Azt már írtam
korábban, mennyire nem szimpatikus nekem ez a kifejezés. Ha meghallom ezt a
szót, különböző képzetek megjelennek bennem, de egyik sem túl pozitív, pl.
távolságtartás, hivatalosság, alá-fölérendeltség, kimértség, stb. Egyszóval
mindaz, amit én egyértelműen NEM szeretnék a coaching során, hiszen egy
egyenrangú, egymást partnernek tekintő, közvetlen és nyílt kapcsolatot kívánok.
Ha viszont azt
mondom, légy a társam ebben a fejlődési folyamatban, legyél a vendégem nálam,
beszélgessünk barátként, akkor viszont azt mondod, hogy oké, akkor inkább elmegyek
a problémámmal a barátomhoz, majd ő lesz a lelki szemetesládám, ő majd ugyanúgy
meghallgat, mint egy coach tenné, ráadásul fizetnem sem kell érte. Erről szó
sincs, a life coaching jóval több, mint kiönteni a szívünket a másiknak, és jót
panaszkodni a hűtlen pasinkról, szemét főnökről, elviselhetetlen
kamaszgyerekről.
Tehát valahogy
megint az arany középútnál lyukadtam ki, hogy egyszerre tudjak veled őszinte,
baráti jellegű kapcsolatot kialakítani, mégis neked kérdéseimmel, gyakorlataimmal
szakemberként segíteni.
Szóval rólad van
szó most, aki ezt az írást is olvasod, és talán egy szép napon találkozni is
fogsz velem. De vajon ki vagy te? Férfi vagy nő? Fiatal vagy idősebb? Városi
szingli vagy falusi nagycsaládos anya? Vállalatigazgató vagy gyári munkás?
Amikor az
írásról szóló kézikönyvből tanultam, az volt az egyik gyakorlat, hogy képzeljük
el magunknak az ideális olvasót. Most pedig a coaching-tankönyv azt javasolja,
alakítsak ki egy képet az ideális „coachee”-ról.
Első körben úgy
képzeletem el, hogy az én ügyfeleim majd pont olyanok lesznek, mint amilyen én
vagyok. Azaz negyven körüli, vidéki, gyermekes anyák. Hiszen ezt a világot
ismerem, ezzel a korosztállyal tudok azonosulni, a hozzám hasonlók helyzetébe
tudom magamat legjobban beleélni, az ilyen típusú emberek problémáját tudom
leginkább megérteni, és rajtuk segíteni.
Aztán rájöttem,
hogy kissé beszűkült a gondolkodásom. Ha eleget tanulok, képzem magamat, miért
is ne tudnék foglalkozni nálam idősebb, fiatalabb, tőlem gyökeresen eltérő
életmódot élő, más gondolkodású emberekkel?
Egyáltalán, én
választok magamnak „ügyfelet”, vagy ő választ engem? Simán lehet, hogy egy
férfi keres fel, mert azt érzi, egy nő empatikusabb. Vagy valaki az ifjú
korosztályból jön hozzám, mert úgy véli, tapasztaltabb segítőre van szüksége.
Elsőre persze úgy gondolom, nehezebb lenne ráhangolódni egy 60 éves
felső-vezetőre vagy egy első szerelmes tinire, de mi ez a coaching, ha nem egy
hatalmas kihívás?
És én minden
kihívásnak állok elébe. Tehát: Bárkit elvállalok!
Később majd
arról is fogok írni, milyen a nem-ügyfél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése