László, Jolán és Ádám - folytatás:
L: Pakolásztuk
apám holmiját, selejteztünk, ahogy ott rendezgetjük az iratait, egy naplót
találtunk.
J: Érdekes,
apánk soha nem írt naplót, legalábbis mi sose láttuk. Tollat is alig vett a
kezébe, idősebb korában nagy ritkán megfejtett egy-egy keresztrejtvényt…
L: Ott volt egy
napló, az 1990-91-es évekből. Se előtte, se utána. És hogy mi történt ekkor? A
várandósság, a szülés és anyám halála. Az utolsó bejegyzése így szól: „Az én
egyetlen szerelmem angyallá lett ma…” Na de előtte… Fény derült egy nagy
titokra, hogy azokban az időkben anyánknak volt egy szeretője!
Ismertük is, néha járt is nálunk, a Józsi, falubélink, iskolatársa. Mi nem gyanakodtunk semmire. Apánkkal mintha még haverságban is
lettek volna.
L: A szüleink a
mi születésünk után húsz évig éltek házaséletet, de nem lett újabb gyerek.
J: Már ha
egyáltalán éltek, Lacikám!
L: Erre bejön a
képbe ez a szerető, és rögtön megfogan. Szerintünk nem is apánké a gyerek!
A fiú most
először kapja fel a fejét.
J: Azt nem
állítjuk persze, hogy ez biztosan így van, de a gyanú befészkelte magát a
gondolatainkba.
L: Követelem,
hogy csináltass genetikai vizsgálatot!
Á: Az örökséget
akarod?
L: Nem az
örökséget akarom! Elégtételt akarok!
L: Ő nevelt
fel? Éjjel-nappal dolgozott. Jolika gondozott téged, naponta átjárt, pedig ott
volt a maga családja, a saját gyerekei.
Én is támogattalak, anyagilag, pedig… Gyűlöltelek!
Á: Újra
kérdezem: Miért bolygatod fel a múltat?
A: A múlttal
fontos dolog foglalkozni, de csak addig, míg segítségével megértjük a jelent. Benne
ragadni már nem annyira szerencsés. László, maga 27 éve hordozza magában ezt a
sérelmet? Mi jelentene magának kellő elégtételt? Sem az anyja, sem az apja nem
fog feltámadni.
Á: Nemrég
felkerestem ezt a férfit, ezt a Józsefet. Nem éreztem iránta az égvilágon
semmit. Se dühöt, hogy felcsinálta anyámat, hiszen ehhez nyilvánvalóan ketten
kellettek. A gyermeki érzések sem öntöttek el hirtelen, hogy lehet, hogy ő az
apám. Először tagadta az egészet. Amikor mondtam neki, hogy ott a bizonyíték,
az a napló, akkor beismerte, hogy igen, rövid ideig volt köztük valami. Alig
emlékezett rá. Valószínűleg nem Anya volt neki az egyetlen. Pár alkalom volt,
csak szex és más semmi… Ott képeltem volna fel legszívesebben. Anyám akkor egy
időre beleszeretett ebbe a férfiba, örömmel várta a gyerekét – ez meg nem is
emlékezett rá. De aztán visszafogtam magamat. Tulajdonképpen nem is értem,
minek mentem oda, mit is vártam ettől a találkozástól.
Á: Hogy
emlékeznék? Megszülettem – meghalt. Mi maradt nekem belőle? Ti legalább
ismertétek! Nektek legalább volt anyátok huszonöt évig! Fel tudott titeket
nevelni kisbaba korotoktól egészen a felnőtt korotokig. Még az első unokáit is
láthatta, Jolika, a te lányodat is, fiadat is, meg Laci, a te fiad is nem
sokkal a halála előtt született, hiszen pont annyi idős, mint én. Vicces, én és
az unokaöcsém egyidősek vagyunk… - neveti el magát, aztán elszontyolodik. -
Engem még a karjaiba se vehetett! Mit irigyeltek tőlem? Azt a szaros házat?
Eladom, aztán odaadom nektek a jussotokat, és akkor béke lesz. Én meg
albérletbe költözöm, mert abból úgyse tudok magamnak még egy fészert sem venni.
A: László,
akkor komolyan béke lesz az ön lelkében, ha megkapja azt a pár millió forintot?
L: Dehogy lesz.
Ez nem a pénzről szól.
A: Hanem miről?
L: Az
igazságról!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése