Egyik kedvenc filmem a Békés
harcos útja, ott hangzik el ez a címben szereplő ominózus mondat. Előtte persze
azt hiszi főhősünk, hogy a cél a lényeg – aztán nagyot csalódik. „Erre kellett
úgy felkészülnöm, hogy lássam?” kérdezi ingerülten a mesterétől, miután három
órán át mászott fel egy hegyre, azért, hogy egy követ találjon ott.
Volt már veled olyan, hogy nagyon
vártál egy eseményt, készültél is rá, és amikor elérkezett, örültél persze, de
rájöttél, hogy nem hozta meg azt az érzést, amire számítottál?
Vegyünk rögtön egy túrát, ha már
a filmben is kirándultak. Kiválasztod a célt, eltervezed az utat, becsomagolsz,
bandukolsz hosszú kilométereken keresztül, cipeled a batyud. Erdőkön haladsz keresztül,
mezőket szelsz át, sziklákat mászol, és a végén… Mondjuk elérsz egy kilátóhoz. Körbenézel,
hát, szép a látvány, hegyek, tavak, nem rossz, de… Ezért volt ez az egész?
Kérdezem én: jó volt a készülődés? Jó volt az erdőben látni az állatokat, a
réten virágot szedni, érezni a tested erejét a mászáskor?
Megkérdeztem egyszer a férjemet,
hogy ha helikopterrel felvinnék a Mont Everest-re, annak örülne-e, és ő nemmel
válaszolt. Azt mondta, az nem olyan, mintha ő maga ment volna fel. Ahhoz a
célhoz (és megkockáztatom, hogy minden célhoz) kell az erőfeszítés.
Tanulsz csomót egy vizsgára,
edzel sokat egy versenyre, vársz egy fesztiválra… Megkapod az ötöst, az érmet,
vége a koncertnek, és rájössz, hogy az egészhez kellett az is, ami azt
megelőzte.
Ismerkedsz valakivel a neten,
írogattok egymásnak, jönnek-mennek a fotók, cserélődnek az információk, egyre
közelebb kerültük egymáshoz. A mai világban ilyenkor hamar rövidre zárják a
dolgot, és személyesen találkoznak. Pedig mennyire jó húzni az ismerkedést! A
célhoz előbb-utóbb úgyis eljutsz, de kell az az édes-szenvedős várakozás is.
Emlékszel a Kis hercegből a
Rókára? „Ha például délután négykor érkezel majd, én
már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb
leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen
drága kincs a boldogság.” Vajon jó lenne, ha 4–kor csak úgy betoppanna a
Kis herceg?
Manapság a „mindent
akarok, de azt most rögtön” hozzáállás dívik. A gyerekek rögtön megkapják a
Barbie-t vagy a távirányítós autót, egyből le tudsz bármit tölteni, el tudsz
bárkit érni. Jó ez így?
Nem véletlen, hogy az adventi
időszak elején írtam meg ezt a cikket. Várakozol, készülődsz Adventi naptár,
ajándékok beszerzése, elkészítése, a ház kitakarítása, kicsinosítása, a fa
felállítása és feldíszítése, az ünnepi menü és a sütemények elkészítése… Aztán
ott az az egy (kettő, három) nap, a csúcspont, de vajon ha csak ez az egy nap
volna, ugyanúgy éreznéd magadat?
Főhősünk a filmjelenet végén
természetesen rájön a lényegre: „Az út az. Az út, ami boldoggá tesz. Nem a
végcél.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése