)
Mik a gyengeségeid, amik hátráltatnak? (belső akadályok)
Melyek/kik a környezetedben lévő segítő tényezők, emberek? (külső segítők)
Melyek a téged kívülről fenyegető veszélyek, hátráltató emberek, tényezők? (külső akadályok)
4. Tudástérkép - Önbizalomfa
Rajzold meg a saját Tudástérképedet
Mintegy „mind-map”-szerűen rajzolj…
Milyen tudással, képességekkel, műveltséggel, adottságokkal, rendelkezel?
Ezeket hol, mikor, mire tudnád hasznosítani?
Ez alapján rajzold meg saját Önbizalom-fádat! 
A gyökerei a legjelentősebb erősségei legyenek. A törzse a rád jellemző alap-értékek. Az ágai pedig további pozitív tulajdonságaid. 
A térképet és a fát érdemes jól látható helyre kirakni, hogy inspiráljanak…

2018. február 14., szerda

Ismerd meg önmagad! - Segít benne a life coach


A „Terápia” egyik főszereplője felteszi a kérdést a pszichológusnak: „Mondja, mire jó ez az egész? Feltárom a múltamat, rájövök okokra, boncolgatom magamat… Mit érek el vele? Mire jó, ha megismerem magamat?”
Ha meg akarom ismerni magamat, az igen csalóka. Még a viszonylag objektív szemléletre alkalmas ember sem tud pontos képet kapni magáról. Aki pedig nem ismeri magát, könnyedén a két véglet egyikébe eshet. Vagy azt mondja magáról, hogy ő egy csődtömeg, aki semmit sem ér, vagy túlzottan pozitív tulajdonságokkal ruházza fel saját magát, és nem vesz (kellő) tudomást a negatívumokról.
Csak ilyen emberek vannak? Csupa depis meg nárcisztikus vesz minket körül? Persze nem ennyire fekete vagy fehér az élet, vannak ilyenebb meg olyanabb alkatúak, sőt, egyetlen ember is hullámozhat a két véglet között.
Az viszont tény, hogy az emberek nagy része igencsak torz énképpel rendelkezik. Még maguknak sem merik bevallani, milyenek ők valójában. Ezért hamisak az önbevallás alapján készült személyiség-tesztek, mert az emberek hajlamosak nem valós választ adni a kérdésekre, amilyenek ők igazából, hanem olyanokat, amilyenek szeretnének lenni, amit másoknak szeretnének magukról mutatni.
De ugyanilyen torz a külső szemlélők által összerakott kép, hiszen van egy része a személyiségnek, ami mások felé megmutatkozik, de ennél sokkal nagyobb része tudatosan elrejthető. Egyértelmű, hogy a külvilágnak mindenki a szebbik arcát akarja mutatni, és nem tudni, mi zajlik a zárt ajtók mögött. Ezért fordulhat elő, hogy a családját kiirtó gyilkosról azt mondja a riporternek a döbbent szomszéd: „De hát olyan rendes embernek látszott…” Naná, hogy nem úgy mutatkozott be Rózsika néninek: „Jó napot, én igazából egy potenciális gonosztevő vagyok.”
Érdekes dolog kiugrasztani a nyulat a bokorból, és tudatosan olyan helyzetekbe hozni az illetőt, ahol megmutatkozik valós személyisége. Ezért mondtam anno, hogy aki meg akarja tudni, milyen egy közösség, menjen el velük dolgozni és mulatni.
Beszélhet akárki akármit, munka közben mutatkozik meg igazán a szorgalom, az együttműködés, a becsületesség. Mulatás közben pedig elvész, de legalább is csökken a kontroll (pláne, ha alkohollal oldják, bár ez nem szerencsés a valós én megismeréséhez), a gátlások lerombolódnak, felszínre tör a tudatalatti. Akkor derül ki, hogy az eddig angyalkának hitt lény igazából sárkány. 
De lehet direktben provokálni is a másikat. A provokatív life coaching vagy kiveri az embereknél a biztosítékot, vagy egekig magasztalják, de az biztos, hogy hidegen nem hagy senkit. Vagy olyan life coach, aki konkrétan a provokatív kérdésekre szakosodott. Én ugyan nem ilyen vagyok, de szeretem néha kizökkenteni a másikat abból az állapotból, amibe belesüllyedt (pl. önsajnálat vagy önimádat). Nem kell megalázni vagy gyalázni, elég egy meghökkentő helyzetgyakorlat vagy egy nem mindennapi kérdés.
Visszatérve a páciens kérdésére az első bekezdésből: Jó egyáltalán, ha felszínre kerülnek a hibáink? Lehet, hogy egy egészséges önértékelésű ember elbizonytalanodik, ha szembesítik hibáival. De az is lehet, hogy ezeket kihívásnak tekinti, és épp ezek felismerése ösztönzi őt arra, hogy változtasson rajtuk.
Most láttam egy képet az interneten. Két sakkbábu látszik rajta. A tükör előtt egy gyalog áll, a tükörkép viszont királynőt mutat. Helyes, ha egy „tükör”, azaz egy kívülálló egy embert pozitívabban türköz vissza, mint amilyen valójában? Ezzel erősítheti is az önbizalmát, de könnyen átbillenhet a dolog elbizakodottságba.
Aki az önismeret rögös útjára lép, azt hiszi, hogy a végén valami nagyon érdekeset fog találni. Pedig szerintem az érdekességek, egyediségek inkább a felszínen találhatók, ezekben különbözünk egymástól. Ám jobban ásunk le lelkünk mélyére, annál inkább az a felismerésünk támadhat, hogy alapjaiban tök ugyanolyanok vagyunk, mint az apánk vagy mint a szomszéd Rózsi néni. Egyáltalán, mikor jön el a vége? Van olyan pont, amikor elmondhatjuk, hogy kész, mostanra 100%-ban ismerjük magunkat?
Befejezésképpen kissé ellentmondok önmagamnak, és legközelebbre néhány jó kis önismereti feladatok hozok majd nektek. Addig is: „Gnóthi szeuton!”

2018. február 8., csütörtök

Terápia - A life coach kedvenc sorozata


Be kell vallani valamit neked, kedves olvasó: Függő lettem! Elég fura, igaz? Hogy egy olyan ember, aki mások segítésére tette fel az életét, most egy ilyen bejelentést tegyen…
Tovább fokozom a dolgot: sorozatfüggő! Kíváncsi lennék, a „sorozat” szóról mi ugrik be neked először? Egy dél-amerikai szappanopera? Vagy valami magyar tele-regény, mint a Szomszédok vagy a Barátok közt?
Elárulom végre, hogy én a „Terápia” című sorozatról beszélek, erre kattantam rá teljesen az elmúlt időszakban. Így megértheted, hogy „függőségem” talán mégsem annyira káros, mint ha a cigarettára vagy a szerencsejátékokra szoktam volna rá. Sőt, szakmámból kifolyólag kifejezetten hasznosnak tartom.
Esténként megnézek belőle egy-egy részt. Próbáltam már egyszerre többet, de valahogy mindig bealudtam. A téma lebilincselő, az ember szívesen nézné-hallgatná tovább, de egyúttal olyan súlyos helyzeteket boncolgat, hogy úgy látszik, egyszerre csak egyet tudok feldolgozni.
Amit előző este megnéztem, azt másnap napközben emésztgetem. Felidézek képeket, mondatokat, gondolatban továbbgörgetem a sztorit…
Egyszerre próbálom nézni a történéseket a páciensek és a pszichológus szemszögéből. Beleélem magamat az elköteleződni nem igazán akaró, és érzelmeit a terapeutára áthárító nő, a vezetői felelőssége súlyától és középszerű párkapcsolatától szenvedő férfi, a gyerekvállalás vagy abortusz mellett dönteni képtelen házaspár szerepébe.
Feltárul, hogy a látszólagos magabiztosság mögött micsoda rejtett félelmek bújnak meg. A határozottság, sőt, az arrogancia vagy agresszivitás sebezhetőséget, bizonytalanságot takar.
De még inkább beleképzelem magamat a terapeuta helyébe. Folyamatosan felteszem magamnak a kérdéseket: Én erre hogyan reagáltam volna? Ilyen helyzetben mit mondhat egy pszichológus? Itt most mi lenne a helyes válasz? Figyelem a mimikáját, a gesztusait.
Óhatatlanul is összehasonlítgatom magamat „Andrással”, akit Mácsai Pál kitűnően játszik. Mennyivel higgadtabb személyiség, mint én! Arca szenvtelen, szinte teljesen érzelem-mentes. Bár akadnak bőven kihívások, legtöbbször sikerül teljesen nyugodtnak és pártatlannak maradnia. Sokszor nem is kérdez, csak hallgat. Türelmesen vár, mi jön elő a pácienséből. Mindig megtalálja a tökéletes kérdést vagy mondatot, amivel aztán továbbviszi a folyamatot.
Meglepő is: ez az ember soha nem kételkedik? Nincsenek a külvilág felé mutatott sziklaszilárdság mögött belső tipródások?
Dehogynem! Később belelátok az ő életébe is; az itt-ott elejtett megjegyzéseiből és a szupervíziós beszélgetésből megtudom, hogy az ő élete sem fenékig tejfel, neki is megvannak a maga gondjai.
Ahogyan a suszter cipője is lyukas, egy pszichológus élete sem feltétlenül mindig happy. Ugyanígy hiába alapvetően hiteles személyiség egy life coach, az ő életében is vannak nehézségek, sőt, ő is szorulhat egy objektív szakember segítségére. Néha egy life coach-nak is kell mediátor, vagy egy másik life coach!
Nektek is ajánlom a sorozatot! És ajánlom magamat, mint egy tökéletesen tökéletlen life coach-ot!

2018. február 2., péntek

Átlagos vagy különleges - Gyakori téma a life coaching-ban

Régebben bőven elég volt jó anyának, jó szakmunkásnak, jó mérnöknek, orvosnak, tanárnak lenni. Manapság az a trend, hogy legyél különleges, egyedi, emelkedj ki a tömegből.
Minden anya meg van arról győződve, hogy az ő gyereke géniusz. Egy dologban mindenképp, csak azt nem tudja, miben. Ezért megpróbálja kikísérletezni. Ahelyett, hogy hagyná a gyereket szabadon játszani, mesélne, énekelne, mondókázna neki, már ovis korában beíratja angolra meg balettra, iskolás korától már spanyolra, zongorára, és úszásra. Hátha nyelvzseni a gyerek? Vagy a jövő Kocsis Zoltánja? Balerina lesz belőle, meglátjátok! Esetleg Hosszú Katinka utódja!
Ezekkel akkor nincs gond, ha a gyerek saját elképzeléséből fakad (lásd. Kincső lányom zongoratanulása), és belülről motiválja magát. Ha viszont a szülő nyomatja ezt nagyon, az gáz.
Annyira kíváncsi lennék, utólag hogyan tekint vissza gyerekéveire mondjuk Polgár Judit vagy Egerszegi Krisztina. Megérte kitűnőnek lenni? Vagy szívesebben élték volna egy átlagos gyerek átlagos életét?
És te, kedves olvasó? Azt sulykolták beléd kiskorodban, hogy valamiben mindenképp ki kell tűnnöd a tömegből? Vagy épp ellenkezőleg: az volt a családi szlogen, hogy simuljál csak bele szépen az átlagba?
Ha visszatekintesz az eddigi életedre, átlagos volt vagy különleges? Egy egészséges önértékelésű ember könnyebben talál értékes pillanatokat az életében, mint az, akinek az önbizalma a béka hátsó fele alatt van. Aki azt figyeli a facebook-on, hogy a többieknek mennyivel szebb, érdekesebb, és különlegesebb az élete. Az egyik barátnője a Maldív-szigeteken nyaral, a másikat most jegyezték el, a harmadikat előléptették osztályvezetőnek, a negyedik lazacot készített avokádószósszal… Aki azt olvassa a Romana regényújságban, hogy Kate a tengerparti naplementében randevúzik, vagy azt látja a kedvenc brazil szappanoperája 128. epizódjában, hogy Dolores gyémántgyűrűvel az ujján mondja ki a boldogító igent. Ő meg egy átlagos nő, élettársa van, akivel egy pizzériában randiztak először, csak egyszerű munkája van egy ruhaüzletben, üdülni a Balatonnál szokott, és vacsorára zsíros kenyeret eszik hagymával.
Javaslok ehhez egy morbid gyakorlatot. Nagy adag fantáziára van hozzá szükség. Munkatáborban vagy épp, nem sok esélyt látsz a túlélésedre. Mi adhat neked mégis erőt arra, hogy ez megtörténjen? Hát az, hogy legyen legalább egy célod a jövőre, méghozzá olyan (ezt „brit tudósok is kimutatták”), amivel valamit adhatsz a világnak, az emberiségnek. Pl. Még meg kell írnom ezt a zeneművet, hogy mások boldogok legyenek, miközben hallgatják. Vagy: Még ki kell békülnöm az anyukámmal, akivel évek óta nem beszélek, egy kis hülyeség miatt, de most meg kell szépítenem élete legutolsó szakaszát. Esetleg: Nemzenem/szülnöm kell egy (két, három) gyereket, hogy legyen folytatásom ezen a földön.
A következő feladat is igen furcsának tűnhet. Egy life coaching-ról szóló könyvben bukkantam rá. Képzeld azt, hogy meghaltál. Ne akadj ki, kérlek! Szóval, valakinek meg kell írnia a nekrológodat. Vagy ha kevés időd van, és tömören akarsz fogalmazni, akkor a sírfeliratodat. Miben voltál különleges? (Valamiben mindenki az, hidd el!) X. Y. (ide rakd be a saját nevedet) ilyen vagy olyan férfi vagy nő volt, aki ezt meg azt a sikert érte el életében. Aki ebben volt jó, akit ezért szerették, aki emiatt számított különleges embernek.

Sok különleges pillanatot kívánok életedben! Ha mégis túl átlagosnak érzed magadat, és ezzel csöppet sem vagy elégedett, keress fel engem, és segítek!