2019. február 10., vasárnap

Nőszirom a Rádióban


Amikor húsz éves (se) voltam, beszippantott a rádiózás világa. Ehhez hozzá kell tenni, hogy édesanyám egész életében a Magyar Rádióban dolgozott, igaz, ő pénzügyi vonalon. Gyerekként sokat jártam be hozzá, és már akkor megérintett a rádió varázsa.
Aztán az első férjemmel is ott ismerkedtem meg, aki a „Magyarországról jövök” című műsor riportere volt akkoriban. Ő dobott bele engem a mélyvízbe, méghozzá a sajtó minden területén: írni kezdtem, tévéztem, és persze rádióztam is akkoriban. Éjszakai élő műsorában, a „Bekukkantó”-ban nemcsak asszisztensként, de riporterként is dolgoztam.
Belefogtam az ELTE Szociológiai Intézetének média szakába, de nagyon nem váltotta be reményeimet. Sok volt a száraz elméleti tudás, és nagyon kevés a gyakorlat. Azért egy munkát köszönhetek ennek az iskolának, a Danubius Cappuccino-t. Sulitársammal együtt Bochkor Gábor utcai riporterei lettünk, és azon felül, hogy mindenféle őrült témában szolgáltattuk a riportmontázsokat, megtanultunk (természetesen akkor még mechanikus géppel) vágni is.
Ezután aztán hosszú szünet következett, mire újra rám talált volna a rádiózás, de ezúttal a mikrofon másik végére kerültem. A novemberi nyílt napunk előtt élő rádió-interjú készült velem, most pedig Székesfehérvárra hívták a Nőszirmot.
Pénteken a fehérvári Vörösmarty Rádió stúdiójába érkeztünk Antal Vali meghívására, ahol Palkó Zsuzsi készített velünk interjút. Ennek a műsornak a témája a tudatosság, mi pedig többek között arról beszéltünk, hogy a Nőszirom női life coach csapat hogyan segítheti elő a nők tudatosodását.
Megvolt az egyensúly: Zsuzsi megteremtette az alaphangulatot, és jókat kérdezett, Vali is közbeszúrt néhány személyes észrevételt, mi pedig Ritával és Klárival tökéletesen kiegészítettük egymást. Annyira jól sikerült az interjú, hogy megfordult a fejemben: újra kellene kezdeni a rádiózást!
Az interjút február 12-én kedden este 8 órakor hallgathatjátok meg online. Aki pedig fehérvári vagy környéki, február végén látogasson el a belvárosi Árpád fürdőbe, ahol a „Csajos csütörtök” keretében a Nőszirom is bemutatkozik majd.
Velem pedig legközelebb Budapesten február 23-án szombaton találkozhattok, az "Álarcok és szerepek" jegyében:
https://www.facebook.com/events/238005650415742/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése