Csúfolódás

Egy ideje iskolában dolgozom tanárként, és az egyik leggyakoribb probléma, amivel találkozom, az a csúfolódás. Azt veszem észre, hogy a gyerekek idejük legnagyobb részét azzal töltik, hogy a másikat megfigyelik, és annak a gyengeségeit emelik ki. Jóval több energiát fordítanak társaik hibáira, mint a saját belső világukra. Kritizálnak, gúnyolódnak.

Aztán mikor tovább gondoltam a témát, gyorsan rájöttem, hogy hiszen nincs is ez másképp a felnőttek világában sem. Sokkal könnyebb szidni egy celebet, hogy milyen csúnyán intézte a válását, mint hogy a saját válásunkat megoldjuk emberien. Volt már, hogy láttam sztárok súlyát, alakját kritizáló kommenteket, és kíváncsiságból rákattintottam a kommentelőre – aki természetesen sokkal súlyosabb és rosszabb alakú volt, mint az adott sztár. Egyszerűbb valakinek odamondani X politikusra, hogy megcsalta a feleségét, Y színészre, hogy hát azért őt sem kíméli az idő vasfoga, mintsem szembenézni saját hibájával, és beismerni, hogy bizony ő is kikacsintgat a házasságából, és neki is szaporodnak a ráncai.

Én amolyan elemző típus lettem mostanában, mindig megpróbálom megérteni az indítékokat. Nyomozok, hogy a tettek mögött milyen okok húzódhatnak meg. Minek csúfolódik, gúnyolódik valaki? És rájöttem, mondjuk nem kell hozzá túl nagy ész, hogy főleg azok az emberek csinálják ezt, akik saját magukat alul értékelik, ezért szükségük van arra, hogy (látszólagos) fölényüket másokkal szemben érzékeltessék. Tudatosan vagy tudat alatt, ezek az emberek tökéletesen tisztában vannak saját gyengéikkel, de azért foglalkoznak másokkal, hogy egyrészt a saját hibájukra ne derüljön fény, vagy legalább is ne irányuljon túl nagy fókusz, másrészt hogy a fölérendeltségből eredő hatalom-érzet plusz energiát adjon nekik.

Az emberi élet, ha le akarnám egyszerűsíteni, puszta energia-áramlás, hol többlet van, hol hiány, az energia hol természetesen és lágyan áramlik, hogy meg zúdul. Jobbik esetben „magától”, a természetes rend következtében, rosszabbik esetben viszont külső ráhatásokra. Vannak ezek az úgynevezett energia-vámpírok, akik sokféleképpen nyerhetnek energiát, ha már nekik amúgy nem jut: agresszióval, panaszkodással, faggatózással, mártírkodással, stb.

A csúfolódás az energia-szipkázás egyik módja. Azt hinné az ember, hogy az ovi-suli után az ember ezt kinövi, pedig dehogy, csak átalakítja gúnyolódássá, csúnya szóval fikázássá. Sarkítva Magyarország tízmillió kritikus országa. Az osztályomban igyekszem tudatosítani a gyerekekben, mennyivel jobb, ha a másik dolgai helyett a magunkéra összpontosítunk, de biztosan nehéz lehet ezt megtenni egyik percről a másikra, főleg ha anya, apa, nagyszülők, testvérek, szomszédok ellenkező példát mutatnak. Talán az, ha elmondom nekik, hogy minden egyes csúfolódó mondat az ő saját gyengeségeikről árulkodik, akkor, bízom benne, előbb-utóbb csökken ezek száma.

A végére egy Kowa dalszöveg jutott eszembe a témáról: „Csak az kritizál, akiben nincsen hála…”, illetve „Csinálja jobban, akinek semmi nem jó!”