2018. július 9., hétfő

Küldetésünk - A life coach hitvallás


Megtartottuk a Nőszirom női life coach csoport második találkozóját, ezúttal a Margitszigeten. Kellemes volt a nyári melegben a hűs fák alá letelepedni, és arról ötletelni, hogyan segíthetnénk minél hatékonyabban nőtársainkat.
Nagyon eredményes és inspiráló megbeszélés volt, melynek publikus tartalmáról most nektek is beszámolok. Igaz, néha a szökőkút felől harsogó rock’n’roll megnehezítette a társalgást, de azért sikerült sok mindenben dűlőre jutnunk.
Az egyik tagunk vállalta, hogy megtervezi a logónkat, ami természetesen a nőszirom lesz. Pajzánabb fantáziájúak, titeket mire emlékeztet ez a virág? Minket egy…, ugye hogy? Nos, ennél jelképesebb nevet azt hiszem, nem is választhattunk volna magunknak.
Igyekszünk megfogalmazni a mottónkat, hitvallásunkat. A küldetésünk valahogy így foglalható össze egyetlen mondatban: „Tudásunkat és sokszínűségünket egyesítve hozzájárulunk a női lét örömteli megéléséhez.” Ezért is jó a „nőszirom” szó: mindannyian nők vagyunk, nőkért teszünk. Egyetlen virágnak vagyunk a sok különböző szirma.
Abban egyetértettünk, hogy közös bennünk az újrakezdésre, megújulásra irányuló támogatás. Kerestünk egy szimbólumot, ami az átalakulást a legjobban kifejezi. Az egyik a rút kiskacsa volt, amiből szépséges hattyú lesz. A másik pedig a pillangó, ami egy ideig bábként él bezárva, de aztán szárnyra kap, és szabaddá válik.
Gyűjtjük azokat a budapesti illetve vidéki helyszíneket, ahol a jövőben programokat, rendezvényeket, elvonulásokat vagy táborokat szervezhetünk. Még az is simán lehet, hogy ilyen formában visszatérek Máriahalomra, a Vendégházba…
Igyekszünk csatlakozni már futó programsorozatokhoz, fesztiválokhoz, országos rendezvényekhez. Ha az intimitás a témánk, akkor az Érintés fesztiválhoz, ha az anyává válás, akkor a „Születés hetéhez”, ha pedig a spiritualitás vagy az életmód-váltás, akkor az Everness fesztiválhoz.
Alapozásképpen egy zártkörű nyári szakmai nappal kezdünk, ezután pedig jön a nagy dobbantás: a nyitás a nagyközönség felé. Ősszel ugyanis tartunk egy újrakezdés-megújulás napot, amire mindenkit örömmel várunk, aki változtatni akar életén.
Erről, rólunk, és további eseményekről, információkról a mostanában nyilvánosságra kerülő facebook-oldalon táékozódhattok.
Kövessétek a Nőszirmot! És tegyetek minden nap egy apró lépést életetek szépítéséért, jobbításáért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése